A sportoló gyerekek okosabbak

Sok szülő úgy tartja, hogy a korán kezdett sport elvonja a gyermeket a tanulástól, fáradt lesz, és gyakoriak a sérülések is. A szakember azonban úgy véli, a rendszeresen mozgók terhelhetőbbek, jóval ritkábban betegek, könnyebben kötnek barátságokat, és az élet minden területén kitartóbbak.

– Bogi négyéves kora óta úszik. Nem egészen egy év alatt tanult meg háton és gyorson, majd ötévesen volt az első versenyén – meséli Zsuzsa, a tizenkét éves Bogi anyukája. – Ezek után elköltöztünk, és kitalálta, hogy táncolni szeretne. Levittem egy táncstúdióba – mondván, nekem mindegy –, csak sportoljon valamit. Majd egy hónap után közölte: ez nem neki való, mégis inkább úszna. Hatéves kora óta heti öt alkalommal úszik, fél éve szombatonként is, idén szeptembertől heti egy reggeli edzéssel.

Ép testben ép lélek

Azzal csaknem minden szülő egyetért, hogy a mozgást egészen kis kortól el kell kezdeni: az egészséges testi és lelki fejlődéshez elengedhetetlen. Ám arról már megoszlanak a vélemények, hogy kinek mi a rendszeres, és persze hogy melyik az a sport, amit érdemes. A rosszul megválasztott sporttal egy életre elmegy a kedve a gyermeknek. Ha sorozatosan kudarcélmények érik – túlhajtják, kimerül, sokat sérül, vagy az edző személyisége nem megfelelő –, akkor nem akar majd sportolni. Ne a saját vágyainkat vetítsük a gyerekre, alkatának megfelelő sportot válasszunk!

A sportoló gyerekek okosabbak

 

– A sportra, testmozgásra valamennyi életkorban szükségünk van – mondja Geist Klára pszichológus, családterapeuta. – Gyermekeknél, kamaszoknál az idegrendszer egészséges éréséhez, fejlődéséhez kell a testmozgás által okozott ingermennyiség. Az egészséges gyermek és fiatal lételeme a mozgás. A gyermekeknél – különösen a korai években – a rendszeres testmozgás befolyásolja a mozgáskoordináció, az egyensúlyérzék fejlődését, fokozza az állóképességet, erősíti a helyes testtartást biztosító izmokat, növeli a személy alkalmazkodóképességét. Egyszóval: csemeténk egészséges fejlődéséhez nélkülözhetetlen.


– A rendszeres testmozgást nagyon fontosnak tartom az egészséges testi és szellemi fejlődés miatt egyaránt. A rendszeres sport egy olyan kötöttség, amely megtanítja beosztani az idejét, megtanulja, hogy meg kell küzdeni a sikerért, felkészíti az életre – mondja Zsuzsa. – Rengeteg csalódás és öröm éri. Mindemellett egy olyan közösségben van, amelyben a többi gyereknek is hasonló céljai vannak.

A rendszeresen mozgó gyerekek terhelhetőbbek

Azok a szülők, akik maguk is mozognak – vagy mozogtak fiatalabb korukban –, sokkal inkább szeretnék, ha gyermekük is sportolna. Ők attól sem félnek, mint sok más felnőtt, hogy a korai sportolás „a tanulás rovására megy”. Mások a fáradtságtól és a sérülésektől tartanak leginkább. Pedig a sportolásnak számos jó oldala van: például az a gyermek, aki rendszeresen mozog, fizikailag és mentálisan is terhelhetőbb, és az immunrendszere is jóval ellenállóbb, így kevesebbet beteg. Emellett a szakemberek egybehangzó véleménye szerint a sportoló gyermekek könnyebben kötnek barátságokat is, és az élet minden területén kitartóbbak, mint nem sportoló társaik.

– Soha nem gondoltam, hogy a sport a tanulás rovására megy. A rendszeres mozgás jót tesz az agyműködésnek – mondja Bogi anyukája. – Persze előfordul, hogy fáradt, és elege van mindenből. De ha nincs edzés valami miatt, akkor amit máskor edzés mellett röpke egy óra alatt képes megcsinálni, ilyenkor egy egész délutánt igénybe vesz. A tanárai mind azt mondják: kiegyensúlyozott, szárnyal, a fellegekben van. Mosolygós, vidám gyerek, akire a társai felnéznek, és tisztelik. A suliban elismerik a munkáját.

– Manapság alig van színtere az iskolán kívüli közösségi életnek. Ilyen közösségi helyszín lehet a sportegyesület klubja – mondja a pszichológus. – A rendszeresen sportoló gyerek könnyebben köt barátságokat, gyorsabban beilleszkedik a közösségbe, a közös élmények hatására erősödik benne a bajtársiasság, a másikat tiszteletben tartó küzdőszellem. Emellett fontos kiemelni a jobb testi-lelki egyensúlyt, a kiegyensúlyozottabb táplálkozást és alvást, az ellenállóbb immunrendszert. A szakember szerint a sport kiváló szorongás- és stresszoldó, ami jól ellensúlyozza az iskola feszültségkeltő hatását, segít megelőzni a serdülőkori depressziót, és jótékonyan hat a pozitív önértékelés kialakulására.

Rendszeres mozgás vs. élsport

A sportoló gyerekek okosabbakA tehetség már egészen kicsi korban meglátszik, de ahhoz, hogy valaki élsportoló legyen, nem elég megfelelő genetikával rendelkezni: szorgalom, kitartás és bizony szülői támogatás is szükséges – mind anyagi, mind erkölcsi értelemben. A szakemberek szerint sok tehetséges gyermek kezd el sportolni, de jóval kevesebb marad kitartó és szorgalmas. És itt nagyon nagy szerep jut a szülőknek is.

– A felső tagozatosokat elérő „kamaszkori lustaság”, internetfüggőség, gyorsétteremben ücsörgés ellen úgy védekezhetünk, ha erre az életkorra már életmóddá válik a rendszeres sport – véli Geist Klára. – Az, hogy élsportolóvá válik-e valaki, a génektől függ, a sportos, aktív életmód megtanulása azonban környezeti, családi hatás. Kényes az egyensúly: az élsport sokszor hátrányos a fejlődésre nézve, míg a rendszeres sport javasolt. A szakember hozzáteszi: napi négy-hat tanóra, egy-két óra leckeírás és „csak” egy óra tévézés, számítógép mellett ücsörgés, az már kilenc óra a mozgásszegény életmódból naponta. Emellett sajnos maximum napi egy testnevelésóra. A legideálisabb 2×45 perc testmozgás naponta, és ez természetesen még nem az élsport szintje.

Ne erőltessük!

Vannak hullámvölgyek: kezdeti lelkesedések, megtorpanások – ilyenkor a szülőnek segítenie kell, de nem az erőltetés a megoldás.

– Bogi hétévesen abba akarta hagyni. Sírva közölte, hogy „anya, te nem tudod elképzelni, ez milyen unalmas”. De túljutott rajta, nem erőltettünk semmit. Mindig azt mondom neki: „Nem kötelező ezt a sportot űzni. Csak a mozgáshoz ragaszkodom.” De eddig még nem talált mást, talán most már nem is keres. Azóta évről évre jobban dolgozik.

Ha van az életünkben olyan terület, amelyben sikeresek vagyunk, akkor sokkal jobban el tudjuk viselni azt, ha valamiben nem. A szülő felelőssége, hogy megtalálja a gyermeke számára azokat a területeket, ahol gyermeke sikereket érhet el, legyen szó sportról vagy más tevékenységről.

Tippek:
  1. Szerettessük meg gyermekünkkel a mozgást (családi sportolás: kirándulás, tollas stb.).
  2. Ha tehetséges, ne hagyjuk elkallódni (nekünk is jobb, ha tudjuk, hol tölti az idejét).
  3. Hagyjuk, hogy gyermekünk megtalálja azt a mozgásformát, amelyet szívesen végez.
  4. Ha mi sportolunk, vigyük el magunkkal (ha látja, milyen lelkesen csináljuk, ő is kedvet kap majd).
  5. Biztassuk őket, a dicséret csodákra képes: még a legunalmasabb mozgást is élvezettel csinálják majd.

 

Megosztás
 

Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Torolt_felhasznalo_425455 2010-09-12 10:23

A versenysport az lehet. Akkor már valóban nehéz megtalálni az egyensúlyt a tanulás és a sport, és egyéb elfoglaltságok között.

harangocka 2010-09-12 10:21

:DAz nem.

 

A sport mindenképpen javára válik bárkinek, mindegy milyen sport. 

Én csak saját tapasztalatból tudom, hogy a sport fegyelemre, kitartásra, csapatszellemre tanít. Ráadásul míg a sok hülyegyerek a játszótéren lóg, fiúzik, cigizik, addig egy sportolónak erre nincs ideje. Suli-Edzés-Haza. Nekem legalábbis ebből álltak a napjaim. És hétvégén sincs láblógatás, hanem menni kell. Talán ez rossz oldala, de olyan barátságok alakulhatnak ki, amik szorosabbak, mint az iskolai. 

Xanthia 2010-09-12 10:20

Teljes mértékben egyetértek!

 

Sajnos gyerekkoromban nekem is kimaradt az életemből, már a tesiórákat is nyűgként éltem meg, most, harmincakárhány évesen kezdtem el a rendszeres futást és (most már) nagyon élvezem.

 

Viszont okulva a saját gyerekkorom hiányosságaiból és az abból eredő kellemetlenségekből, a gyerekeimet én is egész apró koruk óta igyekszem a rendszeres mozgáshoz, sporthoz szoktatni. A nagyfiam focizik és úszni jár, a lányom évek óta tornázik, táncol, a legkisebb még csak rohangál. Nem szeretnék versenyszerűen sportoló emberkét belőlük, a célom csupán az, hogy a rendszeres testmozgás az életük részévé váljon.

shuey.easy 2010-09-12 10:10

lótok-futok minden nap reggeltől-estig. az sport?

Torolt_felhasznalo_863856 2010-09-12 09:22

Ha nem is minden nap, de szerintem jó ha rászoktatják valamilyen mozgásformára. Mondjuk heti 2x. Addig s e a gép eslőtt ül! :)

 

 

Vitosa 2010-09-12 09:15

Én teljes mellszélességgel amellett vagyok, hogy a gyerek kicsi korától sportoljon rendszeresen. Mondom ezt úgy, hogy én nem sportoltam, és meg is van az "eredménye". Igaz akkoriban még főként csak versenysport volt, arra meg alkalmatlan voltam az alkatomnál fogva, de azért valami jó lett volna, legalább tánc (azt imádtam volna, ma is imádok táncolni) vagy ilyesmi, de a szüleimnek ilyen eszébe sem jutott sem nálam, sem a testvéreimnél. Sajnos. Most szívok, mert nem szoktam rá a rendszeres sportra, felnőttként meg jóval nehezebb kialakítani egy szokást.

A férjem sportoló volt, nagyon komolyan űzte a wing-tsun kung-fu-t. Most ugyan kihagyott néhány évet, de szeretné vagy azt, vagy valami mást újra kezdeni. 

 

Szóval én épp a saját hibámból okulva, mindkét lányomat kicsi koruktól hordom sportolni. A nagylányom fél évesen kezdett el úszásra járni, a kicsi 1 évesen. A nagy most olyan osztályba jár, ahol naponta van mozgásfejlesztés órájuk, van amikor több is, és hetente általában egyszer járnak úszni (ő Down-os, náluk ez is a fejlesztés része). A kicsi most ovis, ő heti egyszer fog jazzbalettra járni, vele könnyű dolgom van, a nap 24 órájában folyamatosan mozog, fut, mászik, stb. Plusz mindkettőt ugyanúgy hordom heti kétszer úszni. Ezenkívül most keresek nekik lovaglási lehetőséget, a nagynak nagyon jót tenne (talán neki az iskola ezt is megoldja), a kicsi meg él-hal a lovakért és a lovaglásért.

 

Én a mozgást mindennél fontosabbnak tartom, és úgy gondolom, ha kisgyerekként kialakul az a szokás ezzel kapcsolatban, hogy a mozgás természetes velejárója az életnek, akkor ez felnőttként is megmarad.

 

Szerintem ez még a tanulást is segítheti, egyébként sem vagyok híve annak, hogy a gyereket agyonterheljük tanulnivalóval. 

 

Torolt_felhasznalo_379840 2010-09-12 08:24

Tetszik ez az új vonal, hogy napi szinten foglalkoztok az egészséggel.
A cikk remek, és nincs is mit hozzáfűzni.
Talán csak annyit, hogy a napokban a szülői értekezleten elmondta az elsős tanítónéni, hogy a szakköröket 1. és 2. osztályban nem javasolja, de a sportot annál inkább.
Valamint az első tornaórás nap után megjegyezte, hogy milyen sportosak, ügyesek a gyerekek. Gondolom azonnal látszott, hogy kulturált a mozgásuk.
Pedig ezeket a gyerekeket már oviban is járatták különórára vagy elvitték egyesületbe, a gonosz, sznob szülők. Az osztályban szinte mindenki sportol valamit.

N?k Lapja Café 2010-09-12 08:24

Sok szülő úgy tartja, hogy a korán kezdett sport elvonja a gyermeket a tanulástól, fáradt lesz, és gyakoriak a sérülések is. A szakember azonban úgy véli, a rendszeresen mozgók terhelhetőbbek, jóval ritkábban betegek, könnyebben kötnek barátságokat, és az élet minden területén kitartóbbak.


Tovább a cikkre...