Csak anya van, nekem nem örül. Mit tegyek? – Dr. Ranschburg válaszol

Kedves Ranschburg Jenő!

Olvass tovább! Egy csőd a nevelésem

Kétgyermekes fiatal apuka vagyok. Egy három és fél éves kisfiam és egy másfél éves kislányom van. A kérdésem főképpen a kisfiammal alakulóban lévő viszonyomra vonatkozik. Kisfiam születésénél rettentően ügyeltem/ügyeltünk arra, hogy én is minden fontos pillanatban ott legyek. Az utolsó etetést és altatást én végeztem rendszeresen a fürdetések után. A meséket eleinte én olvastam neki. Fontosnak tartottam, hogy mély és meleg kapcsolatunk legyen, és úgy gondoltam, ez az alapja mindennek. Úgy is alakultak a dolgok, ahogy szerettem volna. Gyakorlatilag ugyanolyan szerepet töltöttünk be a feleségemmel az életében.

Úgy egy-másfél éves koráig ez a szint meg is maradt. Természetesen nem akartam az anya szerepét másolni, de amiben tudtam, segítettem/segítek a feleségemnek. Aztán a kisfiam „felnőtt”, és picit megfordult vele a világ. Az első lépés az esti mese olvasásának megvonása volt tőlem, ami átkerült a feleségemhez, aztán szép lassan nagyon anyás lett, elkezdte csak őt ölelgetni, csókolgatni. Tudni kell, hogy nem annyira látványosan érzelgős, bújós gyerek, és ez zavarta is a feleségemet az első másfél évben. Én meg ebből már kimaradtam, olyan szinten, hogy amikor hazamegyek a munkából, akkor már nem is üdvözöl, puszit sem ad. Nem örül túlzottan látványosan nekem. Ha segítség kell neki, ha szüksége van valamira – anya! Persze ismerem: Ödipusz-komplexus, de végtelenül nehéz ezt megélni, és gyakori az olyan – a feleségem szerint – gyerekes viselkedés részemről, hogy látványosan megsértődöm egy-egy esti puszi elmaradásánál, mert azt is nagyon ritkán kapok, mindig kitalál valamit.

Én azt hiszem, nem jól kezelem ezt az amúgy természetes folyamatot ezekkel a sértődésekkel, néha összeveszésekkel, és nagyon félek, hogy a későbbi kapcsolatunk rovására megy majd. Mi a helyes viselkedés ilyenkor? Hogyan tudnék valahogy mégis több gyengédséget vinni kettőnk kapcsolatába? A kislányom kárpótol engem sok tekintetben, bár még fiatal, és ő is inkább anyás ebben a korban, de úgy érzem, hogy a közös harmóniához nagyon hiányzik nekem a kisfiam közelsége is.

Gábor

Fotó: Sanoma Archív/ Dömötör Csaba

Kedves Gábor!

Nagy szeretettel és sok megértéssel olvastam levelét, miközben meglepetéssel tapasztaltam, hogy a „varázsszót” (Ödipusz-komplexus) jól ismeri, így nem kell sokat magyarázkodnom. Valóban hibát követ el, ha féltékenykedik, inkább próbálja megtalálni azt a „férfias” területet, ahol erősítheti kisfiával a személyes kapcsolatát.

A sportos játékokra gondolok elsősorban: birkózás, labdajátékok, szabadtéri tevékenységek, melyek hagyományosan az apa-fiú kapcsolatra épülnek. Biztos vagyok benne, hogy rövidesen kialakul a „rend”, mely szerint a gyerek ha nyűgös, álmos vagy gondoskodást igényel, anyjához fordul, ha pedig játszani szeretne, elsősorban apját keresi majd.