Szélesvásznú TV-k
Már 14 990 Ft-tól
Nem bölcs dolog zenét hallgatni, amikor vizsgákra készülünk, mivel egy új kutatás szerint rontja az emlékezőképességet. A vizsgálatban részt vevőket megkérték, hogy emlékezetből mondják vissza sorrendben azt a nyolc mássalhangzót, amelyeket előtte mutattak nekik. Ezt ötféle módon tették: csendes környezetben; olyan zene mellett, amit szerettek, illetve amit nem szerettek a résztvevők; váltakozó hangokkal; egyféle egyenletes, állandó hang mellett. A résztvevők zenehallgatás mellett teljesítettek a legrosszabbul, függetlenül attól, hogy szerették-e, vagy sem. A legpontosabban nyugodt, állandó hang mellett idézték fel a betűket.

„A zenének és a változó hangoknak tulajdoníthatóan romlik a teljesítmény, a körülöttünk lévő akusztikai eltérések miatt. Ez gátolja meg, hogy gyakorlás ellenére sorrendben felidézhessünk dolgokat a listáról – magyarázta a vezető kutató, Nick Perham, aki tanár a Walesi Egyetem pszichológia szakán Cardiffban. – A mentális aritmetika szintén megköveteli, hogy információkat – némi gyakorlással – sorrendben tartsunk meg a rövid távú memóriában, és valószínűleg hasonlóan befolyásolja ennek hatékonyságát is, ha változó hangokkal vagyunk körbevéve egy zajos környezetben” – tette hozzá a kutató, aki szerint érdemes a nehezebb, koncentrációt kívánó feladatokat csendben végezni.
A tanulmány az Applied Cognitive Psychology című folyóiratban olvasható online.
Legújabb a címlapról:
Ki és hogyan nevelje szexre a gyereket?
rekuci007 2010-08-24 13:47
En ugy tudom, hogy a komolyzene segit a tanalusban. Erdemes tanulas elott vagy kozben pl. Mozartot hallgatni, mert jobban fog az agyad :)
Semmi ertelme ennek a Brit kutatasnak.
Rabyn 2010-08-24 12:47
Szerintem zenéje válogatja. A szöveget tartalmazó zene tényleg elvonja a figyelmet, de egy lassú meditációs, vagy klasszikus komolyzene inkább segíteni tud. Nekem legalábbis bevált, amikor vizsgákra készültem.
Torolt_felhasznalo_527077 2010-08-24 12:25
nem egy nagy durranás a cikk, te szerintem te félreérted :) nem a megzenésített versekről vagy ilyesmiről van szó, hanem arról, hogy tanulás közben ne hallgass zenét, rádiót, akármit, mert megoszlik a figyelmed, és nem tudsz annyira koncentrálni, mint ha csendben tanulnál.
Gimis koromban egy időben nagyon rászoktam a rádió melletti tanulásra, de aztán rájöttem hogy tényleg nagyon zavaró, és sokkall jobban haladok ha csönd vana szobában. Itt szerintem erről van szó. Csak ez meg nem olyan nagy felfedezés, hogy cikket érdemelne, de mindegy :)
szundimano 2010-08-24 12:17
Na majd ,ha idelátogat Karácsonykor szólok neki ,hogy a brittek aszerint jó lenne ,ha leállna. Meg az a sok hűlye mit kinlódik megzenésiteni az Ady verseit .Ők még nem tudják mit találtak a Big Brotherék.
szundimano 2010-08-24 12:13
A Kányádinak szóljon már valaki ,hogy tök feleslegesen törekszik a zenét bevinni a versbe.
hbogi87 2010-08-24 12:00
A ketütemes barokk pl. bizonyitottan segit. (ez is egy tanulmanyban volt..) Nekem szemely szerint barmilyen komolyzene segit tanulas közben, tehat ennek a cikknek megint semmi lenyege es mondanivaloja nincs. :(
gyo67 2010-08-24 10:47
én meg tudom azt,hogy az Ady verseket anno amit betéve követelt tőlünk a magyar szakos tanárnő,sehogy sem tudtam megtanulni.Valahogy nem fogott asz agyam.Olvastam a Magyar ugaron c. verset és becsületemre mondom,nem értettem
Majd magnószalagra olvastam,úgy hallgattam.Közben háttérben szólt a Neoton zenéje a kazettás magnóból.Nekem ezzel rögzült egy életre..:D
Már rég tudni,hogy lehet társítani dolgokat ízekkel,szagokkal,illatokkal...
pl. tanulsz,csokit majszolsz közben,és az íze valamilyen módon társúl a tanultakkal.Majd később,pár napra rá,majszolod a csokit,és előbukkannak a tanultak amit akkor próbáltál a fejedbe gyömöszölni mikor a csokit etted..
Feltalálta ez a Pszihómókus is a hidegvizet..:)
Torolt_felhasznalo_527077 2010-08-24 10:38
"érdemes a nehezebb, koncentrációt kívánó feladatokat csendben végezni."
Nahát...ha nem mondják, hülyén halok meg...
komolyan, volt valami olyan infó ebben a cikkben, ami újdonság lehet az embernek??? max. néhány idegen szó, amitől nagyon tudományosnak tűnik...
Játék a DZT oldalán! Nyerj egy csodálatos berlini hétvégét a Lufthansa és a Német Turisztikai Hivatal (DZT) támogatásával!
4 hozzászólás
6 hozzászólás
6 hozzászólás
31 hozzászólás
9 hozzászólás Nyerd meg a 2 főre szóló, fantasztikus hajójegyek egyikét!
Sorsolás 2012-05-29Már 14 990 Ft-tól
Már 59 890 Ft-tól
Már 19 900 Ft-tól
Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!
Sorsolás 2012-06-01