Család

2010 legmegdöbbentőbb gyerekbotrányai

Dohányzó bébi, hamis örökbefogadások és gyerekbántalmazás. 2010 legmeglepőbb esetei a világban és itthon.

Összegyűjtöttük az idei év 8 legbotrányosabb és legmeglepőbb, gyerekekkel kapcsolatos történését a sztárhírektől kezdve a téves adoptálásokon át egészen a gyerekbántalmazásokig. Csak bízni tudunk abban, hogy a következő esztendő egy szebb és nyugodtabb évet tartogat a számunkra.

1. A gyülekezet esete a haiti gyerekekkel
A Haitin történt szörnyű földrengés után egy idahói baptista gyülekezet 33 haiti gyereket akart jogtalanul átcsempészni a Dominikai Köztársaságba egy árvaházba.

2010 legmegdöbbentőbb gyerekbotrányai

Később kiderült, hogy nem egy szülő igenis túlélte a katasztrófát, tehát a gyerekek nem maradtak magukra. A kormány az embercsempészettől tartva azonnal beszüntette az adoptációs folyamatokat.

2. Vissza a feladónak!
Nemzetközi botrányt kavart az amerikai Torry-Ann Hansen, amikor hétéves, örökbefogadott fiát egész egyszerűen visszaküldte a feladónak. Egyetlen levelet mellékelt az Oroszországba tartó fiúval; ebben tudatta, hogy a kisfiú agresszív és kezelhetetlen.

Artem Saveliev, az orosz kisfiú
Artem Szavelijev, az orosz kisfiú
Forrás: dailymail.co.uk

Hansen „anyuka” esete miatt felfüggesztették az összes, Oroszországban folyamatban lévő örökbefogadási ügyet, amivel adoptálásra váró szülők ezreit hozták lehetetlen helyzetbe.

3. „Nem tűrjük a sikítozó gyerekeket!”
A Carolina Beachen található Olde Salty étterem bejáratánál olvasható ez a kedvesnek cseppet sem mondható felirat. Tény, hogy nem kellemes az esetleg romantikus vagy üzleti vacsorát egy csapat rohangászó és üvöltöző kisgyerek jelenlétében elkölteni, de ez azért mégis túlzás!

„Nem tűrjük a sikítozó gyerekeket!” – az Olde Salty étterem bejárata
Forrás: dailymail.co.uk

Brenda Armes tulajdonosnő elmondta, hogy döntésének hátterében a rengeteg zsivajra panaszkodó vendég áll. Szerinte senki nincs kitiltva az étteremből, mindössze arra kérik a rosszalkodó gyerekek szüleit, hogy hagyják a csemetéket a vendéglő előtt. Akár a westernfilmekben, ahol a lovakat kint hagyják a fogadó előtt abrakot csemegézni!

4. A stewardessnél landolt a baba
A Southwest Airlines légiutas-kísérője vette védőszárnyai alá azt az egyéves babát, akit feltehetően vigasztalhatatlan sírása miatt többször megütött az édesanyja. A gyermeket leszálláskor orvosok is megvizsgálták, ők mindent rendben találtak. Az esetet végül „szerencsétlen incidensként” könyveltél el, de továbbra is nagy vitát kavar, hogy mikor lehet és kell beavatkoznia egy idegennek a gyereknevelési kérdésekbe.

5. A szupermodell törvényjavaslata
A Harper’s Bazaarnak adott interjújában Giselle Bündchen kijelentette, hogy véleménye szerint az egész világon törvénybe kellene iktatni azt, hogy az édesanyák hat hónapig szoptassák újszülött gyermeküket. A nemzetközi felháborodást követően a szupermodell blogjában elnézést kért egyesek számára támadó és igen bíráló kijelentéséért.

2010 legmegdöbbentőbb gyerekbotrányai

6. Pöfékelő pelenkás
A dohányzó kisgyerek videója percek alatt terjedt a neten. Aki látta, alig hitt a szemének, amikor megpillantotta a kis indonéz pelenkást, aki vidáman szívta napi közel negyven szál cigarettáját.

Forrás: dailymail.co.uk
Forrás: dailymail.co.uk
Forrás: dailymail.co.uk
Forrás: dailymail.co.uk

Amikor azonban a gyermekvédelmisek közbeléptek, újabb aggodalmat keltő dolog történt: az elvonási tüneteket nehezen viselő kisgyerek dühkitörései közben a falba verte a fejét. Hogy azóta sikerült-e leszoknia a kicsinek, nem tudjuk. Egy biztos: az eddig elszívott mennyiség sem volt jótékony hatással kis szervezetére.

7. Kovács Lázár eltitkolt gyereke

Nagy port kavart idén augusztusban a sztárszakács eltitkolt gyereke és szeretőjének botránya. A csinos szőke lány és Lázár pár éve egy közlekedési lámpánál ismerkedtek meg, és a gyors ismerkedést gyermekáldás is követte.

Bíró Andra, Kovács Lázár szeretője
Bíró Andrea, Kovács Lázár volt szeretője
Fotó: Sanoma Archív / RTL KLub Sajtóklub

A hölgy állítása szerint ezen a nyáron fia szeme láttára verték meg idegen támadók. Nem sokkal ezután azonban kiderült, hogy Andrea csak kitalálta a történetet, mert kíváncsi volt, miképp reagál a szakács. Lázár azonban higgadt maradt és a családja is kiállta a próbát, felesége nem dobta ki.

8. Azt hitték, ha megverik, abbahagyja a sírást
Ez év novemberének végén egy másfél hónapos kisbaba került kórházba életveszélyes sérülésekkel, melyet – azóta beismerő vallomást tett – szülei okoztak. A csecsemőn harapás- és ütésnyomok voltak láthatók, a kis testet fájdalmas harapások jelei csúfították el, a jobb lába pedig el volt törve. A nyilvánvalóan nagy fájdalmakkal küszködő kisbabát állítólag azért verte 19 éves anyja és 21 éves apja, mert azt remélték, hogy így abbahagyja majd a sírást.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top