Család

Hozzámegyek pedig nem ő az igazi

Kislánykorunkban mi sem tűnik természetesebbnek, mint hogy az igazi szerelmünk majd egyszer csak beköszönt az életünkbe, és attól a pillanattól fogva velünk is marad. A hétköznapi realitás sajnos – vagy talán szerencsére – ennél jóval kacifántosabb.

“Ha nem kapod meg, akit szeretsz, szeresd azt, akit megkapsz!” – így szól a hippikorszak egyik örök érvényű bölcselete, a Crosby, Stills, Nash and Young nótájában. A nagy Ő kifejezésre több mint hétszázezer találatot kaphatunk a Google-keresőben, praktikák és tanácsok özöne jön házhoz nap mint nap, amelyek elárulják, miként vonzhatjuk magunkhoz, és honnan ismerhetjük fel az igazit.

Aki James Deant keres, magányra talál

Arról már kevesebb az adat, mihez kezdjünk magunkkal, ha mégsem érkezik meg az életünkbe az ideális férfi, egyben remek családapajelölt, aki a lelki társunk is. Közben a barátnőink gyereket szülnek, a profilképüket esküvői ruhás fotóra cserélik, mi pedig úgy érezzük magunkat, mintha a Szex és New York B kategóriás változatában lennénk, amelyben bár büszkén, de egyre magányosabban éljük át az epizódjainkat.

Párkapcsolati szakértők szerint a nők hajlamosabbak rá, hogy illúziókat tápláljanak, és ideálokat kergessenek. Az ismert buddhista gondolkodó, Ole Nydahl ugyanakkor amellett teszi le a garast, hogy ésszerűtlen döntés időtlen időkig az igazira várni. Szerelem című könyvében Láma Ole így fogalmaz: “Aki nem akar egyedül maradni, az tegye félre álmai ideálját, és nézze meg, mennyi izgalmas lehetőség van körülötte. Nehezebb a dolgunk, ha mindenáron Marilyn Monroe-kat és James Deaneket keresünk. Ha azonban tartalmas kapcsolatot szeretnénk egy hozzánk hasonló beállítottságú emberrel, akit boldoggá akarunk tenni, és akit segítünk a fejlődésben, akkor a jó társaság magától megjelenik.”

Hozzámegyek pedig nem ő az igazi

Kevésből a több felé

Nem érzi magát szerelmesnek, holott az esküvőjére készül Flóra, aki mégis biztos a dolgában. Vőlegényét, Dánielt másfél éve ismerte meg, és – ahogy mondja – sikerült szépen összecsiszolódniuk. “Jól érzem magam a bőrömben, és végre harmónia köszöntött az életembe. De tény, hogy tíz éve nem így képzeltem el a boldogságom.” A párt közös baráti társaságuk boronálta össze, bár Flórának egyáltalán nem tetszett a férfi.

“Mindig úgy fogalmaztam, hogy a bohém spanyol utcazenész típusú férfiakra bukom. Ehhez képest jött Dani, az élére vasalt külsejével. Nem voltam lelkes, sőt. Az elején próbáltam is lebeszélni őt erről a kapcsolatról, de nem engedett.” Flóra akkor már túl volt az úgynevezett igazin, akit nevezzünk Sanyinak. A hosszadalmas szakítást követően az akkor 30 éves nő alaposan átgondolta, mit vár el a jövendőbelijétől.

“Jó ideig nem engedtem senkit közel magamhoz, miközben rendszereztem az igényeimet a társammal kapcsolatosan. Legyen intelligens és ambiciózus, aki tudja, honnan hová tart. Alapvető, hogy legyen egzisztenciája, és tudjak rá felnézni. A legfontosabb szempont pedig az, hogy akarjon a közeljövőben családot és gyereket. Dániel minden téren ideális, csak éppen a tűz és a lángolás hiányzik belőlem. Lelkileg a kevésből a több felé építkezem.” Mivel azonban Flóra teljesen biztos a döntése helyességében, a romantikus lánykérésen – egy New York-i felhőkarcoló tetején – igent mondott. “El tudom képzelni, hogy együtt éljük le az életünket, mert csodásak a hétköznapjaink. Közösek a céljaink, remekül működik köztünk a szex, ráadásul sosem voltam még ennyire őszinte egy kapcsolatban.”

Ki ez az idegen mellettem?

Valló Ágnes mediátor és párkapcsolati tanácsadó szerint életkoronként és lelkiállapotonként is változhat, hogy aktuálisan kit képzelünk az ideálunknak. Működőképes lehet a kapcsolat hatalmas lángolás nélkül is, ha nem termelődik a szervezetünkben az ezzel járó kémiai anyag, a feniletilamin. Ha viszont nincsenek közös kapcsolódási pontok a pár életében, akkor halálra ítélt az ügy. “A lila köd egy idő múlva felszáll az ember agyáról, ám a minőségi kapcsolatoknál a lángolás átlényegülhet mély szeretetté. Rossz esetben pedig egyszer úgy ébredünk fel, hogy ki ez az idegen mellettem.”

A párkapcsolati tanácsadó szerint ugyanakkor mégis fontos a kezdeti lángolás, mert vissza lehet rá emlékezni a problémásabb időszakokban. “Az a kérdés merül fel bennem, miért megy hozzá a másikhoz, ha tudja, nem ő az igazi? A gyerek még egy házasságot sem hozott rendbe. Ráadásul a kicsi jobban sérül egy rossz házasságban, mint a válásnál.” Szó szerint ez történt a 36 éves Fruzsináéknál is, aki érezhetően megbánta, hogy nem az igazihoz ment feleségül. Pedig a sikeres masszőrként dolgozó nő látszólag harmóniában él a férjével és négyéves kisfiukkal, Zsoltikával.

“Több nagy ő is volt az életemben, legalább két meghatározó szerelmet is átéltem már. De a férjem nincs közöttük. Róbertben éppen az fogott meg a kapcsolatunk elején, ami mára halálosan zavar. Korábban kifejezetten vonzódtam a határtalan nyugalmához és praktikus látásmódjához, az évek során azonban állandósult az unalom közöttünk. Ma inkább a döntésképtelen, fantáziátlan férfit látom benne. Idegesít, hogy semmiféle ambíciója nincs, képtelen vagyok felnézni rá. Gyakorlatilag egymás mellett élünk.”

Fruzsi már azt sem titkolja, kikacsingat a házasságából, a férje mellett futó kapcsolatai is vannak. “Noha Robi pontosan tudja, hol és kivel vagyok éjjelente, mégsem zavarja. Nem hajlandó válni: többször kértem, hogy menjen el, de meg sem hallja. Úgy érzem, nincs már értelme a házasságunknak. Mondhatnám, túlnőttem rajta, de a valóság az, hogy mindig felette voltam.

Hozzámegyek pedig nem ő az igazi

Elrendezett házasságok

“Antropológusok a világ 166 kultúráját vizsgálták, és legalább 89 százalékban találtak bizonyítékot a romantikus szerelem létezésére” – mondja Hevesi Kriszta szexuálpszichológus, aki bizonyítottnak látja, hogy még azokban az országokban is létezik szenvedélyes szerelem, ahol tiltani próbálják. A szakértő szerint ugyanakkor lehetséges tomboló érzelmek nélkül is jól házasodni, ami a keleti kultúrákban nem szokatlan.

“Arra az elvre épül, hogy a szerelmi eksztázis idővel elmúlik, átadva a helyét a fakó hétköznapoknak. Ezzel szemben azok a fiatalok, akiket a szülők hoznak össze, egyre inkább összecsiszolódnak, a közös felelősség és élmények nyomán folyamatosan építik a közös jövőt. Magyarán míg az erős érzelmekre épülő szerelmek lecsúsznak, addig ők a semmiből egyre magasabb szintre kerülnek, így sikerként élik meg a folyamatot.”

Nem lesz gyerekem?

Teljesen eltérő párkapcsolati megoldást választott Szilvia, aki brutális módon minden érintkezést megszakított a korábbi életével és barátaival, miután férjhez ment. A rendkívül jól szituált nő középvezetőként dolgozott egy multinacionális könyvvizsgáló cégnél, ám a szerelmi élete már nem volt ennyire sikeres. “Nálam szó sem lehetett az igaziról, pedig nem én voltam a válogatós. Egyszerűen nem kellettem a férfiaknak. Az érdeklődők rendre megijedtek tőlem, amikor kiderült, ki vagyok, és mivel foglalkozom. Egy idő után stewardessnek vagy pincérnőnek adtam ki magam, és egyre keserűbben vettem tudomásul, hogy nem lesz gyerekem.”

Későbbi férjét, Mátét egy szórakozóhelyen ismerte meg négy éve, az autószerelőként dolgozó fiatalember máig a tenyerén hordozza. “Tudtam, mit csinálok. Kizárólag az érdekelt akkoriban, hogy gyereket szüljek. Amikor lazának nevezhető kapcsolatunk második hónapjában teherbe estem, leültünk szépen az asztalhoz, és átvettük a feltételeimet. Bár szerelmes nem voltam, tudtam, Máté feleségül vesz, és képesek leszünk együtt felnevelni a gyerekünket.” Szilvia mára kétgyerekes családanya, aki boldognak vallja magát: hároméves, Bianka nevű lánya mellé a közelmúltban megérkezett a kis Zétény is.

Hozzámegyek pedig nem ő az igaziMár nem keresik a régi ismerősök

“Az első gyerekemmel azonnal veszélyeztetett terhesnek nyilváníttattam magam, hogy otthon maradhassak. 2012-ben kiköltöztünk a városból is, mert itt sokkal jobb a levegő. A férjemet egyetlen ismerősömnek sem mutattam be, és szándékosan nem avatom be őket az új életembe. A két legjobb barátnőm is tudomásul vette, hogy eltűntem. Egy ideig hívtak, hogy találkozzunk, menjünk erre-arra, de mindig kitértem a találkozó rögzítése elől. Már nem is keresnek.”

Szilvia mégis úgy érzi, kompromisszuma egyúttal élete legbölcsebb döntése is volt. “A nap minden percében hálás vagyok a férjemnek azért, hogy a világ két legcsodálatosabb gyerekével ajándékoztuk meg egymást.”

Kiből lesz a nélkülözhetetlen társ?

Hevesi Kriszta szexuálpszichológus szerint a kapcsolati válságokat illetően jellemzően a két véglet dominál: a legkisebb “hiba” vagy megingás után menten lecserélnénk a párunkat, illetve a másik véglet – ez főleg a szülőktől hozott minták nyomán –, hogy még akkor sem lépünk tovább, ha már minden jel a kapcsolat lezárása irányába mutat. Pedig az, hogy kiből válik nélkülözhetetlen társ, nem szerencsejátékszerű: tenni kell érte, áldozatokat hozni, két ember csak így csiszolódhat össze. Kötelező érvényű szabályok pedig nincsenek, az igazit sokféleképpen megtalálhatjuk, még az is lehet, hogy éppen a férjünk az.

Hasonlóan érdekes cikkeket olvashatsz a Marie-Claire aktuális számában, keresd az újságosoknál!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top