Imádom Ranschburg tanárúr irásait, de ezt kár volt cikknek kirakni.
Tisztelt Doktor Úr!
Tudom, hogy ennél sokkal nagyobb problémák is lesznek az életben, de mégis egyre jobban aggaszt a szobatisztaság kérdése. Nagyobb lányom négy-, a kicsi hároméves elmúlt. Ősszel menne óvodába, de nem jutunk előre a szobatisztasággal.

A pisiléssel nincs is gond, gyakran már éjszaka sem pisil bele a pelenkába, viszont a kakálás nem megy. Illetve inkább az a gond, hogy nagyon is megy. Lehetünk bárhol, bármikor, bárkivel képes kakálni. Bele a bugyiba, pelenkába, nem számít, mi van rajta. Olyan, mintha jönne neki az inger, és már rögtön a kaka is, és nem is venné észre. Kb. tíz másodperc az egész, és túl van rajta. Volt egy idő, amikor nem adtam rá pelenkát, hátha „megtanulja” az ingert és a következményt, de két hét után feladtam. Aztán visszakerült rá a pelenka, de ez ellen meg erősen tiltakozik, mindig ígérget, hogy szól, ha kakálnia kell, nem akar pelenkát hordani. Gondoltam, veszek egy „kakafigyelő” kutyust, amely a WC-ben figyeli, ha sikerrel jár, és két sikeres kakilás után (addig el tud számolni ő is) leköltözik hozzá. Ez elsőre ment is. Ahogy betettük a WC-be, kb. húsz perc múlva már kakált is egyet. Aztán másnap megint kétszer kakált be a bugyijába. Nem tudom, mitévő legyek. Nem akarom erőltetni. Vissza is adnám rá a pelenkát, bízva benne, hogy az előttünk álló egy hónap alatt elhagyja, de nem akarja. Erőltessem rá? Vagy maradjon bugyiban, vállaljam, hogy bekakál, így bízva benne, hogy megtanulja?
Köszönöm válaszát!
Tisztelettel:
egy anyuka
Kedves Levélíró!
Tudom, hogy nem könnyű, de azt javaslom, ne adjon a gyerekre pelenkát – ezzel ugyanis önkéntelenül azt üzeni: bekakálni szabad. Remélem, hogy a nyár sok olyan helyzetet is hozott – és hoz –, amikor még bugyi sem kellett – illetve kell – a gyerekre, és őszre a bekakilás megszűnik. Ha a helyzet mégis változatlan marad, kérem, írjon nekem újra.
![]() |
| Fotó: Sanoma-archívum/Dömötör Csaba |
Gazocska 2010-10-27 09:24
Imádom Ranschburg tanárúr irásait, de ezt kár volt cikknek kirakni.
Torolt_felhasznalo_271241 2010-10-27 08:49
Ez igaz, de ehhez együttműködő óvónő kell.
Torolt_felhasznalo_271241 2010-10-27 08:49
A szerkesztő nem olvasta el, mielőtt kirakta volna?
Ranschburg doktor válaszából látszik, hogy a levélváltás még nyáron történt.
Gerty 2010-10-27 08:35
Lehet majd az oviban látja a többi gyerektől, hogy szólnak, kimennek, és megoldódik a probléma.
Torolt_felhasznalo_874733 2010-10-27 07:58
Vegulis mi mast irhatna erre a doktor ur?
ANDREA * 2010-10-27 07:04
Na ettol a valasztol nem lettem okosabb ...
detti_s 2010-10-27 06:52
nagyon szeretem Ranschburg doktor írásait, de ezért kár volt egy címlapra kerülő cikket írni... sajnálom...
N?k Lapja Café 2010-10-27 06:52
A pelenkát nem szereti a kislányom, de a bugyiba – bármit teszünk – bemegy a széklet. Szívem szerint visszaadnám rá a pelust, de nem szeretném erőltetni. Mit tegyek?
Tovább a cikkre...
Játssz a NESCAFÉ® Dolce Gusto® játékán, különleges ajándékot nyerhetsz, a 3 kávégép egyikét!
Itt a Nők Lapja Café májusi bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi bögréjét!
Tiéd lehet a 2 db Good Milk joghurt csomagok egyike! Good Milk - igazán tej!
Sorsolás 2013-06-21Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos hamburgi hétvégét a Lufthansa és a Német Turisztikai Hivatal (DZT) támogatásával!
© 2013 NLC - Nők lapja café. sanoma média budapest zrt. Minden jog fenntartva | impresszum | médiaajánlat | közönségszolgálat | felhasználási feltételek | adatvédelem