nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

“Ufónak érzem magam a játszótéren”

A játszótéri szülők azok az emberek, akik valószínűleg soha nem barátkoznának egymással, ha nem volnának gyerekeik. Mit tehetünk, ha sehogy sem érezzük magunkat komfortosan ebben a közegben, míg a gyerekünk boldogan játszik? Bakos Zsuzsa életvezetési tanácsadó válogatott a tipikus eseteiből.
Bakos Zsuzsanna
f Ajánlom

„Mielőtt gyereket szültem, mindig barátságos, kellemes közegnek tartottam a játszóteret a cuki apróságokkal és az őket terelgető, beszélgető, nevetgélő anyukákkal. Amikor azonban »élesben«, az akkor egyéves fiammal kezdtem el látogatni e helyeket, hamar rájöttem, hogy nem az én terepem. A meglévő klikkekbe képtelenség volt bekerülni, akikkel pedig szóba elegyedtem az ott töltött órák alatt, kizárólag a gyerekükről beszéltek, pedig engem érdekelt volna, hogy kik ők azon túl is, hogy Marcika, Robika, Lilike anyukái. Többször előfordult, hogy hosszan csevegtem – persze semmiségekről – egy másik anyukával, aki pár nap múlva simán elsétált mellettem. Nem tudok mit kezdeni a szűklátókörűséggel” – mesélte Luca, majd megkérdezte, hogy akkor most vele van a baj?  

Hasonló a hasonlóval

„Ufónak érzem magam a játszótéren”Az egyébként nagyon impulzív és életvidám Lucával az egyik csoportomban találkoztam, és később közösen is elmerültünk a „nem oda valóság” témájában, hiszen én is hasonló tapasztalatokat gyűjtöttem a játszótéri ismerkedésről. Persze felismertem a saját szerepemet abban, hogy nehezen találtam a helyemet ebben a környezetben. Az egyik ok, amire rádöbbentem, hogy mivel szinte a szülésig dolgoztam, kimaradtam a szülésfelkészítő és különböző várandós klubokból, ahol a kismamák ismerkedése megkezdődik. Az is időbe telt, mire megértettem, hogy ritka szerencse kell ahhoz, hogy a gyerekek és a szülők egy húron pendüljenek, hiszen megeshet az, hogy én jót dumálok egy anyukával, akinek a fia éppen az enyémet püföli a homokozóban, de attól még a gyerekek nem lesznek barátok.

Nos, a nagyvonalú reagáláshoz ilyen esetekben valóban szimpátia kell, így aztán körbejártuk, mitől lesz szimpatikus egy másik anyuka. Milyen szükségleteinknek kell kielégülnie egy ilyen kapcsolatban? Egyáltalán mitől érezzük azt, hogy valakit meg akarunk ismerni – a számunkra leginkább látható szerepén, vagyis az anyaságon túl is? És ami szintén nagyon fontos: mitől érezzük azt, hogy elfogadtak minket? Nos, a hasonló gondolkodásmód vagy előélet (értem ezt most a szülés előtti életünkre) hasznos kapcsolódási pontok lehetnek. Tehát – nyugtattam meg Lucát – ha antiszociálisnak érzed magad, nagy eséllyel felismered majd azokat, akik hasonlóan vélekednek saját magukról. De előbb tudnod kell, milyen barátokat keresel!

Meddig terjed a világod?

Réka ugyanezt a problémát hozta:  „Én a tanácsosztogatással nem tudok mit kezdeni. Szóba elegyedem valakivel, és két perc után kérés nélkül kioktat, hogy mit csinálok rosszul. Munka után már nem vágyom a játszótéren bandázni, ahonnan egyébként is kinéznek a szuperanyák. Ezért inkább a kisgyerekes kolléganőkkel járok össze, akikkel nem csak gyerektémákról lehet beszélgetni.”

Két nagy csoportot különítenék el. Az egyik a főállású anyuka, akinek valóban a játszótér adja meg a társasági élményt, a másik a dolgozó anyuka, aki muszájból vagy elhivatottságból, de bejár egy munkahelyre, ahol a szociális igényei valamelyest kielégülést nyernek, illetve intenzív kapcsolatot ápol olyan barátnőkkel, akikkel élményeket tud gyűjteni.

A fenti két esetben ugyanis a motiváció nagyon eltérő lehet, mint ahogy sok múlik a személyiségen is, és azon, hogy mennyire tudunk (akarunk) kapcsolódni egy idegen közegben. Ami a klikkesedést illeti, nem ildomos magunkat azon a szűrőn át minősíteni, hogy tagjai vagyunk-e egy ilyen – akár hangadó – csoportnak. A fontos az, hogy a játszótéren is a saját értékrendünk szerint létezzünk, és olyan viselkedésmintákat adjunk át a gyereknek, amelyet követendőnek ítélünk.

Még két lépés

Ezzel együtt néha jó ám, ha feszegetjük a határainkat. Először talán úgy gondoljuk, nincs szükségünk új barátra, ám ahogy egy közösség részévé válunk, mindjárt rájövünk, mennyire fontos is ez. És nem csak érzelmileg: az egy játszótérre járó anyukák feltehetően közel laknak egymáshoz, könnyen ki tudják egymást segíteni hétköznapi dolgokban. És ha a gyerekeink már jóban vannak, nem egyszerűbb, ha velünk is így alakul?

Persze ha nem megy, az sem a világvége. Adjon megnyugvást a tudat, hogy végtére is a gyerek miatt járunk oda, nem pedig magunk miatt. És ez így van jól.

Mit tehetsz, hogy jól érezd magad?
  • Már egy hangos köszönés és mosoly is mutatja a nyitottságunkat. Legyünk érdeklődőek, kérjük ki a többiek véleményét, tanácsát: ez jó kiindulási pont lehet a kommunikációhoz.  
  • Mielőtt a „rút kiskacsa” effektus elhatalmasodna rajtunk, gondoljuk át, mely terepeken merjük magunkat igazán megmutatni, hol mozgunk otthonosan, és merítsünk erőt ezekből. Ne várjunk görcsösen viszontérdeklődésre, adjunk időt arra, hogy megismerjenek minket. Ezt első körben segítheti egy különleges hobbi, amiről megegyezhetőek vagyunk.
  • Gondoljuk át, mi az, amivel nem tudunk azonosulni, ami feszengővé tesz minket, és törjük a fejünket már bevált viselkedési mintákon, amelyekkel korábban sikeresen megoldottunk egy nehéz helyzetet. Ha általában a humorunk, a kitartásunk vagy az öniróniánk segít ki minket, támaszkodjunk bátran ezekre.
  • Minél inkább látszik, hogy kakukktojásnak érezzük maguknak, annál inkább beigazolódik ez a feltevés. Engedjük el a görcsös megfelelni akarást, ne akarjunk másnak látszani, higgyük el, hogy szerethetőek vagyunk, úgy ahogy vagyunk. Tudatosítsuk magunkban: a játszótér csupán egy helyszín, amely most egy ideig kiemelt szerepet játszik az életünkben.
  • Ha az egyik helyen nem találjuk igazán vonzónak a közösséget, érdemes tovább keresgélni. Elképzelhető, hogy pár sarokkal arrébb kedvünkre való társaságra bukkanunk.
  • Ne vegyünk minden elutasítást magunkra: fogadjuk el, hogy más anyukáknak is lehet rossz napjuk, lehetnek morcosak, fáradtak. Ez nem ellenünk irányul, és nem is rólunk szól.
  • Érdemes felkészülni a leghétköznapibb helyzetekre: mindig vigyél több kislapátot, vödröt!
  • Dicsérj, de ne túlzottan – ez mindig bejön.
  • Érdeklődj: hol szerezte az illető azt a szuper kabátot/cipőt vagy egyebet.
  • Ha túlságosan ingerszegénynek ítéljük a környezetet, akkor próbáljunk meg olyan körökben is megfordulni, ahová nem csak szülők járnak. Például járjunk el sportolni, iratkozzunk be valamilyen tanfolyamra! Az új élmények segítenek abban, hogy a játszón is oldottabban viselkedjünk, és még mesélni is lesz miről!
Megosztás Facebookon