nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Apák, akik egyedül nevelik gyermeküket

Két ismert és egy civil apuka mesél arról, hogy milyen nap mint nap egyedülálló édesapaként helytállni.
NLCafé
f Ajánlom
Apák, akik egyedül nevelik gyereküket Olvass tovább!
Szülők, akiknek meleg a gyermekük

Ádám és fia, Dani (15)

„Fiatalon, huszonkét évesen lettem apuka. Egy ilyen korú srác általában még nem gondolkozik családalapításon. Én sem voltam ezzel másképp, de amikor megtudtuk, hogy gyerekünk lesz, én azonnal úgy éreztem, hogy akarom őt. Dani ötéves koráig az anyukájával élt, de aztán a körülmények úgy hozták, hogy hozzám költözött. Tény és való, hogy egy anyukát nem lehet pótolni, de nem is kell, hiszen a fiam ugyanúgy találkozik az édesanyjával, amikor tudnak, együtt vannak, tehát van anyuka az életében. A mindennapos teendők azonban rám hárultak és hárulnak a mai napig, és bizony voltak nehéz pillanatok annak ellenére is, hogy a családom, barátaim segítségére mindig számíthattam. Bár nálunk ilyesmi régen volt, de senkinek sem jó, ha beteg a gyerek, ha sír, vagy ha egy átdolgozott éjjel után reggel ugyanúgy kelni kell, mert iskolába kell vinni. Ugyanakkor azt is elmondhatom, hogy mindez teljesen természetesen jött számomra, ugyanúgy, ahogy minden jóérzésű szülőnek.

Nagy Ádám, a Roy&Ádám zenekarból
Nagy Ádám, a Roy & Ádám zenekarból

Most már könnyebb, hiszen Dani májusban már tizenöt éves lesz, önállósodik, kamaszodik. Amikor megszületett, szinte el sem jutott a tudatomig, hogy mi kezdődött el. Nem sírtam, nem érzékenyültem el, egyszerűen „csak” örültem. Talán akkor fogtam fel, hogy mit is jelent ő nekem, amikor hétéves korában először engedtem el egy kétnapos kirándulásra a sulival. Akkor érzékenyültem el igazán először, hiszen „egyedül” kellett kiengednem a nagyvilágba! A fiamat mindig arra kérem, hogy legyen hozzám őszinte. Sok olyan dolog van, amit elnézek, például nyugodtan focizhatott a szobájában – sőt néha még én is beálltam – és az iskolai eredményekkel kapcsolatban sem vagyok nagyon szigorú, de elvárom, hogy őszintén beszámoljon nekem róluk. Minden gyerek más, a szülők pontosan tudják, hogy miképp kell velük foglalkozni. Dani kamaszéveit egyelőre jól tolerálom. Szerintem nagyon fontos, hogy ne felejtsük el: valaha mi is ilyenek voltunk!”

www.royesadam.hu

István és Anikó (17), Regina (16), Lilla (12)

„Kilenc éve nevelem egyedül a lányokat, de előtte már hosszú időn keresztül én viseltem gondjukat. Nem egyik napról a másikra alakult így a sorsunk. Sajnos az édesanyjuk szenvedélybeteg lett, és mivel nem sikerült változtatnia ezen, kénytelenek voltunk kilépni abból az élethelyzetből. A gyerekek tartják vele a kapcsolatot, minden második héten van láthatás. Soha nem gondoltam volna, hogy majd így alakul az életünk. A nővérem és az édesanyám sokat segítettek, de anyukám már idős, alig bír járni. Igaz, a lányokkal is könnyebb már: egyedül lehet néha hagyni őket, valamennyire önellátóak is. Szoktak segíteni néha a háztartásban, de számomra nem okoz gondot a takarítás, mosás és a főzés sem.

Három lánnyal nehezebbnek gondolom a gyereknevelést, mert szerintem minden gyerek a saját neméhez húz, ha bizalomról, nyílt beszélgetésről van szó. Nehéz egyszerre jónak és szigorúnak is lenni. Úgy gondolom, hogy egy átlagos családban az apuka a szigorúbb, és az anya az, aki engedékenyebb, bájosabb. Nálunk ezt nekem kellene megoldanom egy személyben, de azt hiszem, én inkább szigorú vagyok, mindenben a tökéletességre törekszem. A tanulást, tudást különösen komolyan veszem. A nagybetűs életben senki sem fog a gyerekeim helyett megcsinálni semmit, így magukért kell helytállniuk majd.”

Lányi Lala és Beni (5)

Lala és kisfia, Beni
Lala és kisfia, Beni

„Amióta az eszemet tudom, a klasszikus családmodell híve vagyok. Mindig arról álmodtam, hogy majd egy nővel élem le az életem, és vele együtt egy nagy családban öregszünk majd meg. Elképzelhetetlen volt számomra, hogy egyedülálló apuka legyen belőlem. Egy összetartó családhoz azonban két ember kell, és nem mindenki veszi egyformán komolyan az ilyen dolgokat, még egy 7 hónapos baba mellett sem. Akkoriban többször is belepusztult a lelkem a gondolatba, de végül be kellett látnom, hogy van amiért és akiért már nincs értelme harcolni. Beni édesanyja nem a családra vágyott, viszont azt gondoltam, hogy ettől még nem lehet tőlem elszakítani a kisfiam. Mindig is teljes értékű apaként álltam a fiam mellett, így lettem Beni gondviselője egyéves korában. A megállapodásunk szerint pedig egy hetet az anyukájával van, egy hetet pedig velem tölt. Ha a fizikai dolgoktól, mint szülés, szoptatás elvonatkoztatunk, akkor bizonyos szempontból igenis lehet pótolni az anyukákat, hiszen egy édesapa is tud úgy szeretni, gondoskodni, mint egy nő. Sőt! Attól, hogy valaki világra képes hozni egy gyermeket, még nem feltétlen válik anyává. Nem ettől függ a feltétlen szeretet és a felelősségteljes viselkedés sem.
 
Segítségem nem sok van. Habár anyukámra mindig számíthatok, ő nagyon messze lakik, így rendszeresen nem tud részt venni a mindennapjainkban. Mivel nincsenek gyökereim Budapesten, ha bármikor adódott valami probléma, inkább megoldottam valahogy, de nem nagyon bíztam másra a fiamat. Gondolkoztam bébiszitteren, de nem vitt rá a lélek, hogy úgymond egy idegenre hagyjam Benit. Voltak és vannak nehéz óráim, hiszen nagyon kevés időm van magamra. Többnyire most is csak 3-4 óra alvás jut, mert amikor Beni lefekszik, én akkor kezdek újra dolgozni vagy tanulni. Így államvizsgáztam tavaly és most jön az egyetem is. Naponta legalább 3 órát autózunk is, mivel a fiam egy speciális oviba jár, és messzire kell utaznunk emiatt. Néha van csak időm belegondolni: nem könnyű érzés, hogy valaki elrabolta az álmaimat. Egy pillanatig tökéletesnek hitt családom volt, aztán semmi.

Apák, akik egyedül nevelik gyereküket

A csúcson dübörgő zenei karrieremet egy perc alatt és gondolkozás nélkül dobtam félre, hogy egy kiszámíthatóbb jövőt és biztos hátteret teremthessek a magunknak. Most kezdek újra aktív életet élni zeneileg is. Minden vihar elmúlik egyszer, és azt mondom, hogy mindenképpen megérte, semmit nem csinálnék vissza! Kevés apukának adatik meg a lehetőség, hogy ilyen kapcsolata legyen a fiával. A napokban például én vittem be neki a farsangi jelmezt az oviba. Amikor meglátott, a nyakamba ugrott, és ölelt, puszilgatott, mondogatta, hogy „Édesapa, szeretlek, hiányoztál!” Ez az őszinte, megvásárolhatatlan szeretet az, ami pótolhatatlan.

A neveléséhez egyfajta szerető szigorral állok. Vannak határok, de az ő egyéniségéhez mérten és az ő adottságait kihasználva szeretném terelgetni az úton. Persze azért néha azt is hagyom, hogy koccanjon a kis orra, hiszen kell, hogy megismerje saját határait is.”

Megosztás Facebookon