„Ő az én szívem, és én vagyok a lába”

 
Nők Lapja Cafe  -   2012. 08. 14. - 14:08
Apja karjaiban vesz részt triatlon sportversenyeken a kislány, aki járni sem képes.
Maddy és Rick

Maddy és Rick

Fotó: Facebook 

Madison és Rick van Beek, apa és lánya minden alkalommal együtt indulnak a triatlonversenyeken. A 13 éves lány másképp sosem élhetné át a sport élményét, ugyanis agyi bénulásban szenved, és sem járni, sem pedig beszélni nem tud.

Az apa a futó- és kerékpárosszámokban vagy a karjaiban viszi, vagy egy kocsiban tolja fogyatékossággal élő lányát, míg úszás közben egy gumicsónakban húzza magával. „Egy 3 hónapos kisbaba szintjén van, azon kevés dolgok egyike, melyek örömet okoznak neki az, ha szabadban lehet. Imádja a vizet és azt is, ha szél simogatja az arcát és belekap a hajába” – magyarázta Rick egy róluk készült riportban.

A férfi egészen 2008-ig erős dohányos volt, a sportot pedig mellőzte, ám a Maddy kedvéért keményen edzeni kezdett és a cigarettáról is leszokott. Minden vágya volt, hogy boldogabbá tehesse születése óta beteg kislányát.

Az azóta eltelt években több mint 70 szabadtéri sportversenyen indultak szerte az Egyesült Államokban. „Azt hiszem, Madison sokak életét megváltoztatta, anélkül hogy tudott volna róla, pusztán azzal, hogy jelen volt. Nem én, hanem ő. Jó csapatot alkotunk – fogalmazott egy sajtónyilatkozatában az apa. – Ez soha nem fog elmúlni. Ő az én szívem, és én vagyok a lába, és ha egy nap fizikailag már nem lehet majd velem, akkor is a szívemben lesz és csendesen felvidít majd.”

Nos, íme egy újabb példa arra, hogy kesergés helyett hogyan lehet a lehető legtöbbet kihozni abból, amit az élet adott.


Szponzorált hirdetések


Legfrissebb a címlapról:
Közös nevezőn

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás

Hirdetés Octenisept

Nyár – szabadság – és biztonság

Nyár – szabadság – és biztonság

Hamarosan itt a nyár, a kirándulások, táborok, nyaralások időszaka, amikkel óhatatlanul is együtt járnak a kisebb sérülések – horzsolások, vágások, rovarcsípések, fertőzések, égések – lehetőségei. »

Hirdetés Sudocrem

Észrevétlen gondoskodás

Észrevétlen gondoskodás

Ha megfelelő popsikrémet használunk, nemcsak a baba bőrét óvjuk, de észrevétlenül is gondtalanabbá varázsoljuk vele a mindennapjainkat. A pici boldogan játszik, tanul, figyel és nyugodtabban alszik. Az anya pedig attól nyugodt, hogy boldognak látja a kisbabáját. »

Játssz az Oriflame játékán, különleges ajándékcsomagot nyerhetsz!

Sorsolás: 2013-05-27

Itt a Nők Lapja Café májusi bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi bögréjét!

Sorsolás: 2013-06-03

NESCAFÉ® Green blend

Játssz a NESCAFÉ Green blenddel és nyerd meg az ajándékok valamelyikét!

Sorsolás 2013-06-03


Nyerj VIWA vitaminvizet, vagy egy félévre szóló „Best of zsírégető" menü ételkiszállítást (napi 3x-i étkezés) a Gastroyaltól! 

Sorsolás: 2013-05-30