Mosogatógépek
Már 59 890 Ft-tól
| Egy anya vallomása: |
Mark Bruton-Young esete a nemzetközi média szerint felhívta a figyelmet az apává válás nehézségeire. Minden hetedik nőnek van szülés utáni depressziója, ám a brit Fatherhood Institute (Apaság Intézete) szerint minden tizedik férfinál is jelentkezik depresszió a gyerek születése után, vagy akár már azt megelőzően. Az apai depresszió csúcsa a baba születését követő három-hat hónapra esik.
„A férfiakat ugyanúgy megviselik az élet meghatározó változásai, mint a nőket, és ez érvényes a szülés utáni időszakra is – véli Adrienne Burgess, az intézet vezetője. – A hormonok, az alváshiány, a megnövekedett felelősség és az élet általános stresszei férfiaknál ugyanúgy jelen lehetnek, mint nőknél. Ha pedig párjuk depressziós, nagyobb eséllyel válnak azzá ők is” – tette hozzá.
Az apa depressziója már a babavárás alatt is jelentkezhet. Az apák úgy érezhetik, hogy kimaradnak valamiből, sőt kihagyják őket valamiből, miközben partnerük fokozott figyelmet élvez. A szülés után gyakori, hogy az anya úgy érzi, ő jobban pelenkáz vagy cumiztat, mint az apa, ezért kritizálja őt. „Ilyenkor nem gondolnak arra, hogy ezáltal aláaknázzák a férfi önbizalmát” – magyarázza Liz Wise tanácsadó. A folyamat elvezethet odáig, hogy a férfi nem ajánlja fel többé segítségét, a pár tagjai megsértődnek egymásra.
A férfiak gyakran nem érzik, hogy a szülés mekkora változással jár. Burgess szerint a várandósság idején az apát sokkal jobban be kellene vonni a felkészítésbe, a kezelőorvosnak érdemes lenne az anyával együtt behívnia az apát is a vizsgálatok időpontjára.
Az anya és az apa egyaránt érezheti magát fáradtnak, stresszesnek és alkalmatlannak, valamint lehet bűntudata, ám különböző módon reagálhat ezekre az érzésekre, ami nehezítheti a jelek beazonosítását. Általában úgy tartják, hogy a depressziós férfiak dühösek, míg a nők szomorúak. Szakemberek szerint a túl sok ivás, az öngyógyszerezés és az afférokba bonyolódás egyaránt lehet jele a férfiak depressziójának.
Legújabb a címlapról:
Elvis Presley lánya Angliában kezdett új életet
hobbikütyész 2011-05-31 15:39
Ha fényképről ítélnék elhamarkodottan, meg olyan információmorzsákból pl. hogy milyen hobbijaik voltak, akkor azt mondanám, hogy ezek gazdag seggfejek, akiknek derogált a gyerekkel foglalkozni. Bár akkor fogadhattak volna babysittert. Tehát még mindig kíváncsi lennék, hogy hogyan is hibbant meg az apa. És ha meghibbant, akkor most miért nincs rajta kényszerzubbony.
Ügyeskedhetett az ügyvéd, de ha valóban ügyeskedés volt, akkor mi van az esküdtekkel? Mind hülye?
hobbikütyész 2011-05-31 15:22
Akkor nem értem, miért beszélsz "ügyes" ügyvédi munkáról.
málnamacs 2011-05-31 15:12
http://www.dailymail.co.uk/news/article-1390463/Mark-Bruton -Young-acquitted-murdering-baby-suffered-post-natal-depressi on.html
Itt van kép is.
Szegény baba...
Az angol lap azt írja hogy az "apa" információt keresett a neten hogyan kell kisbabát ölni a tette elkövetése előtt.
;(
kerge_zsiráf 2011-05-31 15:08
Mivel a "szülési depresszió" okán lett (bulvár)hír belőle, nem mindegy.
hobbikütyész 2011-05-31 14:58
"A depresszió egyébként relatíve ritkán torkoll pszichotikus rohamba, szvsz ez egy "ügyes" ügyvédi munka volt. Csak tudjanak tükörbe nézni."
Pont ez az, ami szinte tökmindegy. Hogy milyen pszichés okból lett beszámíthatatlan.
Épelméjű ember nem öli meg a gyerekét, akár nő, akár férfi.
kerge_zsiráf 2011-05-31 13:38
Apának nem lehet "szülési depressziója", mivel nem szült.
Sem a szülési trauma, sem a hormonvihar nem játszik nála, szóval ezt a cikket vagy csúnyán sikerült félrefordítani, vagy az eredetiben volt nem kis bulvárspekuláció.
Persze az lehet, hogy a gyerek születése körüli stressz volt az utolsó csepp az idegrendszerének, de ne keverjük már a szezont a fazonnal.
A depresszió egyébként relatíve ritkán torkoll pszichotikus rohamba, szvsz ez egy "ügyes" ügyvédi munka volt. Csak tudjanak tükörbe nézni.
dani zsuzsanna 2011-05-31 13:20
hihetetlen
egy pasi szülés utáni depresszió
menjen a jó búsba..és még őt mentik fel
szánalmas
aki féltékeny lesz a gyerekére,vagy hogy vele nem foglalkozik eleget anyuci,simán lemészárolhatja a családját,vagy a gyerekét-hááát ez igen kérem
gratulálok a mai társadalomhoz...
egy anya aki tényleg szenvedhet szülés utáni depiben,szegénységben..egyébb komoly problémákkal küzd,és megöli a gyerekét azt meg elítélik ,szinte minden országban
szerintem egy gyilkosság,mindíg az marad,az hogy ki miért követi el,mindíg meg lesz magyarázva,kimagyarázva
ölt
elvett egy életet,ezért jár valamilyen büntetés..akár phszihiátria,akár más mód..de büntessék meg érte,amiért elvett egy életet
az egyetlen kivétel az önvédelem!!!!!!!
az önvédelemből elkövetett gyilkosság más,hisz a saját életét védi az egyén...
ami ezen kívül történik az büntetést érdemel!!!!
akár ,,szegény,, beteg akár nem
Eszter1975 2011-05-31 12:45
Szerintem is megragadtad a lényeget, Anci. Felnőtt a két generáció anélkül, hogy valóban felnőtté vált volna. És egy nagy gyerek ugyan má', hogyan bírna lemondani a pihenésről, a kényelemről, hogyan tudna 24 órás műszakban magán kívül egy másik gyerek (kisbaba) igényeivel is foglalkozni. Nem beszélve az élet más kihívásairól.
A cikkehez is hozzászólva pedig én sem értem, hogy miért a "Felmentették a szülési depresszióra hivatkozó gyerekgyilkos apát" címet kapta, amikor főként a depresszióról szól a cikk. Jobban csípem a kevésbé hatásvadász, ám annál tényszerűbb, sokoldalúbb írásokat!!!
32 hozzászólás
10 hozzászólás Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!
Sorsolás 2012-06-01Már 59 890 Ft-tól
Már 19 900 Ft-tól
Már 14 990 Ft-tól
Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos hétvégét Berlinben!
Sorsolás 2012-06-30