A példák persze sarkítottak, sőt talán kicsit túlzóak is, de a műfaj megköveteli ezt. Előre leszögezzük, hogy senkit nem szerettünk volna megbántani a cikkel. Nem célunk jól bevált nevelési módszereket kifigurázni, vagy megmondani a tutit. Egyszerűen csak azt szeretnénk, ha ti is olyan jól szórakoznátok az anyagon, mint mi. 

Sportszülő

A sportszülő általában olyan férfiakból lesz, akik már kétévesen egy igazi stoplis cipőre vágytak, mellé természetesen hatalmas focistakarrierre és legalább negyven különböző kupára. A legtöbbjük esetében a csodás álmokból egy remek irodai munka lett, amiből pont futja a gyerek heti tizenkét edzésére, amelyre, ugyebár, kötelező eljárni, ha tetszik, ha nem. A sportszülő minden mérkőzésen ott van, mindent jobban tud a bírónál, így általában a meccs második félidejét már kénytelen a büfében végigülni. A gyerek pedig egyre cikibbnek érzi az egészet, és már a háta közepére se kívánja a sportot, így aztán harag és családi dráma a vége, amikor Gáborka otthagyja a csapatot, és inkább beáll a gördeszkázó srácok közé. A Bundesliga-sérós apuka pedig ilyenkor bánatában beáll az öregfiúk helyi lábteniszcsapatába, és szerdánként eldörzsöl egy-egy könnycseppet, hogy bárcsak Gabika is szeretné rúgni a bőrt.

Tudományos szülő

A tudományos szülőség általában az anyukákból bújik ki, de láttunk már ijesztően tudományos apukát is. Lehetőség szerint már a terhessége negyedik hetében megvesz minden létező szakirodalmat, amit a kilencedik hónapra gondosan ki is olvas. Minden módszert ismer, és kellő tudás van a birtokában ahhoz, hogy felneveljen egy gyereket, a szülőszobára legalábbis ezzel a meggyőződéssel vonul be. Aztán az első kakis pelenka és végigordított éjszaka után rájön, hogy eddig rossz könyveket olvasott. Így aztán megrendeli a legfrissebb, lehetőleg külföldi szakirodalmat, ami annyira tuti, hogy attól a gyerek biztosan magától lesz jó evő, szobatiszta és persze göndör hajú. Mindent pontosan úgy csinál, ahogy a „nagykönyvben” meg van írva, ezzel persze nemcsak a gyerekével szúr ki, de a férjek és a barátok is egyre nehezebben kultiválják a kottából nevelést. Az eredmény pedig: egy négyévesen még csak minden második napon szobatiszta, cserébe válogatós és rosszalvó gyerek, mellette egy kialvatlan és zilált anyukával.

Indián szülő

Az indián szülő egyik legszembetűnőbb ismérve, hogy nem nevel. Úgy hiszi, hogy a gyerek olyan, mint egy szép fa, így aztán birtokában van az összes olyan képességnek, amely ahhoz kell, hogy egészséges és intelligens, a társadalomba könnyen beilleszkedő felnőtt váljék belőle. Az indián szülő hagyja ordítani a gyereket, sőt gyakran képviseli azt az álláspontot, hogy a pisis/kakis pelenka sem árthat neki.

A gyerek általában már kétéves korára megtanulja, hogy azt csinál, amit akar, és kellően furfangos poronty lévén szépen ki is használja szabad szellemű szüleit. Általában az van, amit ő akar, így aztán az első nagy koppanás akkor éri, amikor a mindig pecsétes ruhában járó gyerekre először szól rá az óvó néni. Egyszerűen nem érti, de hát eddig lehetett pizsamában enni a földről?! Behívják a szülőt, hogy a gyerek nem képes beilleszkedni, és próbáljon meg kicsit szigorúbb lenni, de indiánéknak nem megy a változás, még ha képesek is lennének rászólni a gyerekre, az már teljesen hülyének nézi őket, így aztán nem marad más, mint az, hogy az óvoda és az iskola nevelje föl a gyereket.

Pistike a legokosabb – avagy mindenki más gyereke hülye

Isten mentsen mindenkit Pistike szüleitől, akik már a gyerek négyhetes korában tudják, hogy az ő Pityujuk mindenkinél szebb, okosabb és kedvesebb. A legtöbb esetben sajnos ez elég messze van a valóságtól, de sem a barátok, sem pedig a családtagok nem akarják megbántani az újdonsült szülőket. Pistike pedig szépen lassan cseperedik, játszótérre jár, ahol persze kiderül, hogy semmivel sem szebb vagy okosabb a társainál, de amikor ezt a többi gyerek megpróbálja tudatni a mi Pistikénkkel, az hangosan üvölt, toporzékol, és hozza mindazt a vizuális és audioeszközt, amely otthon már olyan jól bevált. A gyerekétől napi huszonnégy órában olvadozó szülőt pedig nem lehet meggyőzni arról, hogy Pistike lapáttal verte a nála fél évvel fiatalabb Flórát, és elvette négy másik gyerek körteformáját. A helyzet persze tovább romlik, amikor Pistike képtelen lesz beilleszkedni az óvodába, hiszen ott már teljesen tiszta, hogy ő is pont ugyanolyan, mint a többi. A szülő meg egyre balhézik, hogy így meg úgy az állami intézmény, elviszi hát egy magánoviba, ahol persze kicsit sem lesz jobb a helyzet, de legalább a lelke megnyugszik. A történet vége általában az, hogy legkésőbb az általános iskola harmadik osztályában Pistike szülei kénytelenek ráébredni arra, hogy gyerekük tündéri meg minden, de teljesen átlagos. Így aztán gyorsan összehoznak egy kistesót, aki már tényleg a legokosabb mind közül.

Pánikanyu

A pánikanyu a valaha látott legszórakoztatóbb jelenség; a baráti társaság gyakran tréfálja meg azzal, hogy direkt a gyerekre „veszélyes” helyzeteket teremtenek. Már a terhességét is sikerült végigaggódnia, így aztán az ötödik hónaptól kezdve otthon van, fekszik, szuszog, terhestornára jár, és nagyon egészséges ételeket eszik. Senki ne merje felidegesíteni, mert az árt a babának. Hatalmas elismerés pánikanyu teljes családjának, amiért sikerült ép ésszel kibírni a terhességét. A szülés után persze minden csak egyre rosszabb lesz, anyu retteg, hogy valamit elront, a gyerek beteg lesz, vagy netalántán összepiszkolja magát.

Mindent nagyon türelmesen elmagyaráz a babának, már hat hónapos korában: hogy a kutyát azért nem simogatjuk meg, mert veszett lehet; a földre azért nem mászhatsz le, mert szálka megy a kezedbe; a nagy zajok meg egészen összezavarhatják az elmédet. Így aztán pánikanyu gyereke jár ugyan játszótérre, de a többi homokozó gyereket ő a hiperszuper, biztonságos babakocsiból kénytelen sasolni. Ezek után persze hozza a papírformát: nehezen illeszkedik be, rögtön bajba kerül, hiszen túlféltő anyu semmit sem engedett kipróbálni neki. Pánikanyu pedig a gyerek huszonöt éves koráig masszívan aggódik, és egyáltalán nem tűnik fel neki, hogy a drága kicsi babája már maga is szülő.