Szülők, akik örökbe fogadtak

Megosztás
 
Még több megosztás ▾
Szülők vallanak arról, hogy mit jelent számukra az örökbefogadás.
Írta: 2011. 03. 28. Család rovat 
Szülők, akik örökbefogadtak
„Más szülők gyerekét nevelem”

Judit (30) és Balázs (33)

„Három vetélés és egy sikertelen lombikprogram után úgy éreztük, hogy vissza akarjuk kapni az életünket, feladjuk a folytonos kórházakból ki-be járást, nem akarunk több lelki és fizikai fájdalmat, és nem erőltetjük tovább azt, ami úgy tűnt, nekünk nem sikerül. Elfogadtuk, hogy nekünk nem lehet vér szerinti gyermekünk, és elkezdtünk foglalkozni az örökbefogadás gondolatával. Aránylag hamar, kb. fél év után egymást erősítve, támogatva meg is hoztuk a döntést, hogy szív szerinti gyermekünk legyen, vagyis nem vér szerinti.

Szülők, akik örökbefogadtakA TEGYESZ-nél való jelentkezésünk és a kislányunk örökbefogadása között 2 év telt el. Nagyon izgatottak voltunk, de óvatosak is. Nem mertük beleélni magunkat semmibe. Csak arra mertünk gondolni, hátha ő lesz a mi gyermekünk, aki akkor még pocaklakó volt, de már közeledett a megszületése. Tudtuk, hogy semmi nem biztos addig, amíg a gyermek hivatalosan nem kerül a nevünkre. Még csak 13 hónapos a kislányunk, úgyhogy egyelőre csak annyit mondtunk neki, hogy mi örökbe fogadtuk őt, ami azt jelenti, hogy örökre szeretni fogjuk, vagyis örökre a szívünkbe fogadtuk. Ez inkább számunkra gyakorlás kicsit, azokra az időkre, amikor »komolyabb« beszélgetések lesznek erről. Szeretnénk, ha neki az »örökbefogadás« szó ezt a pozitív dolgot jelentené. Azt viszont rengetegszer megköszönjük neki, hogy mi lehetünk a szülei, és valóban, a mai napig nem tudunk napirendre térni, hogy ez a kis tünemény a mi kislányunk.

Akik örökbefogadást terveznek, azokat csak biztatni tudjuk, és bár ez az út is rögös, csak másképp, mint amikor vér szerinti gyermekért küzd az ember, ennek az útnak a végén mindig van gyermek. Amikor elindul a leendő szülő ezen az úton, sok a kérdés, az ismeretlen, körülbelül ugyanazok az aggodalmak nyugtalanítanak mindenkit, amelyek egy jó része csak sztereotípia. A várakozás ideje arra is jó, hogy végigmenjen egy folyamaton, sok mindent tisztázzon magában (pl. elfogadás), a helyükre kerüljenek az örökbefogadással kapcsolatos dolgok, és így váljon késszé az örökbefogadó szülőségre. Azt is javasolni tudjuk, hogy aki már elindította az örökbefogadást, ne elszigetelten várakozzon, hanem keresse sorstársai közösségét! Létezik alapítvány, amely kifejezetten az örökbe fogadó családokért van, a várakozás időszakától a családi programok szervezéséig.

Zsolt (41) és Katalin (38)
„Már az esküvőnk után rögtön akartunk mindketten örökbefogadott babát, jóval azelőtt, hogy saját gyerekre gondoltunk volna. Az egyik otthonban rá is találtunk a négyéves Mátéra, ő lett a nevelt gyerekünk. Hétvégenként hoztunk haza, volt hogy már csütörtökön, két éven át. Neki aztán rendeződtek az otthoni körülményei és a szülei hazavitték, soha nem is mondtak le róla. Aztán a feleségem várandós lett, sok-sok küzdelemmel megszületett Gergő, ami mit sem változtatott azon a tényen, hogy mi akartunk örökbefogadott babát. Szinte már akkor be is jelentkeztünk a gyermekvédelmi szolgálatnál, ahol hosszas és alapos vizsgálatok után felkerültünk a listára. Volt környezettanulmány, pszichológiai teszt, többször és órákat töltött a családvédelmis nálunk. Bár nem értette, ahogy senki más sem, miért akarjuk más gyerekét, ha saját is van, de mi mindig is tudtuk, hogy ezt kell tennünk. Hogy ez egy jó dolog.

Megkérdezték, zavar-e minket, ha a baba beteg, fogyatékos, esetleg roma? Csak a gyerek miatt – magyarázták a fura érdeklődést –, ők ugyanis a gyerekeknek keresnek szülőket, nem pedig a szülőknek gyermeket. Aztán vártunk. Kétéves volt már Gergő, mikor kaptuk a hívást. Pár órával a kislány születése után, hogy megvan, jöjjünk, és nézzük meg, tetszik-e? Pánikba estem, hogy akkor most itt van és mi lesz, de ez, amint megláttuk, elmúlt. Anna első látásra már a mienk volt. Tudtuk, éreztük, hogy ő hozzánk tartozik. Mint amikor egy bárban meglátjuk a lányt, hiába ül húsz még körülötte, tudjuk, hogy ő az. Hogy az ő szépsége csak nekünk szól. Hát épp így van ez a kisbabákkal. Ott volt a sok-sok újszülött, de fel sem merült, hogy nekünk valamelyik másik kellene. Az édesanyját ott, akkor egyszer láttuk, azóta sem tudunk róla semmit.

Még két hetet vártunk, ez pokoli volt, minden percben érte aggódtunk, számoltuk a perceket. Végül ideiglenes határozattal hoztuk el, majd egy hónap múlva lett végleg a miénk Anna. Életemben nem láttam olyan boldognak a feleségem, mint amikor a kezébe adták a kislányunkat. Egészen más öröm ez, mint amikor a hosszas vajúdás, fájdalmas, meggyötrő szülés után veszi a kézbe valaki a babát, meg amikor így. Más. Anna ma már tízéves és kezdettől tudja, hogyan jött hozzánk. Mindig újra és újra el kell mesélnünk az ő történetét. Hetente legalább egyszer. Pár hete kérdezett bele először a mesébe, érdeklődött: de kedves volt az a néni, akinek kilenc hónapig a pocakjában nőttem? Azóta újabb taggal bővült a család: Bencét egy hónaposan fogadtuk örökbe. A tíz év alatt egyébként még egyszer korábban is sorra kerültünk, de azt a babát csak fényképen láttuk. Nem mozdított meg bennünk semmit. Az a baba nem a mi babánk volt.”

Péter (45) és Ildikó (43)

„Gyönyörű, édes, nyugodt, tündér
baba volt. Evett, aludt, mosolygott.”
„Elsőre furcsán hangozhat, de sosem akartam örökbe fogadni. 33 évesen szültem az első gyerekemet, minden komplikáció nélkül. Könnyen estem teherbe, és sem a terhesség, sem a szülés alatt nem volt semmi baj. Mindenképpen szerettünk volna kistestvért a fiamnak, de a rákövetkező 10 évben nem sikerült teherbe esnem. A férjem három év után már mondogatta az örökbefogadást, de én hallani sem akartam róla. Aztán eltelt öt év: hormonkezelés, orvostól orvosig járás, vizsgálatok – de semmi. Eltelt újabb két év, és már 40 voltam. Át kellett gondolnom, hogy vállalnék-e úgy gyereket, hogy tudom, ebben a korban már nagy a kockázat. Inkább örökbefogadás, mint esetleg egy beteg gyermek. A férjem közben kutakodott az ismeretségi körben, és kiderült, hogy van olyan, aki ismer örökbefogadó szülőket.

Összeismerkedtünk, csak jókat meséltek, bennem mégis ott volt a félsz. Olyan kérdések merültek fel bennem, hogy mi van akkor, ha beteg lesz. Azt sem tudjunk, hogy milyen genetikával születik, nem ismerjük a felmenőit és nagyon sok minden már eleve kódolva lesz benne, amihez nekünk semmi közünk. Ráadásul nem tudtam, hogy tudjuk-e úgy szeretni, ahogy a saját gyerekünket. Egyre többet jártunk az örökbefogadó családhoz, és láttuk, mennyire jól megvannak. A kislány, aki csecsemőkorában került hozzájuk, egy tündér, és elkezdtem bízni abban, hogy nekünk is ilyen »jutna«, ha megpróbálnánk. A férjem kimondottan lelkes volt, és az is az örökbefogadás mellett szólt, hogy a kisfiunk is szeretett volna testvért. Hát belevágtunk. Rettenetesen izgultam, amikor felhívtak, hogy született egy kislány, aki csak ránk vár. Gyönyörű, édes, nyugodt, tündér baba volt. Evett, aludt, mosolygott.

Életem legjobb döntése volt, ma már tudom. Idén lesz hároméves, és semmivel sem szeretem kevésbé, mint a »saját« fiamat. Beteg sem volt még és nagyon értelmes. Néha azon gondolkodom, vajon miért nem kellett az igazi szüleinek. Ha tudnák, hogy milyen, biztosan megbánták volna, hogy elengedték.”

 

Ajánlott oldalak: Gyermekfejlődés, Szülő, Jean Marais, Baba
Kapcsolódó hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

lizavank 2011-03-28 13:45

A kisebbik húgomat 2 hónaposan vették a szüleim magukhoz, anyám húgáé volt a kislány, aki börtönbüntetését töltötte. Ideiglenes befogadásnak gondolták, mindig úgy is kezelték az ügyet.Öcsapunak és Erzsianyunak hívta őket. Sokszor éreztem úgy hogy őt nem szeretik , de elég problémás gyerek volt, bár azt nem tudom eldönteni hogy a megkülönböztetés miatt volt-e az meg ettől az átmenetiség érzésétől. 9 éves korában állított be az anyja, hogy akkor ő rendezte a családi életét, férjhez ment,sok pénze van és elvinné (mint kiderült nem tudott többet szülni) ez volt szerdán.Szombaton elvitte és hónapokig nem láttuk. A mai napig mély nyomokat hagyott bennünk ez a hirtelen elszakítás. Külföldön él azóta, az igazi anyjával sosem alakult ki igaz anya-lánya kapcsolat, hamar a terhére lett a lánya, aki hamar megtanult önellátó lenni. Okos, szorgalmas ember lett a húgom és a mai napig bensőségesebb a kapcsolatom vele mint a vér szerinti testvéreimmel.  Nekem is van 2 sajátom, de ha egyszer alkalom adódna (direktbe nem keresem ) de pl. ha a testvéreim-nevelt húgom gyermeke egyedül maradna, biztos hogy nem zárkóznék el az örökbefogadásától vagy a befogadásától, akár átmenetileg akár tartósan. Én tudnám szeretni a másét, egy ismeretlen anyáét is. Nagy öröm egy gyermek, mindenkinek aki vágyik rá, akár a szívéből születik, akár a testéből!

mami64 2011-03-28 10:41

Sziasztok! Én is örökbe fogadtam 2 gyermeket. Az első 5 hónapos volt, és mint utólag kiderült, sérült. Azóta eltelt 11 év, és mi a férjemmel embertelen harcot vívunk, hogy fejlesszük, neveljük. A másik fiunkat csecsemőként fogadtuk örökbe, egészséges.  Mindkettőt nagy örömmel, tudatosan vállaltuk. (Az évek alatt értek minket csalódások is embertársaink miatt, de szerintem minden sérültet nevelő így jár. Mondom ezt mind az emberekről, mind az államról. Nem az örökbefogadás miatt! )Nincs különbség saját, és örökbefogadott között.Szeretni kell,ennyi.

Saara 2011-03-28 10:10

Én sohasem értettem, miért kell féltékenykedni, és miért kell utáni a másikat. Nekem is van egy örökbefogadott öcsém, 2 éves korától nevelte anyukám, és nem volt szivünk másra bízni. Sajnos a családban senki sem szereti, mindig mondogatják, hogy ez hülyeség volt, stb. A bátyám leginkább az örökség miatt aggódik, és a legjobb, hogy kb. 3 hónap alatt megkeresi azt amit pluszba örökölne. Nevetséges. Sztem, ha valaki örökbefogad valakit, az olyan, mintha ő  szülte volna, a saját döntése. A gyereknek nincs joga beleszólni, és megsértődni rajta. 

edilany24 2011-03-28 09:58

Ez nagyon fura helyzet -és neked borzasztóan szomorú -lehet :-o:-o:-o:-o:'(:'(:'(

 

Irsz erről egy picit többet? Mi volt a teljes sztori? Miért nem fogadták el a rokonok? MIben jön ki a "háttérbe" szorulás? 

 

Komolyan mondom, nem sejtettem, hogy ilyen létezik, forditva gondolom több ilyen eset van (ahol a saját vér szerinti a "fontosabb")

A27 2011-03-28 09:55

Én egy évesen fogadtam örökbe a kisfiam,aki most négy éves,és pár hónapja  fogadtam örökbe  a három éves kislányom.Ők mindketten nevelőszülőknél éltek születésüktől kezdve.Majd a szülő lemondott róluk(a kislányomat 2,5 éves koráig hébe-hóba látogatta az anyuka,majd szült egy másikat,és a kislányomról ezzel le is mondott,és jött az örökbe fogadás).Mi 4 éves korig vállaltunk bármilyen neműt de egészségeset.

 

 Bercikénél valóban az a helyzet,hogy sajnálatos a szülők hozzáállása.Legyen az saját vagy örökbe fogadot,én vágyok sajátra is,és imádom az örökbabáimat is,hisz a vágyam,hogy gyermekem legyen nekem is,hogy anya lehessek,  így tudott beteljesülni,ők hozták az életembe a boldogságot,ha pedig egyszer talán még lesz egy saját,semmi megkülönböztetés nem éri őke.Nem is értem,persze szülő válogatja,hogy tehet valaki ilyet ami a Bercike esetében olvasható.

angelicasol 2011-03-28 09:23

Szép történetek :)
De bennem felmerült egy kérdés, Méghozzá az, hogy mindhárom pár csecsemőt fogadott örökbe, és én őszintén kiváncsi lennék, hogy ez alapvetően így működik e? Mármint, hogyha az ember adobtálni szeretne, akkor alapvetően kisbabák kerülnek szóba, vagy nagyobb gyerekek is?
Bercike a hozzászólásodhoz csak egy meglátást tennék. A hiba nem az örökbefogadás, hanem ha elhanyagolják bármelyik gyermeket, akár a vér szerintit, akár a befogadottat, legalábbis szerintem.

bercike00@citromail.hu 2011-03-28 06:42

Ez mind szép és jó,annak,akinek nem lehet gyermeke. De akinek van már saját,ne kövesse el azt a hibát,hogy örökbefogad,és utána fordítva kezeli gyerekeit,a sajátját nem képes úgy szeretni,mint az idegent.Nagy,életre szóló fájdalmat okozhat ezzel a saját gyermekének.Én így jártam.Szüleimnek a másik a minden,én mint saját mindenben háttérben vagyok.De szüleim bizonyítani akarják a rokonok,ismerősök előtt,hogy vele jobban jártak.Nem veszik tudomásul,hogy a család nem úgy fogadta el,ahogy ők,azt elképzelték!!!!!!

N?k Lapja Café 2011-03-28 06:42

Szülők vallanak arról, hogy mit jelent számukra az örökbefogadás.

Tovább a cikkre...

Címlapon

Legjobbak

Erre jó a nedves wc papír

Erre jó a nedves wc papír

A nedves toalettpapír használata közel sem annyira...
Facebook lájkok száma
Zavarba hozták Szinetár Dórát

Zavarba hozták Szinetár Dórát

Párja csípőmozgásáról faggatták a színésznőt.
Facebook lájkok száma
Kiakadtak a netezők Ördög Nóra ruháján

Kiakadtak a netezők Ördög Nóra ruháján

Nem voltak megelégedve a stylist aznapi döntésével.
Facebook lájkok száma Hozzászólások száma6
Meglepő dolgot tett VV Józsi

Meglepő dolgot tett VV Józsi

Rendbe szeretné tenni anyagi helyzetét a Való Világból...
Facebook lájkok száma
Együtt húsvétol Rékasi, Détár és Pikali

Együtt húsvétol Rékasi, Détár és Pikali

Az ünnepekre összehozza a családot a válófélben lévő...
Facebook lájkok száma
Süssünk linzernyuszit!

Süssünk linzernyuszit!

Nyuszi alakú sütit készíteni jó mulatság, különösen...
Facebook lájkok száma
Húsvéti last minute édességek, falatkák

Húsvéti last minute édességek, falatkák

Könnyű elkészíteni, ráadásul remekül mutatnak az...
Facebook lájkok száma
Kiderült: Marsi Anikó miatt bunyózott Papp Gergő Batizzal

Marsi Anikó miatt bunyózott Papp Gergely Batizzal

A műsorvezetőnő kegyeiért küzdöttek meg egykor –...
Facebook lájkok száma Hozzászólások száma2
Cuki fotó: óriás wombattal barátkozik György herceg

Cuki fotó: óriás wombattal barátkozik György herceg

Ausztráliai körútjuk során Sydney-ben a hercegi párt a...
Facebook lájkok száma Hozzászólások száma40
Így még sosem láttad Angela Merkelt! – galéria

Így még sosem láttad Angela Merkelt!

Olaszországban nyaral a világ legbefolyásosabb...
Facebook lájkok száma

Legtöbbet megosztott cikkek

Megtörtént a VV6 eddigi legdurvább balhéja – videó

Megtörtént a VV6 eddigi legdurvább balhéja

Elszabadultak az indulatok a villában.
Facebook lájkok száma416 Hozzászólások száma10
Ide menj a családdal! – Mini-Magyarország Park Kisbéren

Ide menj a családdal! – Mini-Magyarország Park Kisbéren

Az egész család számára kiváló időtöltés
Facebook lájkok száma225
Csináld magad: gombaülőke használt cserepekből

Csináld magad: gombaülőke használt cserepekből

A kerti törpék ideje már lejárt, de egy-egy színes...
Facebook lájkok száma164
Olvasás a WC-n – ártalmas szokás

Olvasás a WC-n – ártalmas szokás

A WC-n töltött békés perceket sokat szeretik...
Facebook lájkok száma67 Hozzászólások száma4
3D nyomtatás: naponta 10 házat lehet kinyomtatni

3D nyomtatás: naponta 10 házat lehet kinyomtatni

Gyors és környezetkímélő megoldás.
Facebook lájkok száma59
Komoly kullancsinvázió várható

Komoly kullancsinvázió várható

Sajnos a kullancsokat idén is megkímélte a hideg tél,...
Facebook lájkok száma53 Hozzászólások száma7
Vekerdy: kell a házi feladat vagy sem?

Házi feladat

Mit kell csinálni a „nemszeretem” dolgokkal? Dr....
Facebook lájkok száma34

© 2014 NLC - Nők lapja café. sanoma média budapest zrt. Minden jog fenntartva | impresszum | médiaajánlat | közönségszolgálat | felhasználási feltételek | adatvédelem