Család

Az anya twittelt, mialatt a fia meghalt

Az okostelefon nemcsak áldás: súlyosan eltereli a figyelmet, aminek a gyerekek isszák meg a levét.

Az anya twittelt, mialatt a fia meghaltEgy délután a connecticuti Fox Wood szállóban egy férfi egy barátja kétéves fiára vigyázott, eközben egy másik barátja sms-t küldött neki. Ő válaszolt és ígérte, küld neki egy fotót magáról. A kisfiú eközben a kerti medence egyik lépcsőfokára csúszott, ahonnan a mind mélyebb víz felé sodródott. Egy percig maga körül csapdosott, majd ereje fogytával egyre mélyebbre süllyedt – állítja a biztonsági kamera elemzését követően a vizsgálatot vezető rendőrnő.

Az esemény ideje alatt a férfi a medence szélén állt, és az okostelefonján megjelent fotót nézegette. A mentőápoló kérdésére azt a választ adta, hogy ő csak 20 másodpercig figyelt máshova. Valójában azonban három perc után tette le a telefonját, és csak ekkor érzékelte, hogy a gyermek már a víz alá került, pontosít a rendőr. A férfi ezt követően ugrott a vízbe és mentette ki a gyereket. Segélykiáltásait meghallva a medence felügyeletével megbízott egyik alkalmazott sietett a segítségére, aki a gyereket újraélesztette. A kisfiú maradandó sérülések nélkül úszta meg a történteket.

Hop Hughes egy Chicago melletti településen a kislányával játszott a játszótéren, és egyszer csak egy tompa puffanás hangjára lett figyelmes, amikor az egyik játék egy kisfiú fejéhez csapódott. A férfi azonnal a fiú segítségére sietett, akinek a fején szemmel láthatóan nőtt egy dudor, majd hányni kezdett. Az esetet követően közel nyolc percnek kellett eltelnie ahhoz, hogy egy közelben ülő nő, aki a telefonjával foglalatoskodott, érzékelje a történteket és a segítségükre siessen. A nőről később kiderült, hogy ő volt a gyermek dajkája. Hughes véleménye szerint a nő vagy sms-t írt, vagy szörfölt.

Nagy valószínűséggel a mobil játszott szerepet az alábbi, Floridában megesett tragédiában is. 2009 december 14-én Shellie Rose magához hívta két- és tizenegy éves fiait, hogy megmutassa nekik a ház kertjében felfedezett teknősbékát. 17 óra 17 perckor feltöltött egy képet a teknősről a Twitterre. Az oldal időpontrögzítője alapján később megállapították, hogy a következő öt percben további négy üzenetet twittelt.

A rendőrségi dokumentumok tanúsága szerint az ügyelet 17.23-kor vette az idősebb fiú segélyhívását. A kisebbik fiú mozdulatlanul feküdt a medence alján. A jegyzőkönyvek szerint Shellie Rose kihozta a fiát a vízből és megpróbálta újraéleszteni. A kiérkező mentők a gyermeket kórházba szállították, azonban már nem tudtak rajta segíteni. Rose a rendőrségen tett vallomása szerint arra gondolt, hogy kisebbik gyermeke együtt van az idősebbel. A rendőrség az esetet tragikus balesetként minősítette, nem úgy az ifjúságvédelmi hatóságok. A fiatalkorúak bíróságának hét hónappal később hozott ítéletében az áll, hogy a halál közvetlen oka a megfelelő felügyelet elmulasztása volt, és megállapítja, hogy az anya twittelt, mialatt a fia meghalt. Az anya nem kommentálta az ítéletet.

A mobiltelefon inkább eltereli a figyelmet, mint a rádió

Az anya twittelt, mialatt a fia meghaltA Western Washington University professzora, Ira Hyman, aki memória- és érzékeléskutatással foglalkozik, állítja, hogy a szülők figyelmét inkább elterelik a mobileszközök, mint a rádió vagy a beszélgetés. Ennek okait a tudósok még nem fejtették meg, azonban szerintük ha valaki egy ilyen készüléket használ, akkor ugyan érzékeli, amikor valami elvonul előtte, de az inger nem hatol el a tudatáig.

Egy másik tanulmány szerint azon személyek 22 százaléka, akik valamely írásos üzenetet hoztak létre, annyira elmerültek ebben a cselekedetben, hogy összeütköztek a szembejövőkkel.
A kutatók azt is megállapították, hogy azok, akik komplett feladatokat oldanak meg okostelefonon, nem érzik magukat korlátozva. Ezzel is magyarázható, hogy miért használják az ilyen eszközeiket a felnőttek, miközben gyerekekre kellene vigyázniuk.

Egy vizsgálat alapján arra az eredményre jutottak a kutatók, hogy azok a gyerekek, akik úgy érzik, nem figyelnek rájuk, nagyobb valószínűséggel bocsátkoznak veszélyes kalandokba  és nagyobb kockázatot vállalnak, mint akiket szemmel tartanak. Ha a szülők valamelyike a készülékét használja, akkor a gyermek hamar rájön, hogy most nem kell korlátozásra számítania.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top