Szélesvásznú TV-k
Már 14 990 Ft-tól
...akik részt vesznek a Tudatos Életért Egyesület és a Babafalva portál által szervezett konferencián.
– Gyes után visszatérni a munkába nem könnyű: az ember nincs már benne a körforgásban, a gyermekek miatt hátrányban érezheti magát, ráadásul olyan kérdésekben kell rövid idő alatt döntenie, amihez komoly munkajogi, pénzügyi ismeretek kellenének. Ezeknek a legtöbb kisgyermekes anya nincs, vagy csak részben van birtokában, miközben a (leendő) munkaadó igyekszik a saját érdekeit lehető legjobban a érvényesíteni. – mondja el Kocsisné dr. Péterfy Hajnal, a Babafalva portál főszerkesztője. – 2011-ben ráadásul nagyon sok jogszabályváltozás várható, melyek érintik a gyest, az adót, az adókedvezményeket, a családtámogatási rendszert, a bölcsődéket, családi napköziket… Még felsorolni is nehéz, nemhogy naprakészen tisztában lenni minden egyes jogszabály tartalmával.
Ezért határozta el a Tudatos Életért Egyesület és a Babafalva portál, hogy szakemberek segítségével tiszta vizet öntenek a pohárba. Felkértek egy munkajogászt, egy könyvelő-adótanácsadót és egy HR-szakembert, hogy foglalják össze egy-egy előadásban – nemcsak a 2011-es változásokat, hanem a legfontosabb tudnivalókat a munkajog, a tb, a bérszámfejtés és az álláskeresés területéről.

– A kisgyermekes anyák többsége szeretne visszamenni dolgozni, de sokszor fogalmaznak meg olyan igényeket, amelyeket a hazai vállalatok még nem tudnak teljesíteni. Ráadásul változott a munkaerő-piaci helyzet is az elmúlt években/évtizedekben, a kisgyermekes anyák már nem kereshetnek úgy munkát, mint azelőtt – tudjuk meg Csiszér Évától, a Tudatos Életért Egyesület elnökétől. – A gyerekek megszületése után fontos szempont lesz az is, hogy a munkahely közel legyen az otthonhoz, és csak olyan munkát tudnak elvállalni, amit gyerek mellett is el tudnak végezni.
A konferencián a résztvevők megismerkednek a munkaadó és a munkavállaló alapvető kötelezettségeivel és jogaival, így akár régi munkahelyre akarnak visszatérni, akár újat keresnek, tisztában lesznek a saját helyzetükkel, lehetőségeikkel. Friss információkat kapnak a családtámogatások és a családi kedvezmények változásairól és arról is, hogy milyen kedvezményeket, könnyítéseket vehet utánuk igénybe a leendő munkaadójuk.
Ráadásul megtanulnak ütős önéletrajzot írni, és tudni fogják, mit válaszoljanak a kényes kérdésekre az állásinterjún, így magabiztosabbak lesznek az álláskeresés során. – Sok cégvezető nincs tisztában a kisgyerekes nők erényeivel. Mintha csak a félelmekről és tévhitekről hallanánk nap mint nap. A munkaadók nem rejtik véka alá aggályaikat, hiszen az állásinterjún rendszeresen rákérdeznek a gyerekekre. Pedig ha egy vállalat megadja az anyukáknak azt a kis pluszt, amire szükségük van, akkor a lehető leglojálisabb munkaerővé válnak. Két-három év babázás után többnyire alig várják, hogy felnőttek között legyenek és bizonyíthassanak. Ehhez azonban rugalmasságra van szükség mindkét fél részéről – mondja Rosta Ágnes humánerőforrás-szakértő, a rendezvény egyik előadója.
A Munka gyes után – Változások, 2011 című konferencia 2010. december 11-én, szombaton, 9.30 és 13.30 óra között kerül megrendezésre Budapesten.
Bővebb információt itt találhatsz.
Legújabb a címlapról:
Ki és hogyan nevelje szexre a gyereket?
sztikécske 2010-11-22 21:15
Szia!
Köszönöm szépen a választ. De ezek szerint lesz olyan törvény, hogy gyes alatt is ki lehet rúgni? Nemár! De én úgy tudom, hogy ha visszamegyek dolgozni, akkor le kell mondanom a gyesről, mert csak otthonról lehet gyes mellett dolgozni. Illetve itt nem is az ellátás számít, hanem a gyerek 3 éves kora. Tehát mindegy, hogy milyen ellátás jár, vagy nem jár nekem, a gyerek 3 éves koráig kötelesek visszavenni és nem rúghatnak ki.
Igen, azt tudom, hogy van állásidő, de hát én dolgozni szeretnék, nem itthon ücsörészni 3 évet. Másik munkát kellene keresni, de azt megy hogyan? Egy féléves (meg egy ötéves) mellett. Hm.
Mindenesetre én nagyon bizakodó vagyok és remélem, hogy visszavesznek a munkahelyemre, ha nem is ebbe a munkakörbe.
mkatus 2010-11-22 18:32
Szép és jó az állásidőre járó bér, csak az a baj, hogy maguktól nem fogják megadni. Sajnos tapasztalatból beszélek. Keresni kell másik munkahelyet, ami egyáltalán nem könnyű, mert nem szeretnek kisgyerekest felvenni.
sabanka 2010-11-22 14:15
bocs, nem te voltál az államigazgatásban:-))
A lényeg a lényeg, olvassatok jól utána, nehogy valakivel kiszúrjanak.
sabanka 2010-11-22 14:13
http://www.anyabarat.hu/2010/02/gyes-folyositasa-melletti-m unkaba-visszateres-a-versenyszferaban/
ez pont idevágó, bár most látom, hogy versenyszféra, nem hiszem, hogy egyenlőre lenne különbség az államigazgatásban
sabanka 2010-11-22 14:12
http://www.hrportal.hu/index.phtml?page=article&id=53933
http://www.szuloklapja.hu/baba/body/cikkek.php?VALASZTAS=teljes_cikk&CIKK_CIME=A+munkaviszony+megsz%FCntet%E9se+a+terhess%E9g%2C+illetve+Gyes+ideje+alatt+
itt van néhány ide vonatkozó téma
sabanka 2010-11-22 13:30
úgy gondolnám, hogy nem küldhetnek át másik üzletbe. A munka törvénykönyvében ez is benne van, de most nem tudom megnézni, hogy melyik paragrafusban. Van egy olyan rész, hogy ha más munkakört (gondolom ez vonatkozik a munkavégzés helyére is) ajánlanak fel, és te nem fogadod el, téged ezért hátrányos megkülönböztetés nem érhet.
Ha beírjátok a google keresőbe, hogy munka gyes után, munka gyes mellett, stb, akkor kidob egy csomó oldalt, amiben ezeket taglalják és azokból mindent ki lehet silabizálni, és még a munka törvénykönyve is fenn van a neten, hát nem mondom, értelmezni azt kell, meg tudni kell, hogy hol keressen az ember, de azért sok mindent meg lehet tudni a netről.
sabanka 2010-11-22 13:25
ha te a munkaerő közvetítő cégnél rendesen be voltál jelentve, tehát az volt a munkáltatód, akkor bizony rá is vonatkozik.
Gazocska 2010-11-22 12:55
Ez az állásidő amit ki kell fizetnie a munkáltatónak ez a munkaerő közvetitő cégekre is vonatkozik? Mert én egy ilyen cégen keresztül dolgoztam, és most nem találnak nekem olyan melót ami nekem is megfelelő lenne, és én is megfelelő lennék a cégnek.
9 hozzászólás
6 hozzászólás
31 hozzászólás
9 hozzászólás Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos hétvégét Berlinben!
Sorsolás 2012-06-30Már 14 990 Ft-tól
Már 19 900 Ft-tól
Már 8 490 Ft-tól
Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!
Sorsolás 2012-06-01