Égnek a segélyvonalak a Damu-per nyomán

Amikor négy és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélték Damu Roland színészt kétrendbeli személyi szabadság megsértése, testi sértés bűntettének kísérlete és erőszakos közösülés bűntette miatt, akkor a Patent Egyesület kezdeményezésére civil szervezetek tüntettek a média egy részének áldozathibáztató viselkedése, illetve az ügyvédi munkastílus miatt. Nem tett ez még rosszabbat a sértettnek?

Ellenkezőleg. Tímea iszonyú hálás, neki a túlélését szolgálja, hogy állnak mögötte. Nemcsak civil szervezetek, de magánszemélyek is. Előtte egyeztettünk vele, megkérdeztük, elfogadja-e, ha odamegyünk tüntetni, azt mondta, hogy nemcsak neki személyesen fontos, de minden bántalmazott nő nevében megköszöni.

Milyen visszajelzéseket kaptatok a kevésbé ismert érintettektől?

Minden nő érintett, hiszen akit nem ért szexuális erőszak, az is potenciális áldozat. Mindenkinek volt legalább egy olyan élethelyzete, amikor félt arról, hogy szexuális támadás fogja érni, és nincs az a nő, aki megúszná szexuális zaklatás nélkül; nekem is simogatták már a térdemet villamoson. Nők részéről pozitív reakciókat kaptunk. Kritikát legfeljebb amiatt, hogy az egykori „Zsanett-ügyben” nem nyitottuk ki a szánkat, ami jogos, mert nyilván akkor is ezt kellett volna tenni, vagy még inkább. Ami viszont meglepett: napi több szidalmazó, gyalázkodó levelet kapunk férfiaktól, és ez nem volt korábban, pedig jó ideje dolgozunk családon belüli erőszak, nők elleni erőszak területén.

Most bármelyik nő egyenes adásban láthatta, mi vár rá, ha feljelentést tesz. A Damu-ügy elriasztotta ettől a bántalmazottakat, vagy a jogerős ítélet felbátorította őket?

Egyelőre nehéz megmondani, melyik hatás lesz az erősebb, de most érzékelhetően többen fordulnak hozzánk segítségért. Persze még így is sok ügy rejtve marad, csak körülbelül minden tizedik eset derül ki; egész Európát tekintve Magyarországon születik a legkevesebb feljelentés. És bár tudjuk, hogy az esetek kétharmadában az elkövető ismeri az áldozatot, a jogsegélyszolgálatra inkább azok jönnek, akiket idegen támadott meg. Ami érdekes, hogy az utóbbi hetekben tömegesen kapunk jelzéseket munkahelyi zaklatásról, amik eddig csak szökőévben fordultak elő.

Miért? Hiszen az vélhetően átláthatóbb helyzet.

Mert minden nő pontosan tudja, hogy ő fogja a rövidebbet húzni, és az esetek nagy részében ez így is van: ez nem egy nyertes játszma. A szokásos menet az, hogy a munkáltató felsorakoztatja maga mellett egy csomó munkavállalóját, akik mind elmondják, hogy „kizárt, ez az ember angyal, ilyet soha nem tenne”. Nem egy esetben azok a nők vallottak így, akik előtte biztosították az áldozatot arról, hogy tudják, hogy igazat mond, mert velük is ez történt, és részvétük – ez tipikus és tulajdonképp érthető viselkedés.

Ha valaki hozzátok fordul, hogyan döntitek el, hogy érdemes-e perre vinni a dolgot, illetve elvállalni a jogi védelmet?

Mi mindössze elmondjuk, mire számíthatnak. Arra, amit a Damu-ügy sértettje és kamerák nélkül az összes sértett végigél. Hogy huszonötször el kell mondania, mi történt, hogy kétségbe fogják vonni a szavahihetőségét, hogy szétszedik az előéletét, a szexuális szokásait, a kisiskolás múltját, mindent. A másik oldal taktikája sokszor nem az, hogy magát védi, hanem hogy a másikat járatja le, miközben szembesítésekre kell menni és nincs tanúvédelem… Egy ügyfelünket öt évvel ezelőtt egy idegen támadta meg és erőszakoskodott vele. Most lesz a tárgyalás, de a nő nem akart elmenni, mert szeretne már túl lenni az egészen. Kérte, hogy írásban tehesse meg a vallomását, hogy ne legyen bent a vádlott, vagy legalább ne legyen szembesítés, azt a választ kapta, hogy ez így Magyarországon nem szokás. Az itthoni rendszer nagyon áldozatellenes, ennek ellenére mindig vannak nők, akik azt mondják, vállalják és végig akarják csinálni.

Noha nem túl könnyen bizonyítható ügytípusról van szó.

Ez relatív, bár tény, hogy sokszor csak a két fél elmondása áll szemben egymással. Ezért múlik sok a pszichológus szakértőkön, akik viszont sokszor hihetetlen dilettánsok, és gyávák, minden empátiás érzék nélkül. Előfordul például, hogy a szakértő szerint a gyermek nemi szervének fogdosása „határeset”. Egy ilyen teljesen evidens esetben több szakértő sem volt képes kimondani, hogy abúzus történt; szerintük a szakmaiság és elfogulatlanság azt jelenti, hogy nem foglalnak állást. A másik tipikus tévhit, hogy ha nincs külsérelmi nyom, akkor nincs erőszak. Ez az elképzelés még mindig erősen él a magyar bírósági gyakorlatban, miközben WHO-közlemények már vagy húsz éve leszögezték, hogy a nemierőszak-esetek 60-70 százalékában nincsen semmilyen külsérelmi nyom.

A Damu-perben nemcsak a külsérelmi nyomok hiánya merült fel a védelem érveként, de maga a bíró is enyhítő körülményként értékelte, hogy a felek az eset előtt két órával szeretkeztek.

Ennek nyilván semmiféle jelentősége nincsen, mint ahogy korábban az is elhangzott az indoklásban, hogy a nemi erőszakot az elkövető hatalomgyakorlási eszközként használta a hierarchia rögzítésére. A szexerőszak a bántalmazás egyik formája, és semmi köze a nemiséghez. Arról szól, hogy az egyik fél jól a fejébe vésse a másiknak, hogy alacsonyabb rendű, vagyis azt csinál vele, amit akar, ha kell, akkor épp a testét használja. A bizonyítás különösen nehéz prostituáltak esetében, pedig ők vannak a leginkább kitéve az erőszaknak.

Mit jelent az értelmezésetekben az áldozathibáztatás?

Nem egy ítéletben szerepelt például a sértett kontóján, hogy miniszoknyában volt, hogy provokálóan viselkedett, vagy mondjuk minek mászkált egyedül este. Mi azt mondjuk, semmi nem jogosít fel arra senkit, hogy valakit bántson. Érdekes módon más, nem szexuális jellegű bűncselekmények esetében senkinek nem jut eszébe, hogy az áldozatot hibáztassa vagy megszégyenítse, esetleg egy rablásnál azt firtassa, miért viselt az illető drága ékszert. Tegyük hozzá, férfiak sérelmére elkövetett erőszaknál sem hallottam még, hogy azt vizsgálják, feszes farmerben járkált-e az áldozat.

Az ügyvédi munkát is kifogásoltátok. Jelesül azt, hogy a vádlott védője „viccet csinált” az áldozat által előadottakból.

Ezzel egy tipikus bántalmazói magatartást láthattunk. Az erőszak bagatellizálásával a bántalmazó egyszerre két dolgot is elér: nevetségessé teszi az áldozatot és felmenti az elkövetőt. Ebben az esetben az ügyvéd hál’ istennek túllőtt a célon, így a dolog fordítva sült el.

Azt mondtad, elmondjátok a nőknek, hogy megszégyenítő eljárásra számíthatnak. Ez igaz lehet a másik, megvádolt félre is, Damu Roland legalábbis szintén azt panaszolja, hogy tönkretették az életét.

Elképesztő, hogy itt van egy jogerős ítéletünk, ami négy bűncselekményben elmarasztal egy embert, aki ezek után televíziókban haknizik, és hangoztatja, hogy ártatlan, a média egy része pedig következetesen állítólagos sértettről és állítólagos erőszakról beszél. Elterjedt egy olyan nézet, hogy ez valamiféle visszaélési eszköz a nők kezében, hogy ha gondjuk van, simán előveszik a „nemierőszak-kártyát”. Ehhez képest külföldi adatok szerint mindössze 2,5 százalékos a hamis vád ezekben az esetekben. Szexuális erőszakkal hamisan inkább férfiak vádolnak nőket.

És végül is százszázalékosan csak a két érintett tudja, hogy mi történt egy bezárt szobában.

Nem feltétlenül. Számunkra ez a Damu-ügy egyik legnagyobb hozadéka – már ha lehet ezt mondani –, hogy bebizonyosodott: közvetett bizonyítékokkal alátámasztható egy erőszaktörténet. Lehet hogy nincs külsérelmi nyom, de „belsérelmi” nagyon is. Bizonyított dolog, hogy a szexerőszak áldozata halálfélelmet él át, és ez nem múlik el nyomtalanul. Ráadásul egy párkapcsolatban ennek mindig van előzménye. Ha a környezetet feltérképezik, nagyon sok tanú akad, aki érzékelte a családon belüli erőszak jeleit. A szóban forgó ügy sértettje, Tímea is levelet kapott sorstársaktól, akik ugyan nem akartak tanúskodni, de elmondták neki: „tudjuk, hogy igazad van, mert velem is ezt csinálta”. Ez nem meglepő, hiszen a párkapcsolati erőszak sosem az áldozatról szól, hanem mindig az elkövetőről, ő pedig mindig talál magának áldozatot.

Ilyenkor rendre felmerül a kérdés: miért marad a nő?

A legtöbb esetben kőkemény pénzügyi oka van ennek, pláne ha gyerek is van, akit el kell tartani. Szóval egyáltalán nem olyan romantikus dolog ez, hogy „mert szeretem”, vagy mert úgymond „viharos kapcsolatban” élnek. A nők általában négyszer-ötször próbálnak kimenekülni egy ilyen helyzetből, és bár utóbb mindenki számon kéri, hogy miért nem ment el az illető, de amíg benne van a kapcsolatban és segítséget kér, jellemzően mindenki nyomja vissza azzal, hogy „ugyan már, nem kell elszaladni az első konfliktus után”, meg hogy „adj neki még egy esélyt”, „a gyereknek apára van szüksége” és hasonlók. Vagy például nem azt mondják, hogy ez egy „erőszakos állat”, hanem hogy „temperamentumos férfi”.

Sok nőtől én egyáltalán nem ezt hallom. Inkább azt, hogy „azonnal költözz el, én már az első pofon után ott hagytam volna”.

Ez semmi más, mint áldozathibáztatás, hiszen annál a pofonnál a nő már kőkeményen benne van egy bántalmazó kapcsolatban. Nincs az a nő, aki ha a kapcsolat elején kap egy pofont, ne menne el. Ezek az elkövetők viszont pontosan tudják, mikor pofozhatják meg az illetőt, és sosem akkor teszik, amikor az még el tud menni, hanem amikor már kialakítottak egy hierarchiát. Előtte van egy „megdolgozó” periódus.

Vagyis nem a „mártír típusú” és „kórosan társfüggő” nők kerülnek ilyen helyzetbe…

Nincs az a nő, aki azt élvezné, hogy megverik, megalázzák. Bántalmazott bármelyikünkből lehet. Sokdiplomás, egyetemi oktató, politikus, professzor, tudós, kutató ügyfeleink vannak, akikre felnéz a világ, csodálják a tanítványaik, otthon pedig lapos kúszásban közlekednek és simán elhiszik, hogy semmit nem érnek.

Vannak az ügyfeleitek között nők által bántalmazott férfiak?

Olykor előfordulnak, ilyenkor minden szóról szóra úgy működik, mint a fordított helyzetben, és ha kérik, ellátjuk a védelmüket, hiszen jól ismerjük a jelenséget. A bántalmazottak 99 százaléka csupán azért nő, mert patriarchális társadalomban élünk, ahol könnyebb a férfinak elnyomni a nőt. Ez egy hatalmi probléma, nincs pszichés háttere és nem függ egyik fél lelki beállítottságától sem. Arról szól, hogy akinek több hatalma van a kapcsolatban, az jár jobban. Csakhogy ellentétben más erőszakos viselkedésformákkal, a társadalom nem elítéli, hanem megtűri. Még a jogszabályok is úgy fogalmaznak, hogy a párkapcsolati erőszak kisebb súlyú cselekmény, ez szó szerint szerepel az új büntető törvénykönyv tervezetében. Persze nincs min csodálkozni ott, ahol a „szerelemféltés” még egy létező kategória, ráadásul nem minősül aljas indoknak. Tényleg ott tartunk, hogy romantikus indíttatása lehet egy nemi erőszaknak?! De az is elképesztő, hogy nem létezik olyan extrém erőszak-megnyilvánulása egy férfinak, hacsak meg nem öli a gyermekeit, ami miatt a kapcsolattartási jogát korlátoznák, ráadásul a gyerek jogaira hivatkozva. Van olyan anya, akit bírságoltak, más felfüggesztett börtönbüntetést kapott amiatt, mert egy dokumentáltan erőszakos és alkoholista embernek nem adta oda a gyermekét.

Mindezek fényében mi a véleményed Damu Roland ítéletéről?

Maximálisan nyolc évet lehetett volna kiróni, ehhez képest négy bűncselekményért a négy és fél évet kevésnek tartom, különösen ha hozzávesszük, hogy megkérdőjelezhetetlenül nőverő a fickó; egy korábbi barátnője állkapcsát szétverte, amiért kapott egy felfüggesztettet. Tudjuk a párkapcsolati erőszakról, hogy egyre súlyosabb formában jön elő. Itt egyértelműen látszik, hogy egy súlyos erőszakolóról van szó, ezt pedig figyelembe kellett volna venni már csak a megelőzés miatt is. Mindazonáltal fontos ez az ítélet, mert a korábbi felfüggesztetthez képest stoptáblát mutat az összes bántalmazónak. Tudatosítja bennük, hogy a párkapcsolati erőszak is erőszak, sőt bűncselekmény, amiért börtönbe lehet kerülni.

És ez megoldás önmagában? Nem lenne emellett több értelme valamiféle indulatkezelési terápiának?

Nem, mivel ez nem betegség, hanem tudatos, és így kontrollálható viselkedés. Ha a börtönből tanul, akkor nem fogja csinálni, csak eddig azt látta, hogy büntetlenül csinálhatja. Külföldön kísérleteztek „átneveléssel”, de az mit sem számított, hiszen sokuk el sem ismeri az erőszakot, ahogyan Damu is állítja, hogy ártatlan. És talán még el is hiszi önmagának.