Kávéfőzők
Már 961 Ft-tól
![]() | Szülők, akik örökbe fogadtak |
Hét nő esett teherbe egymás után egy angliai szállodában. Mielőtt bárki azt gondolná: na és? Nem, ők nem egy megtermékenyítést elősegítő wellnessprogramban vettek részt, hanem mindannyian a recepción dolgoztak. A dologban azonban a legérdekesebb az, hogy mind a heten ugyanabban a székben ültek. És ez még nem minden: a szék csodálatos babakék színének köszönhetően (legalábbis ők ebben hisznek) mindannyian fiút szültek, illetve várnak.
Az újdonsült kismamák ugyanabban az évben jelentették be várandósságukat. A „forgószék-alomból” négy fiú már megszületett, három még úton van. Anyukáik szerint ők is kék cipőcskét viselnek majd.
– Az asztrológia szerint az első gyermek neme minden esetben pontosan látszik az anya születési képletében, azon változtatni nem tudunk – mondja R. Kövér Balázs, asztrológus. – Ugyanakkor vannak módszerek, amivel a második, harmadik gyerek neme kiválasztható, ha kiszámoljuk a fogantatás megfelelő időpontját. Ennek megfelelően az első gyermek „sorsszerű” nemét egy babakék „csodaszék” sem fogja megváltoztatni. De ha pozitív elvárásokból és hiedelmekből kialakul a szék körül egy „fiúsító” energiamező, az segíthet abban, hogy a kismamák többedik gyermeke valóban fiú legyen, legalábbis ha elég időt töltenek a székben ülve, és ha eléggé hisznek annak csodás hatásában.

Forrás: Northfoto
Legújabb a címlapról:
Elvis Presley lánya Angliában kezdett új életet
bigacsiga2 2011-04-01 19:35
:D
pihe** 2011-04-01 17:14
hát a csávából azért nem, nem szeretem ha csávás leszek :)) viszont bármikor bárkinek bármit elmagyarázok nagyon szivesen, akár tudom akár nem is :)))
Csendike 2011-04-01 16:40
;)
Hogy Te milyen szemfüles vagy!
Tényleg, rögtön látnom kellett volna hogy nem a kezük az, amit a megtermékenyítésre használnak.
Ezért ezer bocs, de én még csak 2 éves vagyok.
Annyira tudtam, hogy majd Te kihúzol a csávából, és kisegítesz.
pihe** 2011-04-01 15:49
a kezük?? úgyérted az egész nagy lapát kezük?? a legjobb amit remélhetünk, az az, hogy nincs benne :O)))
birerzsi 2011-03-31 23:18
Tényleg, nem is hülyeség! A vendégek ha fizetnének egy összeget, beleülhetnének a székbe. Biztosan lenne rá kereslet, ha nem túlzottan irreális lenne a tarifa. Meddő nők, vagy többlányos anyukák biztos kipróbálnák, elvégre a káros mellékhatás kizárható.
birerzsi 2011-03-31 23:13
El lett írva a topik címe, nem kés, hanem szék. Már azt hittem, az inszeminációról olvashatunk cikket.
Csendike 2011-03-31 22:17
:DPörget????????????
És mi lesz így az egyensúlyszervemmel??????????????Szédülööööööööök.
Köszönöm, hogy rávilágítottal a dolgokra.
Nem olvastam el én sem a cikket, mert két ekkora marhaság már a felvezetőben is, na pont elég is volt ebből a tudományos cikkből.
Ja, lehet hogy a BRITTUDÓSOK keze van benne?
pihe** 2011-03-31 21:31
szia, nagyon szivesen :)
el kell menni szépen a jelzett hotelbe, a portásbácsi beleültet a mágikus kék székbe (amit maguk között csak késnek hívnak) megpörget párszor jobbra, feleannyit balra, rádszór egykét abrakadabrát .. azt mehetsz istnehirével...
egyébként hogy a cikkben még mi lehet azt nem tudom, hülyeségre nem kattintok :))))
32 hozzászólás
10 hozzászólás Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!
Sorsolás 2012-06-01Már 961 Ft-tól
Már 14 990 Ft-tól
Már 19 900 Ft-tól
Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos hétvégét Berlinben!
Sorsolás 2012-06-30