Kérdőjeles apaság

Már egy ideje nézem a megduzzadt Dunát, sétálok a parton, várok valakit. „Késtem – mondja még az üdvözlés előtt Tamás. – Azon tépelődtem idefelé jövet, miféle érzések uralnak mostanság. Két éve még megalázott, aggódó és szerencsétlen voltam. Ma boldog, büszke és szerencsés vagyok. A tény viszont, amivel akkor szembesültem, egyszerűen iszonyú – mondja, és javasolja, üljünk le egy padra, mert remeg. – Ha nem jön a betegség, a feleségem soha nem mondta volna el a titkát, azt, hogy végső soron az én gyerek utáni vágyam miatt lett szexuális kapcsolata mással, és azért hozta a világra más gyerekét – a miénket! –, hogy én vele maradjak.” Csóválja a fejét, meginog. Majd vesz egy nagy levegőt, és belekezd a történetébe: „Jó két éve egy rutinvizsgálaton derült ki, hogy a fiunk, Tamás súlyos vesebeteg. Fél év múlva már tudtuk, hogy csak a szervátültetés segíthet rajta, várólistára került tizenöt évesen. Előtte tartottuk magunkat, de valójában összeomlottunk. Mártival éjszakákon át fogtuk egymás kezét, és sírtunk. Amikor később a doktor szóba hozta az élő donoros transzplantáció lehetőségét, és kért, gondolkodjunk el, ki adja a vesét, kit vizsgáljanak ki, Márti a rendelőben elájult.”

Képünk illusztráció

„Mindörökre összebogozódtunk”

„A hazaút végtelennek tűnt, a gyomrom fájt, már két emberért aggódtam – folytatja Tamás. – A vacsoránál szóba került a donáció, és Márti ragaszkodott hozzá, hogy csakis ő ajánlhatja fel a veséjét. Tiltakoztam, érveltem: rád másutt lesz szükség, neked máskor kell helytállni, én erős, egészséges vagyok, jó kondiban, túlsúly nélkül. De hajthatatlan volt. Gyanús lett a makacskodása, és különös riadtságot láttam a szemében. Aztán leültünk a nappaliban, és egy órán át semmire sem reagált. Aztán váratlanul felém fordult, és a szemembe nézett. Ezt mondta: »Tamás nem a fiad, nem te vagy az apja.« És zokogásban tört ki. Egészen lebénultam, fel sem fogtam a szavait. Hirtelen üressé váltam. Részleteket akartam, de közben elfogott az iszonyat is, hogy mindjárt megtudom. Mártinak alábbhagyott a zokogása, és mesélni kezdett. Eszembe juttatta a küzdelmet a gyerekért, amikor az orvos közölte, talán más partnerrel mindkettőnknek sikerülhet, és válást javasolt. Sírva beszélt a vívódásairól, a félelmeiről, hogy elveszít, és elmondta, mikor és hogyan esett teherbe. Vele sírtam. Mire megvirradt, megértettem, hogy értem, csakis értünk tette. A másnap szörnyű volt. Azt éreztem, a fiam, az anyám, mindenki belénk lát, tudják, mit éltünk át, ránk van írva a titok. De senki nem tudott semmit. Néha próbáltam eltolni magamtól a fiam, idegenként kezelni. Nem ment. A szeretetem egyre erősödött, és végleg világossá vált: ő az enyém. A mi családunk boldog éveit senki nem veheti el. Mindörökre összebogozódtunk, függetlenül a vérségi kapcsolattól. Két küzdelmes hét után a fiam orvosának is elmondtuk. Azt ígérte, segít.” Majd büszkén hozzáteszi, tavaly ősszel Tamás megkapta az édesanyja egyik veséjét, jól van, és az idei nyaraláson elmesélték neki a „súlyos családi titkot” – úgy érezték, tudnia kell, elvégre hamarosan nagykorú.
 
Valaki más hercegnője

Kórház. Van, akinek gyógyulást jelent, másnak örök sebet adó rémálom. „Soha nem voltam beteg, nincs rossz tapasztalatom. A székesfehérvári Szent György Kórházba viszont többé nem teszem be a lábam” – mondja Viki, a harminchét éves angoltanár, miközben együtt nézünk ki az autóból a kórház épülete felé. Majd hirtelen arra kér, menjünk tovább, csak meg akarta mutatni. Nincs itt több keresnivalónk. Viki a nyolcvanéves apjáról mesél, akinek ő a kedvence, aki Hercegnőnek nevezi, mióta az eszét tudja. De mesél az édesanyjáról is, aki három év kemény csatát vívott a rákkal, aki napra tudta, mikor fog elmenni, de előtte darabokra törte a szívét.
„Anyu egy hete feküdt bent, amikor a doktornő jelezte, hamarosan kábító hatású fájdalomcsillapítóra lesz szüksége. Anyuval is megbeszélték, de ő tiltakozott, mondván, elintézetlen dolgai vannak, és szüksége lesz még a tiszta fejre. Néhány nappal később, amikor búcsúztam tőle, a kezembe nyomott egy cetlit, amelyre ez volt írva: »Gyere be egyedül, könyörgök!« Hazafelé tépelődtem, mit akarhat, és eszembe jutott, hogy az utóbbi hetekben soha nem voltunk kettesben.”
 
Kivel, miért, mikor, hol

Másnap Vikinek volt két lyukasórája, berohant az édesanyjához. „Nagy fájdalmak kínozták már, de a szeme mosolygott. »Vártalak« – sóhajtotta, és hozzátette: »Már nem tart soká, vasárnap elmegyek.« Szorította a kezem, húzott, üljek közelebb. Sírhatnékom volt, néztem a gyönyörű, okos, kék szemét, a megritkult fehér haját, de erős maradtam, próbáltam viccel elütni ezt a vasárnapra tervezett nagy utazást. Emlékszem, vizet kért, ivott, majd minden előkészület nélkül azt mondta: »Vikikém, nem bírok meghalni, amíg nem tudod meg, ki az igazi apád!« És csak mondta, mondta, kivel, miért, mikor, hol fogantam. Bűntudat, vívódás, titkolt láthatás… Mindent elmesélt. Nem jött ki hang a torkomon, bár többször szólni és kérdezni akartam. Már én verejtékeztem, ő meg csak mesélt, részletekbe menően, néha a mutatóujját a szám elé téve, mintha jelezné, ne szólj közbe. Nem is tudom, meddig tartott. A gondolataim villámként cikáztak, szörnyű kavarodás volt bennem. Hányinger környékezett. Kirántottam a kezem, felugrottam, és mint az őrült, rohantam kifelé. Ölelés, köszönés nélkül hagytam ott. Nem tudom, miként jutottam ki, csak arra emlékszem, hogy állok lent, és az ablakot, a kórterem ablakát bámulom. Talán vártam, hogy kinéz rám. De nem nézett ki. Én pedig nem mentem be hozzá többé. Ő pedig – pont, ahogy mondta – három nappal később, vasárnap valóban elment.” Viki a történtek után súlyos depresszióba esett, ma is kezelésre jár. Titkát a férjén kívül senki sem ismeri. Lányait és idős, imádott apját kímélni akarja, hát hallgat. A nyugtalanságát pedig csak növeli, hogy az „igazsággal” párhuzamosan világossá vált számára: a főnöke, az iskolaigazgató valójában a féltestvére. Felmondott. Titokban időről időre meglátogatja egykori tanára, a vér szerinti apja sírját.

Képünk illusztráció

Terhelt várandósság

Erika vonzó, jól öltözött nő, amikor találkozunk, sokan felfigyelnek rá a kávézóban. Húszévesen ment férjhez, rá egy évre született meg az első lánya, Helga. Aztán egy balatoni nyáron megismert valakit, aki nagyon megdobogtatta a szívét. A csalódást okozó első és egyben utolsó aktus azonban megváltoztatta az életét. „Teherbe estem. Megrémültem, de hallgattam. A férjem örült a második gyereknek, és Helga is várta a kistesót. Bennem meg harcban állt a boldogság az őrlődéssel.” Amikor a lányok hat- és háromévesek voltak, Erika elvált. A volt férj példás apa és jó barát maradt, a lányokat imádta, naponta látogatta, hozta-vitte, nyaraltatta. Miért is gondolta volna, hogy Angéla nem az övé?
„Angéla gyönyörű, de rendkívül érzékeny lány volt, ezt a lelkileg terhelt várandósságnak tudtam be. Éreztem, egyszer el kell mondanom neki, ki ő valójában, joga van tudni, hogy »apa« igazából nem az apja – folytatja Erika. – Tél vége volt, a gimnáziumi felvételik ideje. Felhívtam a vér szerinti apját, és kértem, találkozzunk. Csak annyit mondtam neki: van egy gyönyörű, tizenöt éves lányod. Jól fogadta, kérdezgetett, kiskori képeket akart látni róla. De biztos akart lenni a dolgában, DNS-elemzést kért. Angéla úgy tudta, a gyerekorvosunk kutatását segítjük, amikor genetikai vizsgálatra vittem.” Erika nem tévedett a lánya vér szerinti apját illetően. Ám apa és lánya találkozása még váratott magára.

Az igazság pillanata

„Nyaraltunk, és a lányok épp egy buliba készültek. Előbb Helgának mondtam el, és kész tervem volt arra, miként magyarázom el Angélának is, és hogyan kérem a bocsánatát. De az ezerszer megfogalmazott mondatok, gondolatok elszálltak, egyszerűen, természetesen adtam tudtára a titkot, amit még a saját anyám sem tudott. Megállt, és csak bámult maga elé. Nem nézett rám, nem szólt egyetlen szót sem, nem kérdezett semmit. Néhány perccel később elköszönt, és elment. Rettegtem egész éjjel, nem tudtam, hogy fogja feldolgozni. De szerencsére a nővére végig vele volt, és vigyázott rá. A helyükre kerültek lassan a dolgok.”

Képünk illusztráció

Angéla és a vér szerinti apja az első találkozáson csak méregették egymást, lassan ismerkedtek, de két-három alkalom után már oldódott a feszültség. A volt férj elé viszont Erika már nem mert odaállni – ő egy levélből tudta meg az igazságot. De nem érdekli, azt mondja, hogy neki igenis két lánya van, és egyformán szereti és szeretni is fogja mindkettőt. „Laci örökre »az apu« lesz neki. Henrik, a biológiai apja is rajong érte, de köztük inkább baráti a viszony. Szereti Angélát, és nagyon büszke rá – mindig számíthat rá a lánya. Angéla most, a pályaválasztáskor, az első párkapcsolatok idején kettős felügyelet alatt van, nekem szinte csak a szemlélődés jut, és ez jó” – mosolyodik el Erika.

Apasági vizsgálat itthon Magyarországon évente átlagban háromezer apasági per zajlik. A közelmúltig kevéssé megbízható módszerek alapján tudták bizonyítani vagy elvetni az apaságot, de ma már bárki betérhet egy úgynevezett humándiagnosztikával foglalkozó irodába, és kérhet genetikai vizsgálatot (58–110 ezer forintért), amelyből egyértelműen kiderül a vérrokonság megléte, illetve hiánya. Dr. Bezzegh Attila egy ilyen vállalkozást vezet, azt mondja, hogy a páciensek száma folyamatosan nő, de egyelőre több az érdeklődő, mint a tényleges vizsgálatkérő. A legtöbb érdeklődés a fiukért aggódó nagymamajelöltektől érkezik, illetve azoktól a nőktől, akik egy korábban házasságban elő férfival létesítenek kapcsolatot, és szeretnék megúszni, hogy a volt feleségnek gyerektartást kelljen fizetni. Az apasági vizsgálathoz a feltételezett apától és a gyerektől származó, a szájnyálkahártyáról vett sejteket használják. Az itthon levett mintát egy amerikai laboratóriumba küldik ki, ahol két, egymástól függetlenül működő rendszerben elemzik a DNS bizonyos szakaszait. A vizsgálattal mindkét szülő egyértelműen beazonosítható.

Óvatos becslések

Világszerte átlagosan 25 férfiból egy nevel olyan gyereket, akihez biológiailag nincs köze – erre a megállapításra jutottak a brit John Moores University kutatói 2005-ben, nemzetközi adatok alapján. Az apaságra vonatkozó információkhoz a kutatók általában más vizsgálatok kapcsán jutnak, például ha teljes családokat vonnak be vércsoportkutatásba, mintegy „pluszadatként”. Kimondottan az apaságra irányuló nagy felméréseket sehol nem végeznek, mert úgy vélik, aránytalanul nagy feszültséggel járna a kutatásban részt vevő családok számára. A biológiai apaság pedig azért is nagyon fontos – hívják fel a figyelmet a genetikusok –, mert lényeges információval szolgál az öröklődő betegségekről, hajlamokról. Bizonyos esetekben az utód teljes életmódját meghatározhatja az, ha tudatában van annak, hogy az apja révén valamilyen öröklődő betegsége van. Angliában és az Egyesült Államokban az utóbbi években megsokszorozódott az apasági tesztet végzők száma, igaz, ezekben az országokban a drogériákban – a terhességi tesztekhez hasonlóan – lehet tesztet vásárolni, és otthon elvégezni a vizsgálatot.

Képünk illusztráció

Megszólalóink nevét – saját kérésükre – megváltoztattuk.
Képeink illusztrációk.