Család

Tejesdobozokon keresik az eltűnt gyerekeket

  • Nők Lapja Cafe
  • 2011. 05. 19.
Magyarországon 2010-ben megközelítőleg 5000 gyerek tűnt el. Magyarországon elsőként kerülnek forgalomba olyan tejesdobozok, amelyeken eltűnt gyerekek fényképeit és adatait láthatják a vásárlók.
Eltűnt gyerekek nyomábanEltévedt, miközben anyukáját kereste

Három évvel korábban ez a szám meghaladta a 11 000-et, vagyis egy kisebb város lakosságának megfelelő gyerek „veszett” el, 100 fiatalkorú pedig nyomtalanul tűnt el (a meghatározásánál nem a biológiai és életkori kategóriákat vesszük figyelembe, hanem úgy tekintünk minden kiskorúra, mint gyerekre).

A gyerekeltűnések hátterében sok szempont és körülmény áll. A nyomozóhatóságok mellett több civil szervezet is (Kék Vonal, Országos Gyermekvédő Liga, Szülők Országos Egyesülete) azzal a céllal folytatja munkáját hazánkban, hogy rávilágítson a gyerekek eltűnésének, szökésének okaira, nagy figyelmet fordítva a preventív intézkedések szükségességére. Kiemelt feladatuk, hogy a gyerekek ne vesszenek el, de ha már bekövetkezett a baj, minél előbb rájuk találjanak.

Tejesdoboz-akció

Az Ezer Lámpás Éjszakája kampány első és talán legfontosabb állomása a tejesdoboz-akció. Az Egyesült Államokban már rendkívül nagy múlttal és hatékonysággal működő figyelemfelhívó kampányelem meghonosítását kezdeményezik idehaza. Az Alföldi Tej Kft. révén – felkarolva és meglátva a kezdeményezés fontosságát és hangsúlyozva társadalmi felelősségvállalását – Magyarországon elsőként kerülnek forgalomba olyan tejesdobozok, amelyeken eltűnt gyerekek fényképeit és adatait láthatják a vásárlók.

Eltűnt gyerekek nyomábanAz Ezer Lámpás Éjszakája rendezvény kampányidőszakában (május 16-ától) több százezer liter dobozos tej kerül forgalomba, amelynek frontoldalán a „SEGÍTS” felirattal hívják fel a figyelmet, oldalán pedig 4 olyan gyerek képét teszik közzé, akiket hosszú évek óta keresnek szüleik és a nyomozóhatóságok. Az akció december 31-ig tart.

Az Eltűnt Gyerekek Világnapját május 25-én tartják.

 

 

Forrás: ezerlampasejszakaja.hu

Kapcsolódó hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

ruganyoshusi 2011-05-19 12:53

jéééé, végre!

 

 

Baromian le vagyunk ebben is maradva!

 

Sok nélunk fejlettebb, de általunk leszólt (usa) országban már évtizedek óta működik a rendszer!

 

Meg a cigisdobozon a rákos tüdő képe is......meg a privát EÜ. (TB) számla is...és hosszan lehetne sorolni sajnos. :(

 

 

 

Lilly22 2011-05-19 12:10

 Amerikaban 30 eve igy keresik a gyerekeket.

    Nem tudom elkepzelni mi tortenhetett ennyi gyerekkel es felnottel. Hova mennek azok a felnottek akik minden dokumentumot otthon hagyva akar hazi ruhaban eltunnek orokre? Nem hiszem el,hogy ennyi gyereket elrabolnak , ez hihetetlen. Bele se merek gondolni. Mar csak aha az embernek a kutyaja eltunik milyen fajdalmas, hat akkor egy vedtelen gyerek??

Qtyi 2011-05-19 11:41

Megnéztem a honlapot. Az eltűntek listáján több tíz év alatti gyerek is van. Ebbe még belegondolni is borzalmas. Mit érezhetnek szegény szülők? És mi lehet a szerencsétlen gyerekkel? :'(

Torolt_felhasznalo_274279 2011-05-19 10:51

Én úgy emlékszem, már Szatmári Nikit is keresték tejesdobozon.

N?k Lapja Café 2011-05-19 10:51

Magyarországon 2010-ben megközelítőleg 5000 gyerek tűnt el. Magyarországon elsőként kerülnek forgalomba olyan tejesdobozok, amelyeken eltűnt gyerekek fényképeit és adatait láthatják a vásárlók.

Tovább a cikkre...

A Tolle az egészséges ételek mellett az aktív mozgásról is gondoskodik. Egy fehér Tolle kerékpárt sorsolunk ki!

Sorsolás: 2012-06-07

Hirdetés Család

Budapesti Vidámpark – Ideális kikapcsolódás az egész családnak

Budapesti Vidámpark – Ideális kikapcsolódás az egész családnak

Májustól mindennapos nyitva tartás és kortalan szórakozás vár Budapest legvidámabb parkjában. »

Nyerj Budapest–Bécs retúrjegyet, Zenés-táncos sétahajójegyet vagy Budapest–Visegrád–Esztergom kirándulóhajó retúrjegyet!

Sorsolás: 2012-05-29

Nők Lapja Café

Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!

Sorsolás 2012-06-01
  • Olcsóbbat.hu
  • Polc.hu
1 | 2
1 | 2

Német Turizmus (DZT)

Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos hétvégét Berlinben!

Sorsolás 2012-06-30