Család

61 év házasság után egy napon haltak meg

  • Nők Lapja Cafe
  • 2012. 01. 16.
A férjnek már nem is tudták elmondani imádott felesége halálhírét, pár órával később követte.

A német Richard Trimmer a negyvenes évek végén, Kelet-Berlinben ismerkedett meg a frissen érettségizett amerikai lánnyal, Nancyvel. Együtt töltötték a nyarat, majd néhány hónappal később össze is házasodtak. 61 évet éltek le egymás mellett, hat gyermekük és tíz unokájuk született.

Nancy és Richard 1972-ben

Nancy és Richard 1972-ben

Forrás: Evening Sun

Tavaly ősszel derült ki, hogy a 81 éves Richardnak végstádiumú tüdőrákja van, az orvosok legfeljebb fél évet jósoltak még neki. Az idős férfi az azóta eltelt hónapokat javarészt kórházban töltötte, szívpanaszokkal küzdő felesége pedig egyre nehezebben viselte a gyakori egyedüllétet közös otthonukban. Nancy végül január 8-án délelőtt békésen, álmában halt meg.

Néhány órával később a család bement a kórházba a nagypapához, hogy közöljék vele felesége halálhírét, erre azonban már nem volt alkalmuk. Richardot rendkívül rossz – szinte önkívületi – állapotban találták, a mennyezetet bámulta és egyfolytában azt suttogta: „Húzz fel, húzz fel!” Hiába szólongatták, már semmire sem reagált, majd egyik pillanatról a másikra örökre lehunyta a szemét.  

Címkék: szerelem, házasság, halál
Kapcsolódó hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

bucimanci 2012-01-16 14:03

Valami hasonló a szimbiózis... 

Torolt_felhasznalo_552514 2012-01-16 14:01

Igy van. Mi 35 eve vagyunk hazasok de el sem tudom kepzelni hogy elveszitsem a ferjemet.

 

Semmitol nem felek annyira mint attol hogy o hal meg elobb.

Remelem nem ugy lesz 1 evvel fiatalabb mint en.

nonamona 2012-01-16 13:33

Nagynénémék is szinte szóról szóra így haltak meg. Nagynéném rákos volt, de nem "tudott" elmenni, mert akkor ki marad a nagybátyámmal - folyton ezt hangoztatta. Majd egy éjjel nagybátyám szíve felmondta szolgálatot a sok-sok fájdalomtól, aggódástól. Család rettegett megmondani nagynénémnek, hogy meghalt a férje. Amikor elmondták neki, elmosolyodott és meghalt!

 

Ez sok-sok évet együtt élő emberek szimbióta-kapcsolatára jellemző.

linuska77 2012-01-16 11:30

Igaz én még nagyom fiatal vagyok , de szerintem minden ember ilyen halát szeretne. Én is. Azzal élni akit szeretek , és vele együtt meghalni mert mind ketten igy akarjuk.

sanyi100 2012-01-16 11:05

Irigylem őket.Bár nekem is ilyen életem és halálom lehetne...

Nők Lapja Cafe 2012-01-16 11:05

A férjnek már nem is tudták elmondani imádott felesége halálhírét, pár órával később követte.

Tovább a cikkre...

A Tolle az egészséges ételek mellett az aktív mozgásról is gondoskodik. Egy fehér Tolle kerékpárt sorsolunk ki!

Sorsolás: 2012-06-07

Hirdetés Család

Budapesti Vidámpark – Ideális kikapcsolódás az egész családnak

Budapesti Vidámpark – Ideális kikapcsolódás az egész családnak

Májustól mindennapos nyitva tartás és kortalan szórakozás vár Budapest legvidámabb parkjában. »

Nyerj Budapest–Bécs retúrjegyet, Zenés-táncos sétahajójegyet vagy Budapest–Visegrád–Esztergom kirándulóhajó retúrjegyet!

Sorsolás: 2012-05-29

Nők Lapja Café

Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!

Sorsolás 2012-06-01
  • Olcsóbbat.hu
  • Polc.hu
1 | 2
1 | 2

Német Turizmus (DZT)

Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos hétvégét Berlinben!

Sorsolás 2012-06-30