" Akkor aztán két hétig csak sajtos tésztát volt hajlandó megenni főtt ételnek."
Egyébként ha négy hétig azt kért volna, azt adtam volna neki, mert örültem, hogy eszik egyáltalán. Nem osztom azt a nézetet, hogy eszed-nem eszed nem kapsz mást. Abból indultam ki mindig, hogy ha én krumplipürét akarok enni, akkor hiába kínálnak pacallal, nem eszem meg. És miért kellene a gyereknek azt ennie, amit én gondolok, hogy szeretne megenni? Ha közli, hogy anya, én mást kérek, pláne ha konkrétan nevén nevezi, mit enne, akkor kap azt. természetesen ha ötletszerűen mondja mondjuk a müzliszeletet és éppen nincs, akkor nem rohanok el a boltba, hanem megbeszéljük, hogy azt majd holnap kapsz, mert nincs itthon, de holnap mire hazaérsz, lesz. De ha én spenótot ennék, ő meg utálja(tényleg így van) akkor miért erőltetném rá, és miért ne főznék magamnak? Ő akkor eszik mást. És bizony előfordult már olyan is, hogy háromfélét készítettem, a mert a többieknek meg mást kértek, amit a kicsi ugyanúgy nem szeret. Lehet mondani, hogy el van kényeztetve, de mai napig borzongok, ha visszagondolok gyerekkori evésekre, mikor másfél óráig is ülhettem a lecsó fölött, míg anyám folyamatosan ordított, hogy megeszeeeed! Nem ettem meg. Másnap se. Viszont prímán kihánytam azt a néhány alibi falatot jó sok epével-miegymással együtt. És még volt néhán yilyen étel, például a tojásleves. Mai napig nem eszem meg. Hát én erre nem vagyok hajlandó, a gyerekeim kellemes érzésként gondoljanak az étkezésekre, pláne a gyakorlatilag fényevő legkisebbem. Keveset eszik és akkor se azt kapja, amit legalább szívesen fogyaszt? Sült hús, burgonya, kukorica, rizs, savanyúság, paradicsom, ezek jöhetnek. Meg húsleves. Slussz.