Halála után 7 évvel jelent meg az énekesnő első lemeze

 

Nők Lapja Cafe   
2012. 08. 04. - 11:08
Amy Winehouse sem élhette már meg gyermekkori barátnőjének debütáló albumát.
Címkék: lemez, énekesnő, halál

A 22 éves Natasha Anastasi tehetséges énekesnő volt, ám a nevét – eddig legalábbis – mégsem ismerhette meg a világ. Már első lemezén dolgozott, amikor 2005-ben egy 17 éves, gyakorlatlanul vezető barátja mellé ült be az autóba: fának rohantak, és Natasha a helyszínen életét vesztette. A vezető életben maradt és pénzbírsággal megúszta.

Natasha Anastasi
Natasha Anastasi
Natasha gyászoló édesapja, Mario elhatározta, hogy valóra váltja lánya álmát és kiadatja a lemezét. Több kiadónál is próbálkozott, ám nem volt kész egy egész lemezre való dal, így sehol nem vállalták a kiadást, végül a korábban zenei producerként dolgozó apa úgy döntött, hogy saját kiadót alapít és maga adja ki a lemezt.

Mariónak sikerült olyan előadókat megnyerni az albumon való közreműködésre, mint George Michael, Boy George vagy a Boyz II Men tagja, Marc Nelson, akik Natasha szerzeményeit, illetve az ő emlékére írt dalokat adnak elő. A lemezen hallható művészek közül azonban hiányzik a lány gyermekkori barátnője, Amy Winehouse, aki sajnos már maga sem élhette meg az album létrejöttét.

A lemez végül 7 év küzdelem után, néhány héttel ezelőtt megjelent. Az eladásaiból származó bevételeket a Natasha emlékére létrehozott alapítvány kapja, melynek küldetése, hogy a biztonságos vezetésre hívja fel a fiatal autóvezetők figyelmét.

 


Szponzorált hirdetések


Legfrissebb a címlapról:
Főzz levendulával!

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás

Hirdetés Család

Idén sem pihennek a repülő kutyák

Idén sem pihennek a repülő kutyák

Ha tavaly nem láttad őket, most semmiképp ne hagyd ki a frizbis kutyák versenyét! Idén ismét a Hajógyári-szigeten csapnak össze a kontinens legügyesebb két- és négylábú frizbis párosai a Dog Chow Kupán. A június 22-23-ai bajnokságon a cél, hogy a játék során egy korong se érjen földet és hogy a kutyák és gazdik mellett a közönség is jól szórakozzon. »

Itt a Nők Lapja Café júniusi bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi bögréjét!

Sorsolás: 2013-07-01

Hirdetés Család

A dm drogerie markt országszerte 50 000 óvodás gyermeket látott el naptejjel

A dm drogerie markt országszerte 50 000 óvodás gyermeket látott el naptejjel

A dm drogerie markt idén harmadik alkalommal szervezte meg a nemzetközi kezdeményezésen alapuló „Nap gyermekei” kampányát, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a napozás veszélyeire, aminek a gyermekek a nyári időszakban fokozottan ki vannak téve. »

Hirdetés Család

Gyerekbarát szállodák a teljes kikapcsolódásért

Gyerekbarát szállodák a teljes kikapcsolódásért

Ahol gyerek van a családban, sokszor nehézséget okoz olyan helyszínt találni a családi nyaraláshoz, ahol a szülők is kikapcsolódhatnak, és a gyerekek is jól érzik magukat. »

Kapcsolódó tartalmaink