Család

80 éve házasok – díjat kaptak

A szülei annak idején máshoz akarták hozzáadni a lányukat, aki megszökött, hogy összeházasodhasson a szerelmével. Jó döntés volt, nyolc évtizede tart a frigy.

Az amerikai Fairfield városában élő Ann és John Betar 1932. november 25-én kötöttek házasságot. 5 gyermekük, 14 unokájuk és 16 dédunokájuk van. A 97 éves feleség és a 101 éves férj mind a mai napig a legnagyobb szeretetben és boldogságban él együtt. „Nagyon szerencsések vagyunk. A kapcsolatunk a feltétel nélküli megértésről és szeretetről szól. Ez egy áldás” – fogalmazott az asszony egy tévériportban.

Nagyon szerencsések

Nagyon szerencsések

Forrás: ABC News

Egy házasságot népszerűsítő szervezet a napokban díjat adományozott Betaréknak nyolc évtizede tartó, példaértékű házasságukért. „Több, mint 80 évvel ezelőtt elkötelezték magukat egymás mellett és ennyi éven át be is tartották az esküjüket. Ez valóban reményt adhat mindannyiunk számára” – indokolták a díj odaítélését.

A pár frigye annak idején nem indult könnyen, hiszen Annt a szülei másvalakihez akarták hozzáadni, a lány ezért megszökött a családjától, hogy hozzámehessen Johnhoz. Ma is úgy véli, hogy a lehető leghelyesebb döntést hozta meg akkor.

Az idős házaspár szerint a tartós házasság titka egyszerű: kössünk kompromisszumokat, és ne legyünk haragtartók.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top