Család

11 menzakaja, amitől elvették a kedvünket

Aki volt napközis, biztosan sejti, hogy mi következik: olyan kaják, amiktől még álmunkban is rosszul vagyunk.
11 menzakaja, amitől elvették a kedvünket 11 jó tanács, amit szülőktől kaptunk – hiába

Marhahús meggyel és főtt krumplival
Ennek a fogásnak sem a pontos nevét, sem az eredetét nem tudjuk, de pontosan tudjuk viszont, hogy miről is van szó: magáról a pokolról. Egyesek, akik nyilvánvalóan az ördög nagykövetei, csupán abban az – egyébként gyakori esetben – vetik el ezt a táplálékot, ha mócsingos a hús.

Finomfőzelék
Nagyfokú értetlenséggel állunk a nevezett fogás neve előtt. Alapvetően azért gusztustalan, mert bármi, ami betegség esetén félig emésztve a szájunkon keresztül távozik, az finomfőzeléknek néz ki. Talán az a rejtély magyarázata, hogy ha már gusztustalanul néz ki, akkor legalább jól csengő nevet adtak neki.

11 menzakaja, amitől elvették a kedvünketKristálycukorral megszórt kenyér
Egyszerűen el sem tudjuk képzelni, mi vezethette a dietetikusokat, amikor a cukros kenyeret felvették a menübe: ezért megérdemelnék, hogy naponta meg kelljen enniük egy kanál tiszta cukrot. Ha van bűntény, amit el lehet követni a gyerekek etetésében, akkor az a tiszta kristálycukor. Na, nem belefőzve valamibe, hanem a maga ropogós, darabos, karcolós valójában.

Hal
A menzások egyféle halat ismernek: a tonhalat. És annak is egyféle elkészítési módját: a hal kirántását. Ha nem is vagyunk gourmand-ok, azért ennél jobbat is el tudnánk képzelni. Miért kell egy semleges ízű halacskát vastagon beborítani morzsával és belökni egy bödön forró olajba? Ez barbárság.

Spenót
Lássuk be, a spenót nem tartozik a legkívánatosabb növények közé. Ha nagyon muszáj, akkor most már megesszük, feltéve, ha valami nagyon klassz ételhez társítják. De hogy vízzel, liszttel és zsírral keverjék össze, hogy az eredmény egy klasszik libafosszínű trutymó legyen, az teljességgel tolerálhatatlan az ízlelőbimbóknak… És akkor még azt is mondták, hogy attól majd nagyra növünk, mint Popeye..

11 menzakaja, amitől elvették a kedvünketÖssze nem illő ételek
Paradicsomos káposzta, krumplis tészta, káposztás tészta… Mégis mit képzeltek a szakácsok? Hogy bevesszük, hogy ezeket az összetevőket párosítani lehet? (Persze háborúban, vészhelyzetben, ha nincs más, akkor lehet.) Na de hogy ez legyen egy átlaggyermek átlagnapjának az átlagebédje: kriminális. Jó, hogy nem lisztes kenyeret adnak nekik.

Levesek
Bármilyen fajta levesről van szó, ugyanaz érvényes mindegyikre, ugyanis a menzán nem nagyon lehet megkülönböztetni őket. Mindegyik forró, zsíros vízben úszkáló beazonosíthatatlan dolgokból áll. Különösen gusztustalanok azok, amelyekbe belecsurgatnak némi tojást. Ezek félelmetesen emlékeztetnek az emberi nyálkahártyák és belső szervek által termelt mukuszra, ezért gonoszság lenne követelni egy átlagosan dresszírozott gyerektől, hogy egye meg.
 
Túrós tészta
Ez a fogás talán az egyetlen, amelyet csak kicsit rontottak el, de a végeredmény így is ehetetlen volt. Mégis mik azok a büdös barna szénné égett kockák, amiket fűszerként rászórnak? A másik opció a jól ismert kedvenc, a kristálycukor. Utóbbit tényleg sehogy sem lehet kimagyarázni.

Tea
Értjük, hogy egy menzán nem lehet igazi erős fekete teát adni, de akkor miért nem főznek gyümölcsteát? Az, hogy beleszórnak egy kanál ocsmány teafüvet egy kondér vízbe, majd tíz percig erősen főzik, nem nevezhető teakészítésnek. Arról nem is beszélve, hogy beleborítanak egy kiló kristálycukrot és még egy további kiló citromsavat. Nem csoda, hogy a gyerekek inkább kólát isznak.

11 menzakaja, amitől elvették a kedvünketMilánói makaróni
Elképesztően bizarr fogás. Több dolog is van, ami nem fér a fejünkbe. 1. Miért kell a makarónit félbetörni? 2. Mit keres egy rántott hús a makaróninkra csapva? 3. Hova tűnt belőle a gomba? 4. Miért van benne pirospaprika? Mi ez? Vicc?

Pörkölt
A pörkölt simán lehetne egy jó kaja. Akár egy kedvenc kaja is. Az azonban, hogy a konyhás nénik nem képesek kivenni a húsokból az úgynevezett cupákot, illetve hogy az a fixa ideájuk, hogy a pörköltet MINDEN főzelékre rá lehet, sőt kell önteni, érthetetlen, és rendeletben kéne megtiltani nekik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top