Család

Műalkotást uzsonnára

Hol van már a párizsis zsemle és a sima piros alma? Egy menő iskolás nem alufóliába bújtatott szendviccsel jár suliba, hanem trendi műanyag doboza rejti a megdizájnolt tízórait, a nagyon ráérő amerikai anyukák legalábbis erre a megoldásra voksolnak.

A mozgalom „elődje” Japánban keresendő, és eredetileg nem kisiskolásokkal akarták így megetetni az utált zöldségeket. A cél az volt, hogy egy dobozon belül elférjen a teljes ebéd úgy, hogy az összes szükséges tápanyag megtalálható legyen benne. A főtt fogásokon át a nyers zöldségig minden, és persze mindezt úgy, hogy az étele még mutatós is legyen. A bento boxoknál még ma is az egyik legfontosabb dolog a küllem, egy igazán szépen kivitelezett doboznál például elképzelhetetlen, hogy a fogások összecsússzanak, és a végül egy seszínű homogén masszává álljanak össze.

Meríts ötletet a galériából!
Meríts ötletet a galériából!

A szamurájoktól az iskolapadig

A sulis bento boxok küldetése is hasonló: a gyerek a lehető legkevesebb műkaját egye, és a lehető legváltozatosabb fogásokból csipegethessen. A dobozos fogások körül Amerikában akkora az őrület, hogy a kevésbé kreatív, bár nagyon lelkes anyukáknak külön szakácskönyveket is gyártanak, hogy nehogy az ő gyerekük kevésbé színes és díszes ebéddel égesse magát a 4.b-ben. Mivel az iskolai menzák kínálata sokszor megáll mirelitpizzában és sült krumpliban, egy kevés rezgős zselével kísérve, így egyre több tengeren túli anyuka érzi fontosnak, hogy a gyerek jó minőségű, friss ételeket egyen.

A doboz másik nagy előnye, hogy a díszesen kivágott fogásoknak köszönhetően a gyerekek talán olyan ételek is megesznek, amelyeket eddig zsigerből utáltak. Naivak azért ne legyünk, egy zellerutáló kisfiút például még mozdonyforma sem fog meghatni.

Műalkotást uzsonnára

Mi kell hozzá?

Nézd meg a többi dobozt!
Nézd meg a többi dobozt!

Először is szükség lesz mindenféle kiszúróformákra, amely könnyen átvágja a szendvicset vagy a sajtszeletet. Ehhez tökéletesen megfelelnek a hagyományos szaggatók, vagy karácsonyi kiszúrók.
Nem árt beszerezni egy olyan uzsonnásdobozt, amelyben kényelmesen elférnek a fogások. Nem érdemes vagyonokat költeni rá, tapasztalatból tudjuk, hogy évente egy dobozt úgyis elnyel a suli fekete lyuka.

Fontos, hogy mindig kerüljön a dobozba valamilyen olyan fogás is, amit a gyerek igazán szeret, hogy nehogy azt érezze, hogy a virágos falatkákkal csak át akarjuk verni. Ne áruljuk el neki, hogy mit kap, legyen neki meglepetés.

Legyünk kreatívak!

Ha nem akarunk kiszúróformával babrálni, akkor is figyeljünk rá, hogy a dobozba változatos fogások kerüljenek. A gyümölcsöket tisztítsuk meg, mert egy alsósnak a 15 perc szünet nagyon kevés ahhoz, hogy elbánjon egy naranccsal.

Válassz kulacsot!
Válassz kulacsot!

Bármit kiszúrhatunk, amit csak akarunk, de arra érdemes figyelni, hogy ha friss gyümölcsöt darabolunk, akkor ne felejtsük el bekenni citromlével, hogy ne barnuljon meg.

Hagyjuk választani!

Szintén tapasztalat alapján állítjuk, hogy ha a kicsiknek hagyjuk, hogy kiválasszák a nekik legjobban tetsző kulacsot vagy dobozt, akkor örömmel fogják magukkal hordani. De senki ne gondolja, hogy néhanapján a Pityu büfés szendvicse nem lesz sokkal vonzóbb a mi csodakreációnknál.

Időhiány! 

Jogos felvetés, hogy sokszor még arra sincs időnk, hogy rendesen megkenjük a gyerek kenyerét, akkor erre meg hogyan lenne… De próbáld ki egyszer, hogy bevonod a kicsiket is, hátha egy héttel később már ők fogják kiszúrni a virág alakú szendvicset, miközben a leeső részeket sutyiban megeszik…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top