Család

Később fektetjük le a gyerekeinket

Megint alkottak a brit tudósok, de állításaikban ezúttal nem kételkedünk, mert olyan nyilvánvaló: később fekszenek le, és kevesebbet rohangálnak a szabadban a mai gyerekek. Előtte meg persze tévéznek.

Átlagosan 40 perccel később mennek este lefeküdni, és két órával kevesebbet játszanak a szabadban a mai gyerekek, mint nagyszüleik gyermekkorukban – erre jutott a brit alváskutató központ felmérésében. Ráadásul újra bebizonyosodott, hogy az ébren töltött időt nem a friss levegőn töltik, ugyanis ezzel éppen arányosan kevesebbet játszanak kinn.

Később fektetjük le a gyerekeinket

Ezer nagyszülőt kérdeztek meg saját hajdani és 7–14 életév közötti unokáik életmódjáról. A nagyszülők 20 százaléka legalább 3 órát játszott a szabadban egy átlagos tanítási napon, ugyanennyien most úgy saccolták, hogy unokáik fél órát sem hancúroznak friss levegőn hétköznap. Régen általában este 7 és fél 8 között volt a takarodó, a mai gyerekek viszont fél 9 és 9 között térnek nyugovóra. Az is változott, hogy míg nagyszüleik 54 százaléka olvasott lefekvés előtt, az unokáknak még az egyharmada sem teszi ezt, de 58 százalékuk elalvás előtt tévét néz.

A vacsora is későbbre tolódott. A nagyszülőknek még a 70 százaléka evett este hat előtt aznap utoljára, unokáik többsége 6 és fél 8 között vacsorázik.
    
Jelenleg ugyanakkor több gyereknek van külön szobája, és a megkérdezettek 63 százalékának saját tévéje is van. A modern életvitel, a későbbi vacsora és alváskezdet, a jóval kevesebb idő a szabad levegőn és a tévézés viszont mind károsítja a gyerekek alvásának minőségét – vonta le a következtetést az alváskutató központ. A jó alvás persze nemcsak a gyerekeknek, hanem nekünk, felnőtteknek is fontos, még ha nem is vettük be, hogy le lehet fogyni közben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top