Család

Kiskutyával pózol a gyilkossággal vádolt nő

  • Nők Lapja Cafe
  • 2012. 01. 19.
Bármi is az ok, ami miatt egy gyermekét elvesztő anya bulizik és negédes képeken pózol a neten, kinyílik a bicska az ember zsebében.

Világszerte felzúdulást keltett, amikor a 25 éves amerikai Casey Anthonyt felmentették 2011 nyarán. Nem csoda, minden bizonyíték ellene szólt, zseniális ügyvédei azonban megmentették a halálos ítélettől.

Az áldozat: Caylee Anthony Forrás: scrapetv.com
Az áldozat: Caylee Anthony
Forrás: scrapetv.com

A vád: gyerekgyilkosság

A nőt azzal vádolták, hogy kétéves gyerekét megfojtotta egy szigetelőszalaggal, aztán egy darabig egy elhagyott parkolóban álló kocsi csomagtartójában tárolta, végül egy erdőben kidobta az oszladozó holttestet. Ráadásul a gyerek eltűnését is bő egy hónappal később jelentette be a rendőrségen, és akkor is csak azért, mert a nagyszülők már ragaszkodtak hozzá, hogy látni akarják az unokájukat. Ekkor, és csakis ekkor állt elő Anthony a saját verziójával: állítólag egy hónappal korábban a gyereket bébiszitterre bízta, aki eltűnt vele, de az anya nem aggódott, mert bízott abban, hogy „maga is meg tudja oldani az ügyet”.

Később, amikor a tárgyi bizonyítékok rákényszerítették, megváltoztatta a vallomását: a második verzióban már azt állította, hogy a lánya véletlenül beesett egy medencébe, és úgy fulladt meg – ő csak a következményektől félve vitte az erdőbe a holttestet. Azonban kiderült: a gyerek eltűnése előtt a nő az interneten házi készítésű kloroform receptjét kereste, és a kocsijában kloroformnyomokat találtak, a kis Caylee holttestére pedig úgy találtak rá, hogy szigetelőszalaggal körbe volt tekerve a feje.

Casye Anthony jól érzi magát - miután
Casey Anthony jól érzi magát
– miután „eltűnt” a gyereke

Forrás: nationalconfidential.com

Önfeledten bulizott a lánya eltűnése utáni hónapban

Ami még ellenszenvesebbé tette az anya (ha ugyan lehet annak nevezni) viselkedését a közvélemény számára: a tárgyalás során tucatnyi olyan fotót mutatott be a vád, amit a nő önmagáról töltött a webre: a képeken erotikus mozdulatokkal táncol, bohóckodik, mulat – mindezt pedig azt követően tette, hogy a lánya állítólag „eltűnt”.

Bármilyen bizonyítékokat is talált a vád, végül a kiváló ügyvédek elérték, hogy az esküdtek úgy szavazzanak: a bizonyítékok „túl közvetettek” ahhoz, hogy kimondhassák a halálos ítéletet. A bíró felmentette a vádlottat...

Kiskutyás képek és videók – vajon ki töltötte fel őket?

Az utóbbi hetekben újra a figyelem középpontjába került a 25 éves nő: a videókon a kamerába beszélve illegeti magát, új piercingjéről mesél, meg arról, hogy örökbe fogadott egy kiskutyát. Édelegve csücsörít, mosolyog, ölelgeti az állatot. Egy cseppet sem látszik rajta megrendülés, ne adj’ isten bánat, szomorúság – végül is meghalt a kislánya, akit állítása szerint a bébiszitter vagy a medence vagy bármi is ölt meg. Sebaj, mit számít, ha az embernek új piercingje van, nem igaz?

A média ugyanis azonnal ráállt az ügyre, azt találgatva, vajon kinek és miért áll érdekében, hogy az érzelmileg nyilvánvalóan beteg nőt újra a figyelem középpontjába helyezze. Több teóriával is előálltak már, de egyik taszítóbb, mint a másik.

Pénzt akar keresni a sztorival?

Az egyik lehetőség: a nő meg akarja lovagolni a tavalyi közismertségét és könyvet akar írni. E szerint a feltételezés szerint a most kiszivárogtatott képek a készülőfélben lévő könyv promóanyagának tekinthetők.

Forrás: tmz.com
Forrás: tmz.com

 
Más feltételezések szerint Anthony valami bizarr indítékból így szeretne szimpátiát ébreszteni maga iránt: megmutatja az „emberi arcát”, hiszen puha szőrű kiskutyával fotózkodni az álmoskönyv szerint biztos sikert jelent.

Forrás: tmz.com
Forrás: tmz.com

 

Bár nagyon kicsi az esélye, de azt sem lehet kizárni, hogy valaki tényleg ellopta ezeket a képeket a nőtől, bár több dolog ellentmond ennek: az eseten agyaló szakértők szerint az illetéktelenül megszerzett (hackerek által más gépéről lopott) képeket általában nem egyesével szokták csöpögtetni, hanem azonnal felkerülnek a netre. Másrészt a nő úgy pózol a képeken, mint ahogy akkor szokták az emberek tenni, ha eleve másnak szánják a fotót.

Válaszok egyelőre nincsenek. Egyben biztosak lehetünk: Casey szabadlábon van, láthatóan él, mint hal a vízben, videózgat, vásárolgat, kutyát tart. Reméljük, a kutya nem fogja majd egy csomagtartóban végezni.

Címkék: gyilkosság, gyilkos, fotók

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

irenehavas 2012-01-20 13:01

szia. mi anno azt akartuk hogy a 12

tagu zsuri  gyerekevel csinalna ezt valaki. akkor is felmentenek az illetut???

most a tetu el ,csak nem floridaba. az ugyved jehez ment anno mer miko kiengedtek  nem volt hova menni.  ha a konyvet kiadjak nalatok erdemes el olvasni.  szep napot. 

Napocska77_ 2012-01-20 12:13

akkor ez az egész így, nagyon nagyon gáz:-(+ gyalázatos, ilyen szörnyű bűnt így megúszni

margaret3711 2012-01-20 04:59

Sajnos nem kamu.:(:'(

irenehavas 2012-01-20 04:34

SO SORRY,  de nem kamu.  anno a babyt elvitte junius 15. en a szuleitul. aztan a mama szinte hetente miko elkapta telon kerte a babyt visza. ohh a baby sitternel van. aha de egy honap mulva a mama azt mondta: ha ma nem hozod at a gyereket hivom a rendorseget.  es hivta juius 15. en. de mondta a mama a rendoroknek : a lanyom kocsijanak a szaga mint ha hula lett volna benne. nana bevittek a kocsit es tenyleg a rendorok mondtak      ;total hulla szag. mire o a birosagon        ;pizza rothadt szag volt. egyebkent meg taltak a kocsiba cloroformos uveget is. mindenki szerint; be kloroformozta a babyt hogy mulatni tudjon menni es a kisparnat mer azt is tanatak a kocsiba  le ragasztotta. a gyerek meg fulladt szepen a parna helyebe aszivet rakta. a barom no   ;en canadai vagyok de ismerem floridat : hol vannak a crokodilok. mier nem oda vitte be? mer akkor nem talajak meg soha . egyebkent ami baby sitter nevet leadott az illetu eletebe nem tudot rula az a utca amit mondot nem letezett. es a baby sitter tobb millio $ viszi a birosagra, mer szegeny not kirugtak a munka helyerul  hogy baby gyilkos es elfordultak az emberek tule. meg adot egy mexico nevet es kesz.  azt hazudta , hogy dolgozik ;  DISNEY LANDBA.  tob eve kirugtak ot onnan.  egyebkent mg jelent a konyve tavaly nekem meg van. joccakat lassan en is megyek aludni..

irenehavas 2012-01-20 04:22

sziasztok. mi ezt anno 2 even keresztul minden este neztuk. es amikor meg tudtuk hogy el engedtek egesz amerika tombolt. egyebkent 2 szer volt szabadl abon mer egyzer egy fejvadasz, egyszer meg valaki letette az egy milio $ letetett erte. micsoda jo emberek vannak ugye? egyebkent tegnap vol a tv ben , mivel o floridai  nem lephet be floridaba mer valaki meg oli. mi is surun jarunk oda hat en   is isten bizony en is meg olnem. de mar tok el van az egesz feje  csinalva hogy senki se ismeri meg. anno miko egy eve lesz juniusba hogy kiengedtek a szuleit is meg fenyegettek. hogy meg olik oket... a szemet azt vallotta hogy az apja olte meg a babyt az uszodaba es az tuntete el. es kozbe a hazuk mogott 10 metrre volt egy kis kanalisba  egy dupla szemetes zsakba benne szegenykem, es a szajara egy sziv alaku matrica volt ragasztva. es azt a matricas blokkot meg talatak a szobajba,  es csak egy hianyzott rula...  OJ SIMSON ..  KETTU.  joccakat nektek.

Napocska77_ 2012-01-19 22:44

nekem pont ezért tűnik nagyon ellentmondásosnak az egész... Mert esküdtek, azaz Mari néni, Józsi bácsi dönetenek és tök érdekes, hogy fel akarták menteni, ha ennyi bizonyítékot tárt fel a bíróság. Nem értem, ha én ülnék ott, valóban ilyen bizonyítékok lennének ellene, nekem papolhatna aztán, bármilyen ügyvéd! Simán elküldenék egy ilyen nőt min 500 év dutyira, legszívesebben 100, extrabrutál bűnöző közé, akik minden nap jól megvernék és/vagy megerőszakolnák! Ha meg elmebajos, akkor örök életére zártosztály!!!

Napocska77_ 2012-01-19 22:37

Istenem, de gyönyörű ez a kislány:'( nem tudhatom, ki ölte meg, de az biztos, hogy azt az alakot soha többé nem engedném ki a zártosztályról vagy a börtönből...hogy lehet egy ilyen édes picikét bántani??? Mi lehet annak a lelkében, aki ezt teszi? ááááá

 

Viszont a cikk nagggyon gyanús nekem is.

Mert: Ha anyuka ellen ennyi bizonyíték van, nem ítélték el mégsem??? sőt, pszchiáter sem látta???? Vagy normálisnak találták???

Jogállamban ilyet nem lehet börtön nélkül megúszni, akármilyen szuper is az az ügyvéd.

Vagy Amerika sem olyan már, mint régen.

Vagy kamu az egész sztori!!!

kivancsi 2012-01-19 19:07

Erdemes lenne a cikket pontositani: az eskudtek dontottek a no bunossegerol es nem a biro. Az angolszasz jogrendszerben az eskudszeki targyalasok eseten az eskudtek dontenek a bonusseg tekinteteben. Az ugyeved pedig nem eppen briliansak voltak hanem jol manipulaltak az eskudtek erzelmeit ezert szuletett felmento itelet. A "brilianssagrol" csak annyit hogy jogi tudast nem igenyel jo szineszi es manipulativ kepesseget viszont igen.
Maskerdes hogy a no szerintem is beteg es visszataszito.

Páros belépőt nyerhetsz a 2012. március 2-4. között megrendezésre kerülő Konyhakiállításra!

Sorsolás: 2012-02-27

Nyerj 1 milliót a Startlappal! Regisztrálj a Startlapon és gyűjtsd az érméket, hogy indulj a nyereményekért!

Sorsolás: 2012-03-14


Hajvasalók
Akár 5000 Ft alatt

Sütők
Már 8900 Ft-tól

Okostelefonok
Már 15 890 Ft-tól

Kapszulás kávéfőzők
Már 20 200 Ft-tól

E-Book olvasók
Már 19 900 Ft-tól

 

Itt a Nők Lapja Café februári bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!

Sorsolás: 2012-03-01

"Elszaladt a kemence..."
Radvány Zsuzsa :
Online ár:
527 Ft

Eredeti ár: 620 Ft
15% megtakarítás
További könyvajánlatok: Még több könyv