Baba

Lefogyott, hogy a kisfia újra átölelhesse

Jobb anya akart lenni, ezért állt neki a diétának.

A 25 éves Marie Briggs néhány hónappal ezelőtt még 127 kilót nyomott. Annyira kövér volt, hogy hétéves kisfia, Hayden nem tudta átölelni, nem érte át a karjaival. A kissrác nagyon szeret úszni, ám elhízott édesanyja hiába akart, képtelen volt együtt csobbanni vele, és vidámparkba sem merte elvinni, mert attól félt, hogy semmire sem tudna közösen felülni Haydennel.

 

A fogyás előtt és után

A fogyás előtt és után

Forrás: dailymail.co.uk  

 

A fiatal anyát nem sokkal az után hagyta el a gyerek apja, hogy életet adott a babának. Elkeseredésében bánatevő lett, melynek következtében súlyosan elhízott. Idén tavasszal azonban elhatározta, hogy a saját egészsége és a gyermeke boldogsága érdekében lefogy. Márciusban végeztetett gyomorgyűrűműtétet, aminek köszönhetően eddig 45 kilótól szabadult meg.

„Sokkal több önbizalmam van, milliószor több energiám, és végre olyan anya vagyok, amilyen mindig szerettem volna lenni. Végre elvihetem a fiamat úszni, együtt biciklizünk és sétálunk a parton. A legjobb dolog viszont az, hogy végre teljesen átölelhetjük egymást, mert körém tudja fonni a kis karjait. Ez a legcsodálatosabb érzés a világon” – lelkendezett a nő egy brit lap riportjában.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top