Család

Utálja a gyerek a rezgő luxusjátékot? Sebaj, csak béreltük

Ma már nálunk is lehet játékokat kölcsönözni, így többek számára elérhetők a drágább cuccok, ráadásul nem halmozzuk fel a kinőtt vagy megunt darabokat. Az anyukák lelkesek, a piackutató szkeptikus - körbejártuk a témát.

Utálja a gyerek a rezgő luxusjátékot? Sebaj, csak béreltükKisgyermekes szülőként a legtöbben átéltük már azt a szituációt, amikor a bababolt óriási játékkínálatával szembesülve korábbi, határozottnak hitt elképzeléseink néhány pillanat alatt hamuvá foszlanak: egyszer csak azt érezzük, hogy képtelenek vagyunk dönteni. Aztán a több ezer – vagy akár több tízezer – forintos játékkal hazatérve rövid idő után meg kiderült, hogy megint sikerült beválasztani, mert a gyereket csak néhány napig izgatta a dolog. Ilyenkor megnyugtatjuk magunkat azzal, hogy „nem gond, legfeljebb jó lesz a kistesónak, unokaöcsinek vagy az ovinak ajándékba”.

A dilemma megoldása ihlette a játékkölcsönzés ötletét: már nálunk is vannak webáruházak, ahol kifejezetten magasabb árkategóriájú, minőségi baba- és gyermekjátékokat adnak bérbe. Azzal hirdetik magukat, hogy néhány ezer forintért kibérelhetők a játékok, és akkor sem kell kétségbeesni, ha a gyerek nem akar megválni új kedvencétől, mert azok megvásárolhatóak – a vételárba pedig beszámítják az addig kifizetett bérleti díjat.

Megkerestünk néhány anyukát, akik kipróbálták az új szolgáltatást, egyikük például – akinek tízhetes babája sokat van ébren napközben – egy rezgő-éneklő-pihenő széket bérel. „A férjemnek először nem tetszett az ötlet, de ma már máshogy látja a dolgot. Én kezdetben kifejezetten a rezgő funkciót kerestem, amitől egyébként sokkal többe kerülnek az ilyen pihenőszékek. Ha megvettük volna, körülbelül tízszer annyit fizetünk, mint most egy hónapra, sőt kiderült, hogy a baba nem is szereti a rezgést, szóval csak fölösleges kiadás lett volna – mondja Gyöngyi. – A férjemnek van két nagyobb gyereke is, akikkel együtt szoktunk nyaralni, és arra a két hétre szintén nagyon jól fog jönni a játékbérlési lehetőség – tette hozzá.

Noémi a rádióban hallotta a kölcsönző hirdetését, és úgy gondolta, kipróbálja, mert sajnálta a pénzt egy méregdrága, márkás darabra. „Szép, tiszta állapotban hozták ki a játékot, és nagyon kedvesek voltak. Ráadásul kedvezményt is adnak, ha további hónapokra meghosszabbítjuk a bérletet. Én örülök a lehetőségnek, mert eddig csak ajándékba kaptunk nagyobb értékű babaholmit, amikor búcsúztam a munkahelyemről. Sajnálom a pénzt a drága babaholmikra, amelyeket pár hónap alatt amúgy is kinő a kicsi” – tette hozzá a kismama.

Utálja a gyerek a rezgő luxusjátékot? Sebaj, csak béreltük

Hasonlóan hasznosnak ítéli a szolgáltatást egy nyolc hónapos kislány nagymamája, Anni, aki nemcsak gyakorló nagymama, de óvónő is. „Az oviban is sok játék van, amelyekről a vásárláskor azt gondoljuk, hogy nagyon jók lesznek, aztán a gyerekek nem is foglalkoznak velük, ráadásul nem is keveset adunk ki értük. A bérlést pedig kipróbálásként is fel lehet fogni, hiszen ha tetszik, utána meg lehet venni a terméket. A lányom például hasonló módon vásárolta a hordozókendőjét is, egy hét kipróbálás után, amikor úgy gondolta, érdemes kiadnia érte azt a közel húszezer forintot” – meséli a nagymama.

Pszichológus-tanácsadás is jár hozzá

A webáruház tulajdonosai, Mayer Kriszta és Királyhidi Dóra elmondták, hogy a kölcsönző szülőknek egy gyerekpszichológus is segítségükre van abban, hogy az életkoruknak megfelelő játékot választhassák ki. A szaktanácsadás során pedig különös hangsúlyt fektetnek a babák és gyerekek életkorának megfelelő készség- és mozgásfejlesztésére. A szakember segítségével három-négy darabból álló játékcsomagot is összeállítottak, természetesen adott életkornak megfelelően.

Indul a 33 kívánság akció
Legyél te is jó tündér! Kattints, és teljesítsd egy nehéz sorsú gyermek álmát!

„Gyakorló anyukaként az a tapasztalatunk, hogy a gyártók általában túl széles időintervallumra lövik be a gyermekjátékok életkori használati idejét, sőt sokszor csak azt tüntetik fel a csomagoláson, hogy az adott játék három év alatti gyereknek nem ajánlott. A pszichológus ennél sokkal szűkebb életkori határokat szab, hogy a széles választékból valóban a gyerek életkori sajátosságainak legalkalmasabb játékokat sikerüljön kiválasztani, de egyéb, egyedi igényeket is igyekszünk teljesíteni. Nemrég például egy három hónapos babának kértek valamit, amivel arra ösztönözhetik, hogy többet legyen hason. A gyerekpszichológus nekik például egy tükrös babaszőnyeget ajánlott, amelyet hason fekve tud nézegetni a baba” – magyarázza Mayer Kriszta, a vállalkozás egyik tulajdonosa.

Szívesebben veszünk hitelre?

Utálja a gyerek a rezgő luxusjátékot? Sebaj, csak béreltükA játékbérlők véleménye tehát pozitív, de hogy mennyire lehet sikeres egy ilyen kölcsönző ma Magyarországon, van-e rá egyáltalán kereslet, azt nehéz megbecsülni, mivel csak néhány hónapja működik a webáruház. „Az a tapasztalat, hogy a bérléssel kapcsolatban általában nem túl jó a magyar emberek hozzáállása – véli Kis Gergely piackutató. – Bérlés helyett a legtöbben még ma is szívesebben vesznek fel hitelt, melynek a lejáratakor saját tulajdonukká válik a megvásárolt árucikk. A szülők többsége inkább megveszi, aztán eladja a játékot, ha már nincs rá szüksége. Ugyanakkor a fiatalabb generáció sokkal rugalmasabb, a kisgyermekes szülők nyitottabbak az újdonságokra, különösen a fővárosi emberek, a kismamák pedig köztudottan az egyik legerősebb internetes vásárlói kört alkotják, ezért hosszabb távon akár sikeres is lehet a konstrukció” – teszi hozzá a szakember, aki szerint a kölcsönbe adónak nyilván kockázatokkal is számolnia kell, hiszen kialakulhatnak nehéz helyzetek, amikor például egy-egy játék megrongálódik. Fontos, hogy ezekre a problémákra a bérbeadók felkészülten reagáljanak.

Vásárolunk, gyűjtögetünk, eladunk, félreteszünk

Utálja a gyerek a rezgő luxusjátékot? Sebaj, csak béreltükA kisgyermekes szülők nagy része többnyire bababörzéken, különböző netes piacokon próbálja meg pénzzé tenni a megunt játékokat és kinőtt babakellékeket, ami persze elég sok macerával jár, de vannak bejáratott értékesítőhelyek, cserelehetőségek. Sokan inkább bevállalják az internetről a használtat olcsóbban, de ennek az előnyei mellett megvannak a hátrányai is, például kiderülhet, hogy a játék nincs is olyan jó állapotban, mint amilyennek a fotón tűnt.

Akik megtehetik, inkább elajándékozzák, amit már a gyerekeik kinőttek, de olyanok is akadnak, akik félreteszik, és cserélgetik a játékokat. „Mi felvisszük a padlásra azokat a játékokat, amelyekkel egy ideje nem játszanak a gyerekek, aztán néhány hónap múlva elővesszük, és olyan, mintha újat kaptak volna. Persze ezt nehéz megtenni egy kisebb lakásban, amelynek tárolója sincs” – mondta három kisfiú anyukája, Anikó. “Szerintem ha a gyerekszoba állandóan tele van a játékokkal, a gyerek elveszik a bőség zavarában, nem találja fel magát, unatkozik, aztán inkább leül a tévé elé. Régen nem volt ennyi játék, sem internet, mégsem unatkoztak ennyit a gyerekek”.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top