Család

Áramütéssel végződött a lánykérés

A menyasszony kis híján már azelőtt megözvegyült, hogy egyáltalán férjhez mehetett volna.
Forrás: CNN.com
Forrás: CNN.com

Az amerikai ékszerbolt-tulajdonos és hobbi-ballonpilóta, Dallas Beall hőlégballonozni vitte mit sem sejtő kedvesét. Odafenn aztán szerelme elé térdelt és megkérte a kezét, a nő pedig örömkönnyek között mondott igent. Eddig minden úgy zajlott, mint egy középsúlyos közhelyektől hemzsegő romantikus filmben, az események azonban hamarosan tragikus fordulatot vettek – számolt be róla a CNN.

Amikor ugyanis a friss jegyespár leszálláshoz készülődött, a vőlegény elvétette az irányt, és a ballon fennakadt egy villanyvezetéken. A férfit annyira megrázta az áram, hogy elveszítette az eszméletét. Rémült párja kisebb áramütést szenvedett.

A szemtanúk azonnal segítséget hívtak, a kiérkező tűzoltók pedig kiszabadították a párt. Szerencsére a vőlegény áramütése nem volt halálos, hamarosan magához tért, ám ennek ellenére a mentők a pár mindkét tagját kórházba szállították. Jelenleg lábadoznak és az esküvőjüket tervezgetik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top