Család

Kevésbé sikeres gyerekükkel azonosulnak a szülők

A szülők állítólag csak annyira tudnak boldogok lenni, amennyire az életben legkevésbé sikeres gyermekük annak mondható.

Kevésbé sikeres gyerekükkel azonosulnak a szülőkA többgyermekes családokban bármennyire sikeres is az egyik gyermek, a szülők mégis azzal az utódjukkal azonosulnak leginkább, akinek a legkevésbé mennek jól a dolgai.

Az egyik gyermek sikerei ugyan pozitív érzésekkel töltik el a szülőket, azonban ha egy másik gyermekük szenved, ők vele együtt szenvednek. A sikeres gyermek eredményei ugyanis nem ellensúlyozzák a másik problémáit – magyarázta Karen Fingerman professzor, a kutatás vezetője.

A szakember elmondta, hogy a jelenség azzal magyarázható, hogy a szülők ösztönösen együtt éreznek a veszélyben lévő gyermekükkel, még akkor is, ha az már felnőtt és önálló életet kezdett. Ha például valaki az életbeli problémái miatt állandóan aggódik, vagy épp depresszióssá válik, az a szüleire is könnyen “átragad”. A felnőtt gyermekek kudarcai tehát nagyban befolyásolják a szülők lelki egészségét. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top