Család

1000 százalékos borravalót kapott a pincérnő

Az egyedülálló anyának igencsak jól jött a váratlan pluszpénz. Amit először vissza akart adni, mert azt hitte, tévedés.
A becsületes pincérnő

A becsületes pincérnő

Kép: Providence Journal 

Az amerikai Rhode Island egyik pizzériájában dolgozó Kristen Ruggiero 42 dollárról szóló számlát vitt ki egy párnak, ám azok 458 dollárnyi – azaz nagyjából 100 000 forint – készpénzt hagytak az asztalon. Mire a pincérnő ezt észrevette, a vendégek már távoztak.

Bár megtehette volna, hogy zsebre teszi az 1000 százalékos borravalót, Kristen inkább biztos helyre tette az összeget, azzal a szándékkal, hogy ha a pár visszatér az étterembe, akkor visszaadja nekik. Egy hónappal később aztán valóban újra náluk vacsoráztak, a becsületes pincérnő pedig megjelent a pénzzel. A pár férfi tagja azonban közölte vele, hogy nem tévedésből adta, hanem azért, mert megérdemelte.

A nő egy amerikai lapnak nyilatkozva elmondta, hogy az órabére 2,89 dollár (kb. 550 forint), a vendégek pedig rendszerint 20 százalék borravalót adnak, amiből naponta 60 dollárt (kb. 13 000 forint) szed össze. Az egyedülálló anya elárulta azt is, hogy nagyon jól jött neki a pluszpénz, amiből számlákat fizetett be és elvitte a gyerekeit kirándulni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top