Család

Senki nem tudta, hogy fiú vagy lány az ötéves kisgyerek

  • Nők Lapja Cafe
  • Szalma Erika
  • 2012. 01. 24.
Szülei sokáig titkolták gyermekük nemi hovatartozását, mert ellenzik a sztereotípiák szerinti nevelést. Túlzás?

Semleges nemű gyereket nevelnekEgy ötéves fiú, Sasha Laxton szülei semleges neműként nevelik a fiukat, és szinte már kampányolnak a nem éppen tradicionális elveik mellett: nemrég egy videót is posztoltak a Youtube-ra, amelyben a kisfiú és édesanyja arról beszélgetnek, hogy butaság megkülönböztetni a lányokat és a fiúkat, és ellenzik például azt is, hogy a színeket, ruhákat vagy más tárgyakat lányos vagy fiús kategóriába sorolják.

Meglepő, de Sasha nemi identitását csak nemrég, a gyerek iskolakezdése alkalmából fedték fel a szülei, eddig egyszerűen semleges neműként viszonyultak hozzá, és a közeli hozzátartozókon és barátokon kívül mindenki előtt titkolták, hogy fiú. A 46 éves édesanya, Beck Laxton elmondása szerint a baba-mama klubban kismama társai csak bolond nőként emlegették őt, aki nem tudja, hogy a gyereke fiú-e vagy lány. Ez azonban egy cseppet sem tántorította el eredeti szándékától.

De vajon mi vezethet egy anyát erre az elhatározásra? Beck nemrég elmondta, hogy az ötlet nem sokkal kisfia után fogant: az ultrahangvizsgálat során elborzasztotta, amikor az orvos megpróbálta kideríteni a baba nemét. „Ez olyan, mintha karácsony előtt bontanánk ki az ajándékot. Ostobaságnak tartom idejekorán véleményt formálni arról, milyen lesz a gyerekünk” – nyilatkozta az édesanya.

Semleges nemű gyereket nevelnek


A videót nézve persze sokan kritizálják a fiú szüleit, akik ennek ellenére is kiállnak az elveik mellett, és nyíltan beszélnek messze nem hagyományos nevelési módszereikről. „El akartunk kerülni mindenféle beskatulyázást – mondta az édesanya –, a sztereotípiák alapvetően butaságok. Miért kellene az embereket egyszerű vonások alapján csoportosítani?”

Az apuka szerint Sasha tisztában van vele, hogy fiú, de lehetővé teszik számára, hogy mindent kipróbáljon, ami érdekli. „Ha tündér- vagy hercegnőruhába akar öltözni, ám legyen. De nem erőltetjük a dolgot. A lányruhákban jól elbolondozik otthon, máshová pedig nem azokban visszük.”

Érdekes az érvelés, ám a társadalom tipikus gondolkodásmódja mindenképpen adott, sokáig úgysem lehet ezt a tényezőt kiküszöbölni. A környezetnek tudnia kell, hogyan viszonyuljon valakihez – különben lehet, hogy épp a gyermek sínyli meg, ha furcsán néznek rá. De vajon van-e bármi, amit nyer ezen a dolgon?

„Nem érdemes erőltetni semmit”

Semleges nemű gyereket nevelnekMester Dóra, szexedukátor szerint szülőként nem lehet egyszerű nemi sztereotípiáktól mentes nevelési elveket képviselni, már csak azért sem, mert a mai társadalom alapvetően ezekre épül. Szerinte ugyanakkor szerencsés lenne, ha a szülők kellő nyitottsággal és rugalmassággal kezelnék a hagyományos sztereotípiákat és a gyerekeknek megtanítanák, hogy nemcsak rózsaszín és kék, hanem nagyon sokféle árnyalat létezik.
A gyakorlatban mindkét nem egyformán magáénak tudhat fiús és lányos dolgokat, a valóságban minden ember és minden emberi kapcsolat változatos és sokszínű, ezért az csak frusztrációt szül, ha görcsösen ragaszkodni próbálunk az „elképzelt” ideális női vagy férfi típushoz. A radikális sztereotípiák erőltetése helyett úgy lenne érdemes nevelni a gyerekeinket, hogy el tudják fogadni magukat olyannak, amilyenek.

„Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a nemi szerepek kialakulása már kisgyermekkorban elkezdődik, amikor még a verbális üzenetekkel szemben sokkal nagyobb hangsúlyt kapnak az ösztönös, szülői viselkedésminták. Vagyis nem érdemes erőltetni semmit, még a semlegességet sem, hiszen a gyerekben a szülei viselkedése nyomán mindenképpen kialakul egy kép a női és férfi szerepekről” – tette hozzá a szakember.

Megoldás a nemi érés elhalasztása?

Sajnos egyre több gyerek küzd nem identitászavarral, és míg egyes pszichológusok szerint sok esetben megelőzhető lenne a baj, ha nem erőltetnék rá a kicsikre a hagyományos nemi sztereotípiákat, a brit egészségügy most radikális lépésre szánta el magát: hat, nemi identitászavaros gyerek gyógyszeres pubertáskésleltető kezelésének támogatásáról döntöttek nemrég.
A szer későbbre halasztja a kamaszodás fizikai jeleit, így a gyerekeknek több idejük lesz arra, hogy eldöntsék, melyik nemhez tartoznak. Sőt a kezelés után egyszerűbb lesz az esetleges operáció is, ha a betegek úgy döntenének, hogy nemet változtatnak. Habár vannak, akik „kinövik” a dolgot, sokan transzszexuálisokká válnak és később megoperáltatják magukat, vagy hormonokat szednek, hogy megváltoztassák a nemüket.

Furcsa, hogy az ilyesmit már kicsiknél is alkalmazzák, hiszen eddig 16 év alatt nem engedélyezték a kezelést. A módszer támogatói szerint szükség van rá, mert a 11 és 15 év közötti nemi identitászavaros tinik negyede kárt tesz saját magában, vagy öngyilkosságot kísérel meg a lelki teher miatt. Kérdés, hogy mi okoz nagyobb kárt: az idegen anyag a szervezetben, vagy a kialakulatlan identitás. A hormonkezelésnek ugyanis káros hatása is lehet a tinik kognitív képességeire és a csontjaik sűrűségére – ez sem elhanyagolható szempont.

Kapcsolódó hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Catilina 2012-02-08 15:56

 „- Miért jössz állandóan a nőkkel, Szten?
Amaz szemérmesen lesütötte a szemét, és halkan válaszolta:
 - Az akarok lenni.
 - Mi?!?
 - Nő akarok lenni. Mostantól mindannyian hívjatok Lorettának.
Redzs nem értette. - Mi?
 - Egy férfinek joga van ehhez - védte álláspontját a jobb oldali.
 - És miért akarsz Loretta lenni, Szten? - kérdezte Judit érdeklődve.
 - Gyerekeket akarok.
Redzs egészen elképedt. égy nézett a mellette ülőre, mint aki nem lát jól.
Jelzem, így is érezte.
 - Gyerekeket akarsz?!?
 - Minden férfinek joga van gyerekeket szülni, ha akar! - fejtette ki
álláspontját Szten.
 - De te nem szülhetsz gyereket! - mondta Redzs jó hangosan és nyomatékkal
artikulálva, mint amikor egy magyar ember külföldinek magyaráz magyarul.
Szten kikérte magának.
 - Ne nyomj el engem!
 - Nem nyomlak el Szten, de neked nincs méhed! Hogy fogod kihordani a
magzatot? Belerakod egy szatyorba?
Szten csendesen sírdogálni kezdett. A dolognak ez a része valóban nem volt
még teljesen kidolgozva. A helyzetet Judit mentette meg.
 - Nekem van egy ötletem - mondta. - Gondolom, abban egyetértünk, hogy
tényleg nem lehet gyereke, mivel nincs méhe, amiről nem tehet senki, még a
rómaiak sem. De joga lehet hozzá, hogy gyereket szüljön.
 - Remek ötlet Judit! - dicsérte Frenszisz. - Harcolni fogunk, hogy
ismerjék el a szüléshez való jogotokat bátyám... ö... húgom. Bocs.
 - Ez miért jó? - kérdezte Redzs, aki szellemi vezérként nagyon utálta, ha
másnak is volt ötlete.
 - Már mi? - kérdezte Frenszisz, mert nem értette, hogy Redzs mit nem ért.
 - Miért küzdenénk, hogy legyen joga szülni, ha egyszer nem szülhet
gyereket?
 - Ez egy szimbólum - magyarázta Frenszisz. - Az elnyomás elleni küzdelmünk
szimbóluma.”

 

Brian élete, Gyermekmatié-jelenet

Tatyka 2012-02-08 13:06

Egyrészt egyetértek azzal, hogy a szülő ne mereven nevelje bele a gyerekébe, hogy ő fiú, vagy lány. Az én kisfiam is totyogott már a magassarkúmban, vagy érdeklődött a rúzsom iránt. Nem sikítottam, megmutattam, de aztán tisztáztuk, hogy ilyet a fiúk nem hordanak.

Azért, az még hagyján, hogy egy lány érdeklődik az autók iránt, vagy verekedik (nekem bátyám van, másként be sem vettek volna volna a bandába, ha nyávogok), karatéztam több, mint egy évtizedik, de attól még ízig-vérig nő lettem. Viszont egy fiút rózsaszín tütübe öltöztetni, hát az már elég gáz. 

Oké, hogy a társ szerepek vátoznak (vezető nők, óvóbácsik), de az már elborzaszt, amikor 5 fiúból 3-nak megkérdőjelezhető az identitása. (akár ránézésre is)

Másrészt: nem lehet hogy anyuka kislányt szeretett volna?

ciliszekeres 2012-01-29 23:15

Ezek a szülök enyhén szólva nem normálisak.

enci001 2012-01-25 17:55

Óriási túlzás. Nem tudhatja meg a gyerek, hogy ő lány e vagy kisfiú??? Azt tudhatja, hogy homo sapiens, vagy milyen nemzetiségű?

Milyen sztereotípiától tart az enyhén lökött szülőpár?:-o

kissbalazs 2012-01-25 14:09

veled értek egyet de nem az érdeklődés van szabályozva hanem az hogy hogyan érdeklődjünk 

tény hogy a férfia agyában a (TPJ aktívabb VTA is tevékenyebb miközben a MNS és a kaudális magvak nagyrésze fejletlenebb) ezért van az hogy ha a gyereket nem neveled se fiúnak se lánynak akkor is úgy fog viselkedni amit mi fiús meg lányos viselkedésnek hívunk, mert úgy közelíti meg a dolgokat.

 

egy fiú (tanulatlan társadalmi szokásokat nem ismerő) soha nem tudja megközelíteni úgy a babát hogy jaj de szép haja van. mert neki a motivációja az hogy miért van szép haja szét kell szedni. 

 

egy lánynál (tanulatlan társadalmi szokásokat nem ismerő) pont ellenkezője 

 

/azért az is lényeges hogy ezalól persze vannak kivételek de nem az a nagyátlag./  

Torolt_felhasznalo_552514 2012-01-25 10:38

nekem a gyerek arca elegge degeneraltnak tunik, de legalabbis olyan gyereknek aki nem tul ertelmes.

Gorgon Lilith 2012-01-25 09:57

Ajánlom figyelmedbe a korábbi hozzászólásaimat.

Még egyszer már nem fogom leírni.

Mondjuk Béla 2012-01-25 09:25

Én semmi ilyesmit nem olvasok ki a képekből.

A Tolle az egészséges ételek mellett az aktív mozgásról is gondoskodik. Egy fehér Tolle kerékpárt sorsolunk ki!

Sorsolás: 2012-06-07

Hirdetés Család

Budapesti Vidámpark – Ideális kikapcsolódás az egész családnak

Budapesti Vidámpark – Ideális kikapcsolódás az egész családnak

Májustól mindennapos nyitva tartás és kortalan szórakozás vár Budapest legvidámabb parkjában. »

Nyerj Budapest–Bécs retúrjegyet, Zenés-táncos sétahajójegyet vagy Budapest–Visegrád–Esztergom kirándulóhajó retúrjegyet!

Sorsolás: 2012-05-29

Nők Lapja Café

Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!

Sorsolás 2012-06-01
  • Olcsóbbat.hu
  • Polc.hu
1 | 2
1 | 2

Német Turizmus (DZT)

Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos hétvégét Berlinben!

Sorsolás 2012-06-30