Ne utáld az anyósod, egy napon te is anyós leszel

– Drágám, nem láttad a “Hogyan éljünk 120 évig?” című könyvet, amit a múlt héten vettünk? – Ja, azt?! Kidobtam! – Kidobtad?! De hát miért? – Mert rajtakaptam anyádat, hogy azt olvasgatja…

Szegény Mama bele van szorítva a “sárkány” nevű negatív előítéleti kategóriába. Miért van az, hogy néhány nő (és persze férfi, de a témát most női szemszögből közelítjük meg) már az anyós szó hallatán is pszichoszomatikus tüneteket produkál? Mint például: fejfájás, gyomorpanaszok, szédülés, tic a szem körül és hasonlók. Miért rezzensz össze az ismerős csengőhangra, amire, valld be, gyakran nem is válaszolsz?

Lezáratlan, kimondatlan, elsimítatlan konfliktusok feszülnek köztetek. A kommunikációmentes elfojtás csak fokozódik, a némasággal együtt járó feszültség ősrobbanáshoz vezet majd, aminek egyenes következménye lesz a párkapcsolatod megromlása.

Mert kettejük között, akár akarod, akár nem, mindig is eltéphetetlen kötelék lesz. A köldökzsinór elvágva, köldökcsonk lekezelve, de láthatatlanul ott feszül életed párja és édesanyja között az el nem szakadó szál. Egy napon te is anyós leszel. Muszáj majd okosan csinálnod. Mert a fiad, akit most pelenkázol, bilire, szilárd táplálékra szoktatsz, vagy az évnyitóján, ballagásán állsz megilletődve, egyszer társat választ majd. Milyen érzés lesz?

A fia esküvőjén előtte is lepereg minden, akár egy fekete-fehér werkfilm, a fogantatás pillanatától mostanáig, közös életük igenis kaland volt, pontosan olyan, mint amit  megélsz e pillanatokban a te fiaddal. Időbe telik neki elfogadni a tényt, hogy egy életszakasz lezárult. És sok anyós itt csúszik el az “ideális anyós” emlékérem felé vezető, billegő pallón. Mert néhányan úgy élik meg, átadják neked a felelősséget vagy a stafétabotot, és legszívesebben fiacskájuk mellé használati és gondozási útmutatót mellékelnének.

Akik ott és akkor ünnepélyesen elbúcsúznak attól a leköszönő életszakasztól, azok tudomásul veszik, hogy új fejezethez érkeztek. A fiúból férfi lett, önálló akarattal, felelősségtudattal, döntéshozatalra való képességgel. Már nem kell helyette gondolkodni, szervezni, ügyintézni, sínen van az élete.

Aki képtelen az elengedés folyamatára, az soha ne pályázzon az ideális anyós címre. Ők azok, akik gyakorlatilag az anyakönyvvezető elé lökik a “gyereket”, mert a vissza nem térítendő állami kölcsönhöz kell az esküvő. Ha nincs esküvő, nincs hitel, és akkor nincs lakás. Máris úgy érzed magad, mintha damilszálakon rángatna valaki. Az újonnan szerzett lakáshoz kulcsa lesz, és a legintimebb és legváratlanabb pillanatokban csap le rátok. Árgus szemekkel jár-kel a lakásban, lazán végighúzza  kézfejét  a polcon, nem kellene port törölni már?  Nehogy kiújuljon szegény drágám allergiája… Legszívesebben  UV-fénnyel  ellenőrizné a baktériumokat.  A vállad fölött sót szór a levesbe, mert ahogyan főzöl, az olyan…. Hm… Semleges.

Rájössz, hogy anyósod tehetséges csecsemőgondozó, gyermekgyógyász, védőnő, gyermekpszichológus, grafológus, dietetikus, sminktanácsadó, stylist, mediátor, szakács és cukrász. Ezeken a területeken nem ismer konkurenciát, hozzáértéséről nap mint nap számot ad, mi több, villant és csillogtat. A pszichoszomatikus tüneteid már egyre gyakoribbak, a szemed alatti tic már állandósult. A kommunikáció gyakorlatilag megszűnt köztetek, a férjeden keresztül beszélgettek, kizárólag gyakorlatias kérdésekről.

Vajon lesz valaha pozitív változás a kapcsolatotokban? A teljes cikket az Eszter élete blogon találod.