Család

Egyedülálló anya iskolakezdés előtt

Fábián Anita, a Jóban Rosszban sztárja egyedül neveli a gyermekét, élete rendszertelen, hiszen mindig más időpontban forgat, esténként színházban szerepel, mégis meg kell oldania, hogy a lányát iskolába vigye, tanuljon vele. Azt mondja, bár mindent próbál megszervezni, egy hetet lát csak előre.

Egyedülálló anya iskolakezdés előtt„Naptárat vezetek, a hűtőre is kiírom a programokat és a telefonomba is bepötyögöm”

Anita elvált nőként egyedül neveli kislányát, Lilit, vagy ahogyan mindenki hívja, Pipit. Egy Budapest környéki városban élnek, a színésznő innen jár be dolgozni a fővárosba a Jóban Rosszban stúdióba és a Madách Színházba. Közben hozza-viszi a lányát az iskolába, tanul vele, főz, mos, takarít. „Minden hét csütörtökén kapjuk meg a sorozat következő heti forgatási menetrendjét, ehhez kell alakítani az életünket, a színházakban szerencsére távolabbra is látok – kezdi Anita. – Naptárat vezetek, a hűtőre is kiírom a programokat és a telefonomba is bepötyögöm. Szervezésből áll az életem, de valójában ez nem zavar, ez a természetes, és szerintem minden szülő, éljen akár kapcsolatban vagy egyedül, ezt teszi.”

„Nem hisztizik amiatt, hogyha reggel korábban megyek forgatni”

Pipi egyébként nem egy budapesti, hanem a helyi zenetagozatos iskolába jár, ahol második osztályos lesz szeptembertől. „Kottaírást tanul, kórusban énekel, és szerencsére tehetséges gyermekekkel tanul együtt, így a kortársaiknál ők korábban tanultak írni, olvasni, sőt már harmadik osztályos tananyagot is vettek. Inspirálóan hat rá, érettebb, mint a többi nyolcéves kislány. Éppen ezért meg tudom vele beszélni és nem hisztizik amiatt, hogyha reggel korábban megyek forgatni. Ilyenkor a legjobb barátnőm – akinek gyermeke Pipivel egy suliba jár – elviszi őt is a suliba. Ha délután van munkám, el is hozza. De besegít a lányom édesapja is. Végső megoldásként előfordul, hogy anyukám is feljön Pécsről, hogy segítsen, na és persze kiélvezze a nagymamaság örömeit. De ezt mind-mind hetente meg kell szervezni” – ecseteli a színésznő.

Egyedülálló anya iskolakezdés előtt„Bébiszitternek nincs második lehetősége”

Anita azt mondja, ő is szokott bébiszittert hívni, de volt, hogy visszaéltek a jóhiszeműségével. „Ez bizalmi állás, és korábban, míg Pipi óvodás volt, többen vissza is éltek ezzel. De itt nincs második lehetőség, akit viszont megszeretünk és megbízunk benne, amellett kitartunk. Korábban egy idősebb hölgy vigyázott a lányomra, de Pipi, amikor oviba ment, azt mondta, örülne egy fiatalabbnak. Ma, ha szükség van rá, néhány alkalommal még hívok bébiszittert, de általában a barátnőm vagy az apukája vigyáz rá” – meséli Anita, aki azt mondja, nem szabad félnie egy nőnek attól, hogy a gyerekneveléssel és a munkával egyszerre egyedül kell majd megbirkóznia, ha kilép egy házasságból. Merjünk segítséget kérni a barátainktól, a családtagoktól, és figyeljünk oda a szervezésre!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top