Család

Szépségszalonban kínozzák lányaikat a sikerre éhes anyák

Négyévesen barnító spray, kilencévesen szemöldökgyanta. Így készítik fel kislányaikat a töretlen népszerűségnek örvendő szépségversenyekre az amerikai anyukák.

Szépségszalonban kínozzák gyerekeiket az amerikai anyák?Egy a közelmúltban vetített reality show-ban olyan szülőket mutattak be, akik megállás nélkül cibálják a gyerekeiket szépségversenyről szépségversenyre. A műsorból persze az is kiderül, milyen tortúrákon kell keresztülmenniük a kislányoknak, akiknek a többsége még tízéves sincs.

A texasi Chloe kilencéves, és minden verseny előtt ellátogat egy szépségszalonba, ahova persze anyukája, Jamie is elkíséri. Az amúgy bájos kislány édesanyja szerint nem egy feltűnő szépség „piszkosszőke hajával és barna szemeivel”, ezért kell tökéletesíteni a külsejét, hogy mégis elbűvölje a zsűritagokat. Hiszen ahogy Jamie fogalmaz „…másképp nem lenne esélye egy vörös hajú vagy egy szőke, kék szemű kislánnyal szemben”. Chloe ezért már most fogszabályzót visel, a haját melírozzák, és túl van az első szemöldökgyantázáson is, amibe egyébként felnőtt nők is bele szoktak halni picit, neki azonban szó nélkül kell tűrnie a kezelést. Nem is panaszkodik, csak annyit jegyez meg a végén, hogy ez azért nem volt túl jó. Jamie-nek természetesen erre is van magyarázata: „Egy kis fájdalom igazán nem nagy ár a sikerért!”

Chloe egyik sorstársa, Hallee nemrég ünnepelte negyedik szülinapját, és ezzel együtt az első barnító spray-s kezelését is. Ez utóbbinak valószínűleg nem örült annyira, mint a szülinapi tortájának, már ha kapott, hiszen vigyáznia kell az alakjára, néhány perc után ugyanis sírni kezdett, mert túl hideg volt neki a krém. Édesanyja szerint az ilyen hisztikkel nem kell foglalkozni, egy négyéves gyereknek úgyis percenként változik a hangulata. Jó hír Halleenak, hogy így legalább az UV sugaraktól megkímélték. Más kérdés, hogy ezeket a traumákat jó ideig nem fogja kiheverni.

Bár világszerte óriási felháborodás kíséri ezeket a gyerekszépségversenyeket, még mindig rengeteg anyuka érzi úgy, hogy kislánya hivatott beteljesíteni az ő álmait. Ezért nem számít, hogy a gyereknek nincs kedve az egészhez, a show-nak folytatódnia kell, könnycseppek ide vagy oda.

Szépségszalonban kínozzák gyerekeiket az amerikai anyák?

 

Forrás: thesun.co.uk

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top