Család

Megható: így szerették a 10 napot élt kisbabát

Fájdalmasan kevés időt tölthettek szülei is testvérei a beteg kisfiúval.

Zion Isaiah Blick január 11-én született, súlyos genetikai rendellenességgel. A szülei ekkor már tudták, hogy a csöppség nem fog sokáig élni. Éppen ezért minden egyes értékes pillanatot igyekeztek kihasználni, amit vele tölthettek.

“Édes, kicsi Zionom, ajándék voltál. Minden egyes lélegzetvételeddel isten tökéletes szépségét lélegeztük be. Minden szívdobbanásod a szeretet kifejeződése volt. Figyeltél, amikor meghallottad apukád hangját, és felé fordítottad a tekinteted. Millió puszit adtam az arcodra, és azt kívántam, bár milliónyit adhatnék még” – mondta az édesanyja, Robbyn.

Zion 10 napot élt. A család videofelvételeken és fényképeken dokumentálta fájdalmasan rövid kis életét. Azt, hogy a szülei és a testvérei mennyire szerették.

“Azt akarom, hogy tudd, nem kellett nagynak, magasnak vagy akár csak hangosnak lenned ahhoz, hogy észrevegyünk téged. Nem kellett felállnod a pulpitusra vagy könyvet írnod ahhoz, hogy magadra vond a figyelmünket. Egyszerűen csak megtetted. Sőt többet tettél ez alatt a 10 nap alatt, amit itt, a földön töltöttél, mint én valaha is remélhetem, hogy fogok. Ez a búcsú a legnehezebb dolog, amit valaha meg kellett tennem. De azt akarom, hogy tudd: büszke vagyok rád” – búcsúztatta Ziont az édesapja, Josh.

A család ezt a videót készítette a pici emlékére.

Forrás: Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top