Család

„10-ből 7 nő elcsábítható”

  • Nők Lapja Cafe
  • Megyeri Nikolett
  • 2012. 02. 21.
Hivatásszerűen abból él egy jóképű fiatal pasi, hogy megpróbálja félrelépésre rávenni megbízójának kedvesét. A hasonló akcióiról híres Harsányi Levente csak gratulálni tudott a vállalkozáshoz.

A 22 éves Jack hivatásos csábító. Olyan férfiak bérelik fel, akik nincsenek meggyőződve arról, hogy partnerük hűséges hozzájuk, és épp ezért próbára akarják tenni, ellenáll-e egy jóképű, fiatal pasi csábításának.

A férfi 2009 tavaszán jött rá, hogy megcsalja a barátnője, akivel középiskolás koruk óta együtt jártak. „Nagyon rosszul érintett a dolog. Feldúlt voltam, hiszen sohasem gondoltam volna, hogy hűtlen lesz hozzám. Azt hittem, minden rendben van, és megbíztam benne. Meglepődtem, hogy ennyire könnyen átvert, miután olyan sokáig együtt voltunk” – magyarázta a The Sun című bulvárlapban.
Jack

Jack

Forrás: The Sun 


Pár héttel a szakítás után jött a fordulat, amely eldöntötte pályaválasztását: egy szórakozóhelyen egy középkorú férfi lépett oda hozzá és 100 fontot ajánlott neki, ha hajlandó flörtölni a feleségével, majd beszámol arról, hogy az asszony hogyan reagált a próbálkozásra. Jack teljesítette a feladatot, és egyben rá is döbbent: ebből kellene élnie.

A szolgáltatást az interneten hirdette meg, és alig egy hét után be is jelentkezett az első ügyfél, akit az azóta eltelt két évben több száz másik megbízó követett. Jack azóta már nem hirdet, nincs szüksége rá: az elégedett megrendelők már egymásnak ajánlják. Az ár a helyszíntől és a feladat nehézségi fokozatától függ, egyetlen csábítási kísérlettel általában 300–1000 fontot, azaz nagyjából 100 000 – 350 000 forintot keres.

Mint mondta, az eddigi legkülönösebb megkeresést egy leszbikus nőtől kapta, aki arra gyanakodott, hogy párja valójában heteroszexuális. Ezt az ügyet azonban nem vállalta el, mivel ő csak és kizárólag annak kiderítésével foglalkozik, hogy a partner hűséges-e.

Jack saját bevallása szerint munkának tekinti a flörtöt, és soha nem él vissza a helyzetével. Legfeljebb a simogatásig, csókig megy el – persze szigorúan munkaköri kötelességből –, de soha nem fekszik le az elcsábított nőkkel, inkább az utolsó pillanatban leleplezi őket. Gyakori fordulat, hogy a futó légyottra egy szállodaszobába invitálja a gyanútlan áldozatot, ahol azonban már a megcsalt partnere várakozik.

A főállásszerűen csábítással foglalkozó férfinek több barátnője is volt azóta, hogy űzni kezdte az ipart, de állítja, egyikük sem volt féltékeny. A férfi az elmúlt két évben közel 200 000 fontot, azaz nagyjából 70 millió forintot keresett vállalkozásával. Kérdés persze, hogy azok után, hogy története és fotója a hétvégén megjelent a legnagyobb példányszámú brit bulvárlapban, ezentúl vajon hányan fognak bedőlni neki.

„10-ből 7 nő elcsábítható”

Harsányi Levente, aki korábban saját rádióműsorában telefonon keresztül tesztelte a hölgyek hűségét, a Nők Lapja Café kérdésére mérleget is vont: szerinte 10-ből 7 nő fejét el lehet csavarni. Ismeretlen nőket hívott fel álnéven, és többségük – több ezer rádióhallgató füle hallatára – könnyen kaphatónak tűnt: szívesen összefutottak volna a megnyerő modorú telefonálóval. 

Harsányi szerint a kísértés szelleme belengi a kapcsolatokat, de ennek oka elsősorban az, hogy a férfiak gyakran elhanyagolják a párjukat, egy nő viszont igenis igényli, hogy hízelegjenek neki, odafigyeljenek rá, ha pedig ezt az állandó partnere helyett egy másik pasitól kaphatja meg, akkor bizony könnyedén el fog csábulni. Harsányi úgy véli, a sikeres flört titka elsősorban a humor; ha egy férfinak hatásos, intelligens és humoros szövege van, szinte mindegy az is, hogy néz ki. 

A brit férfi csábító vállalkozásához a műsorvezető csak gratulálni tudott, és viccesen hozzátette: várja a jogdíjakat.

Címkék: flört, megcsalás
Kapcsolódó hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Mo Csing 2012-02-23 12:45

Ó, a klasszikus lúzer duma

 

"átvert a csajom, ezt leverem az egész női nemen (anyukám persze cikicuki, puszilom innen is), és még pénzt is kapok érte, mekkora egy király vagyok, hát nem?"

 

Emellett posztolom a fotómat minden olyan helyen, ahol foglalkoznak az édesbús sztorimmal, így ennek a kellemetes munkának a jövőben búcsút is mondhatok...

 

A bácsinak kicsit belelóg a keze a bilibe...vagy simán urban legend az egséz.

saschamora 2012-02-23 12:14

 mint ahogy igaz a 10-bol 10, 10-bol 0, 10-bol 1, stb. stb.

szembenéző 2012-02-23 09:38

akkor mégiscsak igaz lehet az a 10-ből 7 ?

szembenéző 2012-02-23 09:37

milyen szolidaritás ???

 

az igamondás bajnokaiként ünnepelném magunkat !!!!

 

vesd már össze a szenté avatások arányszámaival, vagy mi.

 

szembenéző 2012-02-23 09:35

hogyne hogyne.  nyilvánvalóan csak elméletben.

 

 

kicsi az esély arra, hogy nicolas beállítana kísérteni. amiképpen nekem se kell tartanom az aktuális szépségkirálynőtől.

 

szembenéző 2012-02-23 09:31

ezek szerint egy rettentő dögös macsónak ha nagyon ráhajt egy nőre szerinted semmi esélye sincs, vagy csak az arányt sokallod.

saschamora 2012-02-23 00:11

nagyon helyes, csak tovabbra is gondoljatok igy, hogy a nok kozott nincs szolidaritas. mi meghagyunk benneteket ebben a hitben, annyival is kevesebb dolgunk van! :-))

Nyugis 2012-02-22 22:42

Az tuti! Jól mondod!

 

Nálunk tökéletesen működik a férfiszolidaritás!  ;)

A nőknél viszont a női szolidaritás NEM!

A Tolle az egészséges ételek mellett az aktív mozgásról is gondoskodik. Egy fehér Tolle kerékpárt sorsolunk ki!

Sorsolás: 2012-06-07

Hirdetés Család

Budapesti Vidámpark – Ideális kikapcsolódás az egész családnak

Budapesti Vidámpark – Ideális kikapcsolódás az egész családnak

Májustól mindennapos nyitva tartás és kortalan szórakozás vár Budapest legvidámabb parkjában. »

Nyerj Budapest–Bécs retúrjegyet, Zenés-táncos sétahajójegyet vagy Budapest–Visegrád–Esztergom kirándulóhajó retúrjegyet!

Sorsolás: 2012-05-29

Nők Lapja Café

Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!

Sorsolás 2012-06-01
  • Olcsóbbat.hu
  • Polc.hu
1 | 2
1 | 2

Német Turizmus (DZT)

Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos hétvégét Berlinben!

Sorsolás 2012-06-30