Gyerekkövető, picifon, karszalag - hogy ne vesszen el a gyerek

Megosztás
 
Még több megosztás ▾
Aki vesztett már el gyereket tömegben, tudja milyen érzés. Kiderült, hogy a családok a karszalagos azonosítóktól a mobilos nyomkövetőkig sok mindent bevetnek azért, hogy ez ne következzen be.
Írta: 2012. 09. 13. Család rovat 

„A testvérem kisfia egy zsúfolt olaszországi strandon tévedt el most nyáron - meséli Judit. - Az alig 5 éves kicsi az apjával és a nagyapjával indult fürödni a tengerbe, de meggondolta magát, ezért visszafordult a nagyihoz, aki a törölközőknél maradt, de nem találta meg. Néhány percig bolyongott, aztán meghallották, hogy a papa nevét kiabálja, és hamar megtalálták. Az egész nem tartott tovább néhány percnél, de az unokaöcsém nagyon megrémült, utána vagy fél órán keresztül vigasztalták a szülei és a nagyszülők. Azóta sokat beszélgettünk az esetről, és a bátyámék arra jutottak, hogy egy bilétát csináltatnak a gyereknek, amelyet, ha nyilvános helyre mennek, a nyakába akasztanak. Rajta lesznek a legfontosabb adatok, elérhetőségek, és persze neki is elmagyarázzák, hogy azt kell megmutatnia, ha valaki megtalálja. Ez ad egy kis biztonságot a szülőknek és a gyereknek is" - fűzi hozzá Judit.

Karszalagot a kicsiknek, kütyüt a nagyoknak?

Alkoholos filc, karszalag és nyomkövető – hogy ne kallódjon el a gyerekEgyes szülők simán ráírják filccel a gyerek karjára a telefonszámukat, de olyanról is hallottunk már, hogy a tehetős vállalkozó chipet szereltetett a gyerek cipőjének a talpába, hogy mindig tudja, merre jár a féltett csemete. „Nekünk a múltkor a belépőjegy mellé karszalagot is adtak, amit a gyerekek csuklójára tekertünk, és így beazonosítható volt. Még szerencsére, mert ez külföldön volt, egy óriási élményparkban, ahol nyilván nem működik a hangosbemondós megoldás - mondja Edit, kétgyermekes anyuka. - Én minden hasonló, nyilvános helyen osztanék ilyet a kisgyerekes családoknak, vagy az élményfürdőkben a gyerek chipes karperecére simán rávezethetnének egy telefonszámot is."

Nem olcsó mulatság ugyan (közel ezer forint darabja a weben), de jó megoldás lehet strandon is a gyerekazonosító infószalag néven ismert, vízálló karpánt, amire felfirkanthatjuk a szükséges azonosítókat, hogy könnyebb legyen az egymásra találás, ha szem elől tévesztenénk a gyereket.

Picifon és lehallgatás

Mások a cellainformációkra vagy a műholdakra bízzák a csemetéjük biztonságát: a kisebbeknek gyerekmobilt vesznek, a nagyobbak okostelefonját pedig nyomkövető alkalmazással látják el. „Volt egy család, amely a sípályán vette hasznát a gyerekmobilnak - avat be Hegedűs Ági, a készüléket forgalmazó cég munkatársa. - A hétéves kisfiú véletlenül másik pályán indult el, de már csak lent vette észre, hogy valahol elhagyta a szüleit. Az előre programozott hívógombbal viszont azonnal jelezni tudott az apukájának" - meséli a szakember, aki elmondja, hogy általában kisiskolás korú gyerekeknek vásárolják a játéktelefonra emlékeztető készüléket, amihez ugyanakkor normál előfizetés kell hozzá. A kütyü tud helymeghatározást is, sőt lehallgatásra is alkalmas: egy SMS-ben elküldött kóddal belehallgathatunk a mobil, illetve a gyerek környezetébe.

„A gyerek rémületét csak felerősíti a szülők idegessége"

Fontosak az óvintézkedések, de szülőként arra is érdemes felkészülni, hogyan viselkedjünk, amikor végre előkerül a gyerek. „Kristóf öt éves volt, amikor először elmentünk a helyi élményfürdőbe, persze hatalmas volt a tömeg, és sikerült el is kavarodnia, amikor pár pillanatra szem elől tévesztettük - mondja Angi, egy nyolc éves kisfiú anyukája. - Én azonnal tiszta ideg lettem, egyfolytában azon járt az eszem, hogy úristen, elrabolták. Úgy tíz perc elteltével, ami akkor sokkal többnek tűnt bemondták a hangosba a nevét. Rohantunk a főpénztárhoz, ott ült megszeppenve, egy pasi mellett. Hirtelen azt sem tudtam, mit szóljak, rákiabáltam: „Hol voltál?!" A pasi, aki valami strandos alkalmazott lehetett, rám is szólt, hogy ne így, mert a gyerek sokkot kapott - mondja az anyuka, aki úgy gondolja, hogy a történtek miatt addig boldog, óvodás kisfia megváltozott. - Sírt, amikor otthagytuk az oviban, vagy ha később mentünk érte. Nem akart ott aludni, azt mondta az óvónőknek, hogy fáj a szíve, szívreccsenése van. A boltban megrémült, ha csak egy pillanatra is szem elől tévesztett, ezért a mai napig szólok neki, ha arrébb megyek egy sorral."

Alkoholos filc, karszalag és nyomkövető – hogy ne kallódjon el a gyerek


Csakhogy a gyerekekben általában nem hagynak mély nyomot a Kristóféhoz hasonló esetek, ha a szülők nem spilázzák túl a dolgokat. „A riadt kisgyerek rémületét csak felerősíti, ha az anyukáján, apukáján is ijedtséget lát - magyarázza dr. Battonyai Tünde, pszichiáter. - Még akkor is, ha nagyon megijedtünk, meg kellene próbálni uralkodni magunkon. Ne szidjuk, inkább szeretgessük, nyugtassuk meg a kicsit, érezze, hogy nincs semmi baj. Aztán később, amikor már megnyugodott, megbeszélhetjük, hogy mi történt, de akkor is inkább dicsérjük meg, hogy bátor volt, ügyesen helytállt, hiszen meg tudta mondani a nevét is. Ne az maradjon meg a gyerekben, hogy milyen szörnyű dolog történt vele, hiszen bárkivel megeshet, hogy nagy tömegben elkavarodik" - teszi hozzá a szakember, aki szerint tartós szorongás esetén mindenképpen érdemes gyermekpszichológushoz fordulni, aki segít feldolgozni a helyzetet.

Megöli a bizalmat a gyerekkövető?

Mivel az okostelefon az iskolások többségének már alaptartozéka, sok szülő számára jelent kézenfekvő megoldást ezekre feltölteni különböző nyomkövető alkalmazásokat. Az már más kérdés, hogy biztonsági vagy éppen bizalmatlansági megfontolások vezérlik-e az intézkedést. „A gyermekkövető rendszernek akkor van értelme, ha abban a gyerek is partner, ha belátja, hogy nem arra megy ki a játék, hogy kémkedjenek utána - mondja Nagy Imre, a holagyerek.hu munkatársa. - Na persze sokan pont erre akarják használni a rendszert, csakhogy a kamaszok simán kiiktatják a „Nagy Testvért", ha nem tetszik nekik, hogy a szüleik hívogatják őket, mert a GPS nekik éppen azt jelzi, hogy nem érkeztek meg a suliba" - teszi hozzá a szakember, aki elmondja, hogy sokan érdeklődnek ugyan az androidra fejlesztett gyermekkövető után - és különösen a nagyobb nyilvánosságot kapó tragédiák után ugrik meg az érdeklődők száma - de eddig csak kevesebb, mint százan fizettek elő a szolgáltatásra.

„Mi is kipróbáltunk már egy mobilos, helymeghatározó alkalmazást, csak hogy lássuk, hol tart a technika - mondja Tamás, aki egy 11 és egy 14 éves gyerek apukája. - Az összes családtag telefonjára feltöltöttük az appot, aztán egy webes felületen követhettük egymás helyzetét. Én egyébként megbízom a gyerekeimben, arra nem használnék ilyesmit, hogy kémkedjem utánuk" - vallja be Tamás, aki szerint a gyerekek amúgy simán kiiktatják az applikációt, ha zavarja őket, és aki hajlamos a hazugságra, azt egy ilyen rendszer sem fogja megakadályozni abban.

Sőt, a kamaszok amúgy is érzékeny lelkét kifejezetten rosszul érintheti, ha úgy érzik, hogy nem bíznak meg bennük. „Ha a gyerek igényli a biztonságot, és egyetért a szüleivel a mobilos nyomkövető használatában, akkor rendben van a dolog, de ha ellenőrzésre használjuk, azzal több kárt csinálunk, mint hasznot - véli dr. Battonyai Tünde, pszichiáter. - A kamaszkorú gyerekek élete éppen arról szól, hogy függetlenedni akarnak, saját döntéseket hozni, ha pedig a szülő nem enged nekik ebben kellő szabadságot, folyamatosan csekkolni akar, azzal csak maga ellen fordítja a gyerekét. Ez a dolog már nem a gyerekről, hanem a szülőről szól, aki mindent tudni akar. Kialakul a totális bizalomhiány, az pedig sokkal súlyosabb gondokat jelenthet, mint az, hogy ha egy ideig nem tudjuk, hol a gyerek."

Alkoholos filc, karszalag és nyomkövető – hogy ne kallódjon el a gyerek


Az állatkertben nagyon gyakori, hogy elkallódnak a gyerekek - válaszolta a Nők Lapja Café kérdésére Simonyi Gábor, a Fővárosi Állat- és Növénykert munkatársa. Éves szinten kétszáz-kétszázötven gyereknek vagy szülőnek segítenek visszatalálni egymáshoz, nagyobb tömegben előfordul, hogy naponta többször is. Általában a négy és nyolc év közötti kicsik kerülnek bajba, de az ijedtség nem tart sokáig, körülbelül negyed óra alatt meg szokott oldódni a probléma, és véglegesen még senki nem tűnt el az állatkertben. „Az alapítványi boltban található karszalagot érdemes megvenni a kisgyermekes családoknak, mert ha elveszik a gyerek, gyorsabban megtaláljuk a szüleit" - mondta el Simonyi Gábor, és hozzátette, nem tervezik, hogy a belépő mellé osztanának karszalagot. A nemrég megrendezett állatkertek éjszakáján viszont a biztonság kedvéért minden gyerek kapott egy világító karperecet, és szerencsére nem is veszett el senki.

Kapcsolódó hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

sziporka7 2012-09-13 18:36

én a legtöbb gyereket egy napon sem említeném a kutyámmal, akit szinte sehova sem vihetek be, mert jaj kerülgetni kell stb... értelmes, jól viselkedik, de az áruházakban meg kerülgethetem a kölköket... már csak a déli órákban merek menni, hogy ne kelljen kölyköket kerülgetni, a múltkor a mozgólépcsőn lökött fel majdnem egy, aztán a másik kedvenc az idióta anyuka, aki az én fülembe üvölt, meg a nyamvadt kölök aki letapos, és még egy bocs se tudja elhagyni a suttyó szülő száját! felháborító!!!!

ORP 2012-09-13 18:04

"Ha bemész a boltba, akkor a gyerek nem fog ámokot futni, mindent összeszedni, leborogatni"

 

miért is nem? a póráz nem ér el a polcig, csak a te kezed?

 

viccnek sem...

 

de nem vagyunk egyformák

LINA 2012-09-13 18:02

A kisgyerek és a kutya nem egy kategória?

 

Aki nem képes a gyerekére figyelni,azt a pórázon tartás sem fogja megmenteni. De biztosan nagggyon trendi megoldás és utánozni is  fogják sokan az amcsikat. Nevelés,odafigyelés helyett is.

Sugarbaby 2012-09-13 17:46

Ha bemész a boltba, akkor a gyerek nem fog ámokot futni, mindent összeszedni, leborogatni... Persze ez nem a jólnevelt angyalkákra vonatkozik, hanem azokra az ördögfiókákra, akik előtt inkább lehúznák a redőnyt

Sugarbaby 2012-09-13 17:44

Yesss

Néha én kapok frászt más kölykétől. Olyan sebességgel képesek a "szakadék" felé rohanni, hogy ember a talpán, aki levadássza őket. Ha a póráz elég hosszú ahhoz, hogy esni azért megtanuljanak, akkor hajrá!

ORP 2012-09-13 17:36

Ja, és ha bemész a boltba, kikötöd a póznához....

Egyébként mekkorát? 1-2-3-5 méterest?

egy ember hány pórázt vezethet?

 

és akkor majd a póráz(ok)on esel át, vagy lépsz rá, rántva gyereket, kocsit, bármit

 

tényleg jók az amik!

sziporka7 2012-09-13 17:16

pórázt a kölökre! ezer éve mondom... nem kellene más kölykét kerülgetnem stb... amerikában bevett szokás, hogy hám, és póráz van a gyereken... nem hülyeség!

Nők Lapja Cafe 2012-09-13 17:16

Aki vesztett már el gyereket tömegben, tudja milyen érzés. Kiderült, hogy a családok a karszalagos azonosítóktól a mobilos nyomkövetőkig sok mindent bevetnek azért, hogy ez ne következzen be.

Nők Lapja Café: Gyerekkövető, picifon, karszalag - hogy ne vesszen el a gyerek

Kapcsolódó tartalmaink

Címlapon

Legjobbak

VV Béci új dalában azt kritizálja, ami a hírnevet meghozta számára – videó

VV Béci új dalában azt kritizálja, ami a hírnevet meghozta számára – videó

Kell egy kis botrány címmel jelent meg a Young-G néven...
Facebook lájkok száma
Fergeteges tánccal vezették le a vagány nagyik a futóversenyt – videó

Tánccal vezették le a nagyik a futóversenyt – videó

Élni tudni kell... és ők tudnak.
Facebook lájkok száma

Világesemény Budapest színpadán

Egy nagyszabású, még soha nem látott...
Facebook lájkok száma
Készítsünk lisztmentes aranygaluskát!

Készítsünk lisztmentes aranygaluskát!

Már régóta gondolkoztál rajta, de még nem szántad rá...
Facebook lájkok száma
Programok hétvégére: Csipke- és könyvfesztivál

Programok hétvégére: Csipke- és könyvfesztivál

Április utolsó hétvégéjén se ülj otthon. Látogass...
Facebook lájkok száma
Lerántották a leplet a VV6 titkairól – fotók

Lerántották a leplet a VV6 titkairól – fotók

A Való Világ 6 játékosai egymás titkait fecsegték ki a...
Facebook lájkok száma
Ezek a legmenőbb akváriumok – galéria

Ezek a legmenőbb akváriumok – galéria

Ha nem lenének ott a halak, te megmondanád, hogy ezek...
Facebook lájkok száma
A Vácrátóti Botanikus Kert

A Vácrátóti Botanikus Kert

Virágba borult hazánk legnagyobb és legtöbb...
Facebook lájkok száma
Kisfiúnak adott életet Olivia Wilde – galéria

Kisfiúnak adott életet Olivia Wilde – galéria

A tervezettnél két héttel korábban született meg...
Facebook lájkok száma
3. hét: Szállj be te is narancsbőr elleni programunkba!

3. hét: Szállj be te is narancsbőr elleni programunkba!

Csináld végig Balogh Rita fitneszedző hatékony, 30...
Facebook lájkok száma

Legtöbbet megosztott cikkek

10 szuper Facebook-oldal anyukáknak

10 szuper Facebook-oldal anyukáknak

Íme, a mi kedvenceink!
Facebook lájkok száma620 Hozzászólások száma2
A jóganadrág váltja le a farmert

A jóganadrág váltja le a farmert

Az amerikai tinik szerint a farmer már nem menő.
Facebook lájkok száma238
3 recept avokádóval

Avokádó

Most akkor zöldség vagy gyümölcs? A végeredmény, úgy...
Facebook lájkok száma123
Egyenjogúság otthon (is) – házimunka egyenlő arányban a férfiakkal?

Házimunka egyenlő arányban

„Amíg otthon nem tekinted magad egyenlőnek, a...
Facebook lájkok száma116 Hozzászólások száma25
Szívszaggató videó: élete legnehezebb döntése várt a kismamára

Szívszaggató videó: egy kismama legnehezebb döntése

Könnyfakasztó történet egy erős nőről.
Facebook lájkok száma73
Fergeteges fotók: macskáikkal táncolnak a gazdik

Fergeteges fotók: macskáikkal táncolnak a gazdik

A cicák állítólag maguk kérik, hogy táncoljon velük a...
Facebook lájkok száma68
Elképesztő: szénből készítenek sajtot

Szénből készítenek sajtot

Nem túl gusztusos, de az ínyencek odavannak érte.
Facebook lájkok száma37
Tangó: Tűz, szenvedély, erő, erotika

szenvedély és erotika

Tűz, szenvedély, erő, erotika, bizalom, odaadás,...
Facebook lájkok száma32