Okostelefonok
Már 14 900 Ft-tól
A Szilveszter éjjel című legújabb mozisiker 33 éves színésznője máris türelmetlenül várja, hogy újra anya legyen. Heigl és férje, Josh Kelley készen állnak a családbővítésre. Mint ahogy azt a Parent & Child magazinnak elmondta, Josh és ő már az eljegyzésük előtt felvetették az adoptálás lehetőségét. „Persze saját gyermekről is beszélgettünk, de úgy döntöttünk, hogy előbb örökbe fogadunk. És most megint ezt szeretnénk.” A szerelmespár 2007-ben házasodott össze és Naleight, a dél-koreai kislányt, két évvel később, 2009-ben vették magukhoz.
Katherine-nek kétségei voltak az anyaságával, képességeivel kapcsolatban, attól félt, hogy ő nem lesz olyan ösztönös, érzékeny szülő, mint a férje. „Josh, ha kell, a földön gurul, hogy megnevettesse Naleight. Én nem vagyok ilyen laza, ezért úgy éreztem: úristen, én nem az a fajta szülő vagyok, akit szerethet ez a kislány... Aztán rájöttem, hogy bizonyos értelemben én vagyok a kisgyerek. Én vagyok az egyetlen, akihez odajön, ha valami bántja, és már közös lefekvéses szertartásunk is van. Van egy takarója, amelyik rajta van, egy, amelyiket mindig az arcához szorít, és egy, amelyiket folyton magával visz mindenhová.”Legújabb a címlapról:
Elvis Presley lánya Angliában kezdett új életet
evija 2012-01-22 18:14
Négy gyermekem van...magamból indultam ki...szal tapasztalat! :)
"Gyerek mellett te nem fogsz hetente 3-szor moziba jarni, orakig a tv elott ulni meg delutanokat elcsevegni a baratnoiddel, " ez igaz, nem is igénylem, mert fölösleges! Elmaradnak a fölösleges idő és pénz pocsékolások...!! Ismétlem, a fölösleges! Havonta egyzse-kétszer elég a mozi és a színház..de egyszer-egyszer is ok...addig amíg nem tanulod meg beosztani a pénzedet...de ha nem jutsz el esetleg moziba több hónapon keresztül, attól még nem lesz lelkisérült a gyermeked...olvasás,otthoni bábszinház..stb
Tudom mi van sz országban és nem is azokról beszéltem akik már feladták, piszkosul sajnálom azokat akik itt tartanak...sajnos nem tudom megmenteni a világot!
Én csak arról írtam, hogy nem lehet dolgokat megfordítani..az az lehet, csak az eredmény a nem vártként fog alakulni...
Sokan azt mondják, majd ha meg lesz a lakás, autó, babaszoba...stb majd akkor jöhet a gyerek...tehát erről a rétegről írtam... :)
."egyszeruen muszajbol megtanuljak beosztani a penzt meg az idejuket."
Ezt csak muszájból lehet...másként nem...akinek nem muszáj az nem fogja tudni megtanulni, mert nem muszáj...és nincs az a pénz amit ne lehetne elkölteni, ha számolatlanul és eszetlenül költjük, még a dúsgazdagok is megtanulták ezt, mert muszáj volt nekik...így lettek dúsgazdagok...
szilvasgomboc 2012-01-22 13:31
Neked van gyereked?
Ezt a penz meg hatalom koruli magyarazkodasodat meg en sem ertem..
Miert keresne tobbet az akinek gyereke van? Talan csak tobbet sporol, szorosabbra huzza a gatyamadzagot meg beosztobban el mert megtanulja gyerek mellett, nem gondolod?
Vagy...van aki azert tud gyereket vallalni mert eleve jol keres, es boven jut belole 2-3 gyerekre is.
"Szóval aki igazán sok pénzt akar és hogy legyen mindene amire vágyik...ahhoz gyermekek kellenek...család...! " -irod te.
Hat ebben semmi racio nincsen szerintem. Vak vagy te hogy nem latod hany ember tud csupan csak egy szem gyereket vallalni az anyagi nehezsegei miatt? A gyerekkel jaro koltsegek sok csaladban minden penzt felemesztenek. Vannak csaladok akik almodni sem mernek nyaralasrol gyerekneveles mellett.
Aztan meg ugy irsz a szulokrol mintha zsenikke valnanak a gyerekvallalas utan. Ahogy "klasszisokkal jobb lesz az idobeosztasuk", ahogy tobb penzt keresnek kevesebb munkaval (????? ezt hogy csinaljak??) ahogy langelmet novesztenek! Nem, kerlek, egyszeruen muszajbol megtanuljak beosztani a penzt meg az idejuket. Gyerek mellett te nem fogsz hetente 3-szor moziba jarni, orakig a tv elott ulni meg delutanokat elcsevegni a baratnoiddel, hacsak nem dusgazdag vagy es bejaronot meg nevelonot tartasz.
Amugy a cikkrol annyit hogy le a kalappal Katherine Heigl elott. Egy olyan vilagban ahol annyi a kitaszitott, elhanyagolt, bantalmazott, ehezo meg arva gyerek, tobb ilyen nore (meg ferfira) lenne szukseg.
evija 2012-01-22 09:29
Ja ja, itt tanultam a fórumon és be kell tudni, hogy igaz...! :DEgy kicsi iróniával éltem..mert sokan azt hiszik, hogy a nagycsaládosok a gyermektartási díj miatt szülnek... /persze talán vannak ilyenek is/ Szal. ha gyermekvállalásról van szó, mindenhol csak a pénzt emlegetik..ezért dobtam be....
Írom, hogy az én olvasatomban akkor hogyan lesz pénz és hatalom a gyermekből...: Úgy ha lesz valakinek gyermeke, csodával határos módon, megsokszorozódik az energiája a szellemi kapacitása és olyan dolgokra lesz képes, amit soha nem gondolt volna. Találékonysága pedig megegyszerűsödik annyira, hogy tökéletesen fogja tudni, hogy hogyan keressen minél több pénzt kevesebb munkával, hiszen a családdal is szeretne együtt lenni. Az időbeosztása is klasszisokkal jobb les...Ezen dolgok elsajátítása már fél siker egy jobb beosztásban lévő munkahely /magasabb/ elnyeréséhez. Nos, képesek vagyunk sokkal többet is keresni mint amire igazából szükségünk van...ha belenézel egy-egy gyermekszobába, hogy mennyi szemét játék van benne, amit fölöslegesen vásároltunk meg, akkor lehet egy autó ára, vagy de minden évben az évi nyaralásra elég lenne, de kitermeljük még a nyaralásra i...:D
Nos fordítva ez nem igaz, akik azt mondják, hogy majd ha meg lesz minden akkor jöhet a gyerek, az nem igaz..../persze itt is előfordulhat kivétel, de nem jellemző/ Szóval aki igazán sok pénzt akar és hogy legyen mindene amire vágyik...ahhoz gyermekek kellenek...család...!
Hogy a hatalmát miért írtam, nem tudom, talán, hogy nagyobbat szóljon..de ha a pénz hatalom, akkor ok az is...és hat/alma mindenkinek lehet ...;)
Milu 2012-01-22 09:03
Hatalom? Pénz?
evija 2012-01-22 04:34
Sok sikert nekik, minden gyermekükkel..! :) Egy gyermek áldás, szeretet, béke, hatalom és pénz... Amíg Ő nincs addig mindezeknek csak a töredékét tudjuk megélni, megtapasztalni...
Húsz évig egy "hatalmas nagy játék"...aztán már lazább, annak, aki jól játszott 20 évig...
Aki rosszul, sajnos annak ekörül jön a neheze..
Nők Lapja Cafe 2012-01-22 04:34
Már három éve, hogy megkapta kislányát, de Katherine Heigl ismét a tyúkanyószerepre vágyik. A furcsa az, hogy másodszor is az örökbefogadást választaná.
Tovább a cikkre...
32 hozzászólás
10 hozzászólás Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!
Sorsolás 2012-06-01Már 14 900 Ft-tól
Már 14 990 Ft-tól
Már 59 890 Ft-tól
Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos hétvégét Berlinben!
Sorsolás 2012-06-30