Család

Edző férje együtt sírt az aranyérmessel

A rúdugrónőt Pekingben még nyilvánosan ordította le az edzője, mert második lett. Azóta összeházasodtak, és elhozták az aranyat.

Hétfő éjjel Jenn Suhr nyerte a női rúdugrást a legendás orosz Iszinbajeva előtt, aki arra készült, hogy zsinórban harmadjára vigye el az olimpiai aranyat ebben a számban. Az amerikai atléta győzelme azért is érdekes, mert egészen 2004-ig kosárlabdázott, amíg fel nem figyelt rá az Egyesült Államok egyik megmenőbb rúdugróedzője, és az országa legjobb rúdugróját nem faragta belőle annak ellenére, hogy Suhrt tavaly rejtélyes betegség teperte le, alulteljesített versenyeken és néhány szereplést le is kellett mondania.

Nyilvános leordítás után örömkönnyek

Ez a férfi volt az, aki a pekingi ezüstérme után a kamerák előtt ordítozott vele, mert nem hozta el az aranyat. Már akkor több volt köztük edzői kapcsolatnál, de ezt akkor még senki sem sejtette – a férfi egyébként tizenöt évvel idősebb a sportolónál. Londonba már házaspárként érkeztek, és amikor Jenn nyert, sírva borult a férfi mellkasára. A képeken látszik, hogy a keménykezű edző is megkönnyezte a pillanatot.

A meghatott pár az arany után
A meghatott pár az arany után

„Mielőtt kimentem a pályára, azt mondta, ezt meg fogod nyerni – nyilatkozta később a meghatott sportolónő az AP hírügynökségnek. – Már vagy százszor versenyeztem, de még egyszer sem mondott ilyet. Rengeteg erőt adott, hogy valaki így hisz bennem, és magam is elhittem, hogy meg tudom csinálni.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top