nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Anyakatona

Anyának lenni kiváltság és móka-kacagás. Egyfelől. Másfelől pedig olyan kemény, mint egy elitkommandós-kiképzés.
Rácz Zsuzsa
f Ajánlom

„Az 1973 és 77 között született magyar nők egyharmada még gyermektelen, miközben fut ki az időből, és miközben katasztrofálisan rossz hazánk népesedési helyzete” (KSH, 2009).

Ez az adat nekem úgy hangzik, mint egy generáció segélykiáltása. A magyar társadalom köztudottan konzervatív, a nőnek a konyhában a helye, a férfinak a kormányrúdnál. A globális adatok azonban azt bizonyítják, hogy minél konzervatívabb egy társadalom, annál alacsonyabb a születésszám. A svédek, akiknél hasonlóan siralmas volt a demográfiai helyzet, egyszer végre megkérdezték a nőket: mire van szükségetek ahhoz, hogy családot alapítsatok? Ezt felelték: arra, hogy nyíltan beszélhessünk az anyasággal járó terhekről is, és együtt találjunk rájuk megoldásokat. Ma Európa-szerte Svédországban a legmagasabb a születésszám. Én ebben a tekintetben svéd vagyok, a nyílt beszéd híve.

Én öltem meg Kennedyt

AnyakatonaEgy gyönyörű, kedves és okos, két és fél éves kislány édesanyja vagyok. Ő a legjobb döntés, amit valaha világra hoztam. Anyának lenni kiváltság és móka-kacagás. Egyfelől. Másfelől pedig olyan kemény, mint egy elitkommandós-kiképzés. A gyermekvállalás a legnagyobb horderejű változás egy nő életében, és naná, hogy a változás nehézségekkel jár. Csak ezekről ritkán beszélünk. A kommandóskiképzésen parancsokat ordítozó őrmester ráadásul nem más, mint méhünk gyümölcse. Persze hogyan is lehet egy púder- és popsikenőcs-illatú drága kicsi babát őrmesterhez hasonlítani?! Egyszerűen. Itt van rögtön az alvásmegvonás: kedvelt módszere a katonai hírszerzésnek is. A fogoly, akit folyton felébresztenek, előbb-utóbb vall. Én alig egy hónappal a szülés után, amikor átlagban háromszor ébresztett a lányom éjszaka, úgy éreztem, bármit bevallok: én öltem meg Kennedyt, csak hadd aludjak végig egy éjszakát!
De az ember persze hogy felkel, és térdből rugózik éjhosszat, szoptat és böfiztet, és egy hónap alatt felszed öt kilót, mert alvás helyett csokit zabál.

Csúcsra járatva

És bármilyen legyen is az éjszakai extra kiképzőprogram, főnökünk, a kisded mindig csúcsteljesítményt követel. Vagyis másnap, illetve aznap – hónapokig összefolynak a nappalok és éjszakák – étlen-szomjan, szédelegve a kialvatlanságtól az anya mint egy jó katona ugrál, etet, böfiztet, ringat, altat. A húsz perc alvásidő alatt bekészít egy mosást, ebédet főz, porszívóz – aztán kezdi elölről, etet, böfiztet, ringat, altat, és így tovább. És olyan nincs, hogy én most tíz percre ledőlnék, mert kipurcanok, vagy megenném a rég kihűlt tökfőzeléket, mert éhen halok: egy csecsemő nem ismeri el más éhségét és nyűgét a sajátján kívül. Én gyakran délután négykor vettem észre, hogy a reggelire beáztatott teafilter még mindig ott úszik a zavaros vízben…

Ám ez a sziszifuszi, monoton életritmus minden szakirodalom szerint a lehető legjobb kisdedünknek.
Más kérdés, hogy milyen ez nekünk, akik valószínűleg végigdolgozzuk a várandósságunkat, és egyik napról a másikra nem csupán szülünk egy gyermeket, hanem a munkahelyi nyüzsgés után hirtelen szobafogságba is kerülünk. Ó, persze lehet menni sétálni, cígölni a babakocsit lépcsőkön fel és le… de ezt most hagyjuk. A gyermekgondozás kezdeti időszaka ebben is feltűnő hasonlóságot mutat egy zárt katonai intézménnyel: ingerszegény környezet, minden megszokott tevékenységtől és társaságtól való elszigetelődés. Önként választott ugyan, de attól még nem kevésbé sokkoló. Az ember elzárva a külvilágtól könnyen megkérdőjelezi a saját fontosságába vetett hitét. A munkahellyel való rendszeres kapcsolattartás hiányában az anya könnyen elveszíti azt a biztonságot, amit a munkája és a keresete nyújtott neki: azt, hogy szükség van rá, és visszavárják.

No para, anya!

Nálunk még mindig szokás lekezelően gyesbetegségként emlegetni a szülés utáni (de akár egy-két évvel az után jelentkező) depressziót. Márpedig az alvásmegvonás, a bezártság,  az óriási felelősség, az egzisztenciális félelmek együtt: melegágya a depressziónak. Több olyan barátnőm van, aki az első gyermeke születése utáni fél-egy évről máig alig beszél. Sőt, annyira szégyellte, hogy még szólni sem mert depressziós tüneteiről. Könnyen elítélik ugyanis az embert, ha egy gyönyörű, egészséges csecsemő anyukájaként depresszióról panaszkodik.

Pedig éppen ilyenkor van a legnagyobb szüksége a kismamának a támogatásra: arra, hogy nyíltan beszélhessen róla, mennyire kimerítő a 24 órás szolgálat érzelmileg, fizikailag. Például azért, mert a csecsemő elsősorban sírással kommunikál, és hiába tudjuk mindezt a szakirodalomból, attól még megingathatja az embert. Márpedig ha addig a munkánkban feladatokat oldottunk meg, amelyekért elismerést kaptunk, akkor könnyen elbizonytalanít, hogy a kisbabánk a legritkább esetben vereget vállon: no para, anya, jól csinálod. Persze akadnak szerencsések, akik körül nagymamák elszánt hada segédkezik. De általában már nem nagy családokban élünk, így sokan magukra maradnak a gyermekneveléssel.

Az anyává válás folyamat

A legtöbb első gyermekes nő azt éli meg, hogy semmire sincs ideje, állandóan fut a feladatai után, és egyfolytában kimerült. Sőt, abban is kételkedik, hogy jó anya-e. A legrosszabb azokat a frázisokat hallgatnia, miszerint a kismama kapja össze magát a szülés után, legyen újból vonzó, és figyeljen a férjére, járjon el tornázni, társaságba: higgye el, csak rajta múlik, csak akarni kell! Jaj, ne! A fenti retorika éppen a lényeget fedi és bagatellizálja el: azt, hogy a gyermek születésével a szülő hosszú időre nem lesz többé a maga ura. Minden gondolatát, minden tettét alárendeli gyermeke jólétének. Éppen azt kell hát megtanulnia, hogy már nem minden csupán az ő akaratán múlik – alkalmazkodnia kell, soha nem tapasztalt mértékben. A szülővé válás az ember életének legnagyobb változása és feladata. A változás elfogadása, az új életstratégia kialakítása sok időbe telik, és törvényszerű fázisai vannak – nem lehet megúszni őket. Nem azon múlik, hogy „időben összekapja magát a kismama”.

Az anyává válás folyamat: nem a szüléssel ér véget, hanem azzal kezdődik. Kinek hónapokig, kinek évekig tart. Viszont a fenti rémes frázisoktól a legtöbb szülő elanyátlanodik: te jó ég, rajtam kívül mindenkinek belefér minden az idejébe, csak én vagyok ilyen szerencsétlen lúzer?! Dehogy! Sokan vagyunk, és nem vagyunk lúzerek. Türelemre és gyengédségre van szükségünk, nem csupán a gyermekünk, hanem magunk és a társunk iránt is. És együnk annyi csokit, amennyit Gombóc Artúr, ha az segít. Amikor még vártam a lányomat, egy gyermekruhabolt plakátján felfigyeltem egy mondatra: ha az embernek gyereke születik, onnantól kezdve a testén kívül hordja a szívét.
Ó, de giccses – gondoltam akkor. Aztán megszületett Szofi, és rájöttem: ő valóban az én szívem, aki kívül dobog a testemen.


AnyakatonaCikkünk a Nők Lapja Psziché nyári számában jelent meg.

A magazin legfrissebb, őszi számának tartalmából:

  • Anyám és én. Elszakadt érzelmek – Szeretni mindenáron?
  • Nagy élvezet? Szex túlsúllyal
  • Párterápia – Mentsd meg a kapcsolatod!
  • Dr. Ranschburg: Hogyan mondjam meg, hogy örökbe fogadtam?

Ha előfizetnél a magazinra, kattints ide!

 

Megosztás Facebookon