Család

E-book: a gyerekek nyitottak a digitális olvasásra, a szülők nem annyira

  • Nők Lapja Cafe
  • 2010. 10. 19.
Közhely, hogy a digitális média térnyerése és számos egyéb komplex ok miatt a gyerekek kevesebbet olvasnak. 6 és 8 éves kor között a legmagasabb azoknak az aránya, akik az olvasás öröme miatt vesznek kézbe könyveket (minden második gyerek), aztán az életkorral egyre csökken ez a motiváció.

Az olvasás kutatói és a tanárok természetesen nagyon fontosnak tartják, hogy az olvasás szeretete egyre több embernél tartósan megmaradjon. Ez fontos is, hiszen egy most készült olvasáskutatás szerint (a Harrison Group és a Scholastic Corporation készítette) a gyerekek 88 százaléka büszkeséget érez, ha elolvasott egy könyvet, valamint mind a szülők, mind a gyerekek majdnem fele úgy gondolja, hogy az olvasás legfontosabb hozadéka a képzelőerő fejlődése.

A szülők 71 százaléka szeretné, ha a gyereke többet olvasna az olvasás öröme miatt, és a gyerekek háromnegyede is úgy érzi, többet kellene olvasnia. A szülők életkoruktól függően más taktikával igyekeznek olvasásra bírni a gyerekeket. Míg a kisebbeket egyszerűen tiltják a digitális világtól, a nagyobbak esetében odafigyelnek arra is, hogy érdekes könyvek legyenek otthon, és maguk is ajánlanak könyveket gyerekeiknek. Mind a szülők (8 százalék), mind a gyerekek (25 százalék) csak kisebb hányada gondolja úgy, hogy a social media networking tevékenységek (például üzenetváltás) is az olvasás részét képezik.

E-book: a gyerekek nyitottak a digitális olvasásra, a szülők nem annyira


Érdekes módon éppen egy digitális eszköz is segítség lehet az olvasás népszerűsítésében: az e-book olvasó. A friss kutatás szerint (1045 fő gyerek, 1045 fő felnőtt megkérdezésén alapult) ugyanis a gyerekek 57 százaléka érdeklődik iránta, hogy ilyen módon olvasson. Érdekes azonban, hogy eközben az amerikai családoknak csak mintegy 6 százaléka rendelkezik digitális olvasóval, és csak 16 százalék tervezi a beszerzést egy éven belül, míg 78 százalék egyáltalán nem. Ennek az elutasításnak a digitális technológiáktól való félelmen kívül kézenfekvő oka lehet az is, hogy maguk a szülők sem olvasnak olyan szívesen. Pedig a 9–17 évesek harmada szerint nagyobb élmény volna az olvasás – és bevallásuk szerint többet is olvasnának –, ha az adott könyv e-book formájában is elérhető lenne. A 6–17 évesek negyede legalább egy könyvet elolvasott már digitálisan (a legtöbb esetben számítógépen/laptopon). A kutatók megjegyzik: a szülői ellenérzések is érthetőek a digitális tartalmak iránt, mivel a kutatás szerint a gyerekek (9–17 évesek) 39 százaléka egyetértett azzal az állítással, hogy a neten található információk mindig igazak. Ez nagyon súlyos szám, nem gondoljuk azonban, hogy a kritikus gondolkodás és a források közötti szelekció készségének elsajátítását éppen az e-book terjedése vagy akár maga az internet gátolná.

Jelenleg ennek a fejlődő szereplőnek 5–10 százalékra teszik a piaci részesedését, ami nagyon jó arány, tekintve, hogy számos sikerkönyv az író döntése miatt nem is érhető el digitális formában (például a Harry Potter-sorozat). És bár az eszköznek egyelőre magas az ára (egyre több az ingyenes verzió is), és még azt sem tudhatjuk, milyen formában lesz igazán sikeres, a kiadók kezében fontos eszköz lehet az olvasás megszerettetésében és a gyerekek olvasáshoz való visszacsábításában.

Forrás: Trendlabor

Kapcsolódó hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás

A Tolle az egészséges ételek mellett az aktív mozgásról is gondoskodik. Egy fehér Tolle kerékpárt sorsolunk ki!

Sorsolás: 2012-06-07

Hirdetés Család

Budapesti Vidámpark – Ideális kikapcsolódás az egész családnak

Budapesti Vidámpark – Ideális kikapcsolódás az egész családnak

Májustól mindennapos nyitva tartás és kortalan szórakozás vár Budapest legvidámabb parkjában. »

Nyerj Budapest–Bécs retúrjegyet, Zenés-táncos sétahajójegyet vagy Budapest–Visegrád–Esztergom kirándulóhajó retúrjegyet!

Sorsolás: 2012-05-29

Német Turizmus (DZT)

Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos hétvégét Berlinben!

Sorsolás 2012-06-30
  • Olcsóbbat.hu
  • Polc.hu
1 | 2
1 | 2

Nők Lapja Café

Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!

Sorsolás 2012-06-01