Család

Válni is lehet a kisbabáknak indított társkereső honlapon

Sőt, a szülők akár össze is adhatják kisbabájukat a megfelelőnek talált párral. Nyugi, az ötlettel inkább csak a kisgyerekes szülőket szeretnék összehozni.

Internetes társkereső indult csecsemőknekBabák számára indított társkereső szolgáltatást egy kínai cég. A szülők a felnőtt párkeresőkön megszokotthoz hasonló profilt hozhatnak létre gyermekeik számára, üzeneteket fogadhatnak az „udvarlóktól”, vagy akár maguk is kezdeményezhetnek. Kölcsönös szimpátia esetén lehetőség van virtuális esküvőre a babák között, ha viszont elmérgesedik a viszony, válni is lehet.

Az oldal célja persze nem az, hogy a szülők már csecsemőkorukban elrendezzék gyermekeik későbbi házasságát, hanem az, hogy a hasonló élethelyzetben lévő kisgyerekes családok  ismerkedhessenek, barátkozhassanak egymással. 

Az oldal csupán néhány napja üzemel, de máris több száz család regisztrált rá és közel 50 babapár „talált egymásra”. Bár egyértelmű, hogy csupán egyfajta játékról van szó, mégis rengetegen kritizálják a szolgáltatást, mondván, hogy azt sugallja: a gyerekek nem dönthetnek majd szabadon a jövőjükről, illetve arról, hogy kivel akarják majd leélni az életüket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top