Ha az én tudomásomra jutna egy családon belüli szexuális bűntény, nem jelenteném a hatóságoknak.
– Juli még csak hatéves volt, amikor őt és ikertestvérét az édesapja molesztálni kezdte. Féltek az apjuktól, és ezt nem merték elmondani az anyjuknak sem. Felnőttkorban mertek először beszélni róla – mondja Soma. Az ikerpár esetében konkrét behatolásról beszélünk, de nem mindegy, mit nevezünk erőszaknak. Szexuális bántalmazásnak minősül a gyermek bevonása minden olyan tevékenységbe, amire koránál és fejlettségi állapotánál fogva még nem érett, amit nem képes megérteni, amihez nem tudja valós beleegyezését adni – mondja Lukics-Kiss Ildikó klinikai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus. A szakértő kiemelte, hogy a behatoláson kívül idesorolható az orális és az anális szex, a gyermek bevonása pornográf anyagok megtekintésébe, a gyermekprostitúció, de a gyermek nemi szerveinek simogatása, puszilgatása, illetve a gyermek felé irányuló bármilyen erotikus jellegű vagy szándékú közeledés is.
Kiszolgáltatott helyzetben vannak a gyerekek
A Nők a Nőkért Egyesület (NANE) számos, családon belüli nemi erőszakkal kapcsolatos telefonhívást kap. Általában már akkor keresik meg őket a kétségbeesett szülők – javarészt édesanyák –, amikor már máshol kértek, de nem kaptak segítséget, illetve ha a nyomozás eredmény nélkül zárult le, vagy nem sikerült bizonyítani az erőszakot.
– A segélyvonalon, mely szerda kivételével hétköznap este 6-tól 10 óráig él, mindig biztosítjuk a túlélőket arról, hogy hiszünk nekik, és ellátjuk őket a számukra szükséges információkkal. A Patent Egyesülettel közös jogsegélyszolgálatunk segíthet abban, hogy megnézzük, milyen újabb jogi lépéseket lehet tenni az ügyben. Előfordul, hogy a szakértői véleményt kell megkérdőjelezni, mert szakmailag nem megalapozott, kétes elemeket tartalmaz – mondja Wirth Judit, a NANE munkatársa.
Előfordul olyan eset is, amikor maga a gyermek kér segítséget, amikor elmenekül otthonról.
– Egy alkalommal egy rendőr keresett meg minket. Hozzá fordult egy, az apja elől menekülő kislány, aki szeretett volna bentlakásos otthonba kerülni. A hatályos törvények szerint azonban a hatóságnak éppen a szülőket kellett volna értesítenie. Abszurd, kiszolgáltatott helyzetben vannak tehát a gyerekek, hiszen ilyenkor pont az elől menekülnek, aki a törvény szerint köteles lenne a védelmüket és az ellátásukat biztosítani – teszi hozzá Wirth Judit. A kiszolgáltatott helyzet lelki oldalról is érvényesül, hiszen családon belüli nemi erőszak esetén a gyermek a biztos háttérnek hitt szülő, családtag miatt szenved.
– Bántalmazás esetén a gyermekben alapvetően sérül a bizalom, az érzelmi biztonság érzése. A bántalmazott gyermek igen sajátos érzelmi állapotba kerül, hiszen számára nem pusztán a zaklatás traumatizáló, hanem az is, hogy a felnőtt a tettét nem vallja be, letagadja. A gyermek magára marad egy érzelmekkel, indulatokkal teli kérdéssel, amit titkolni kell. Minderre pedig súlyos bűntudati és szégyenérzések rakódnak: azt gondolja, ő okozta, hogy mindez megtörtént, és szégyenkezik miatta. Igen ellentmondásos érzéseket él meg a számára egyik legfontosabb személlyel szemben: egyszerre szereti és gyűlöli, kötődik hozzá, ugyanakkor haragszik rá, fél tőle – teszi hozzá a pszichológus.
„A testvérem »öncsonkíttatta« magát”
Soma elmondása szerint az ikerpár egyik tagja egészen Svájcig menekült az emlékek elől. Ugyan megpróbált új életet és párkapcsolatot kezdeni, egy egészségügyi probléma útját állta.
– Allergiás lett a spermiumra, ezáltal ellehetetlenedett számára a nemi élet. A svájci nőgyógyászok pedig megoldásképp egész egyszerűen kiégették a hüvelye felső hámrétegét, ám a probléma ezután sem szűnt meg. A terápiámra járó testvére úgy fogalmazott, hogy húga már »öncsonkíttatta« is magát – emlékszik vissza Soma Mamagésa, aki maga is vezet olyan csoportokat, melyekben régi sérelmeinktől, fájdalmainktól szabadulhatunk meg. – Ebből is látszik, hogy mennyire nem elterjedt a holisztikus gyógyítás. Az említett lány esetében alapvető blokk volt a szexualitáson. Míg a testvére az egyik táboromban sikeresen megszabadult kínzó fájdalmától, és feldolgozta az emlékeit, ő valószínűleg még mindig szenved, hiszen ha lelki szinten nem oldódik föl a trauma, a fizikai szinten sem történik gyógyulás.

Lukics-Kiss Ildikó elmondta: a pszichoterápia célja, hogy a biztonságos és empátiás terápiás kapcsolatban a titok feloldódjon, beszélni lehessen a történtekről, az érzelmekről. A trauma feloldásának, feldolgozásának elsődleges kulcsa tehát a történtek és az ahhoz kapcsolódó érzések kibeszélése, a bűntudat feloldása.
– Minden család bizonyos működési egyensúlyra törekszik. Ott, ahol bántalmazás történik, minden családtag részesévé válik egy diszfunkcionális és romboló – de mégiscsak meglévő és valahogy működő – rendszernek. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy az áldozattá váló gyermek és adott esetben a másik szülő vagy családtag is tagadja a történteket. Emellett az erőszak felett gyakran szemet hunyó másik szülő – leggyakrabban az anya – esetleg olyan érzelmi vagy anyagi függésben van a bántalmazótól, hogy úgy érzi, képtelen lépni, sokszor ő maga is a bántalmazás áldozata, illetve gyakran az erős szégyenérzet szab gátat annak, hogy segíteni tudjon – teszi hozzá a pszichológus.
Komoly hatással van a személyiségfejlődésre
A szakértő elmondása szerint a bántalmazás lelki következménye számos tényezőtől függ. Kijelenthetjük, hogy akkor a legsúlyosabbak, ha a bántalmazó az egyik szülő vagy közeli családtag.
– A traumatikus élmény kihat az ún. pszichoszexuális fejlődésmenetre, a gyermek lelki-pszichés és szexuális fejlődésére, és általában súlyosan hat az egész személyiségfejlődésre. A szexuálisan bántalmazott gyerekek közül felnőttkorban sokan személyiségzavarral, pszichiátriai, kapcsolati és szexuális problémákkal küzdenek. Emellett előfordulhat, hogy az a személy, aki gyermekként bántalmazott volt, felnőttkorában maga is bántalmazóvá válhat. Mindezek egyértelműen magyarázzák, miért is olyan fontos a korai felismerés és segítségnyújtás – hangsúlyozza a szakember.

És hogy mi vár az elkövetőkre?
Soma úgy véli, hogy a méltó büntetés a bántalmazó számára az lesz, amikor felfogja cselekedete súlyát, „belülről felismeri, átéli, hogy mit tett, és végigjárja ennek a kálváriáját, mélységes poklát”. A magyar törvények szerint 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható az, aki a nevelése alatt álló gyermekkel szemben szemérem elleni erőszakot követ el, de erőszakos közösülés esetében a kiszabható büntetés akár 15 év is lehet.
– A kiskorúak molesztálása a büntető törvénykönyv szerint súlyosabb elbírálás alá esik. Idetartozik a szexuális zaklatás, simogatás, kényszerítés, fenyegetés is. Jogi értelemben a kiszabható büntetés meghaladhatja a normál, nem családon belüli erőszak elkövetési tételét. Főként kiskorú esetén, hiszen a 12 éven aluli gyermek cselekvőképtelennek nyilvánul – mondja dr. Bali Imre ügyvéd. – Amennyiben a másik szülő is tud erről, ő is elköveti a kiskorú veszélyeztetése vétséget vagy súlyosabb esetben bűntettet, és büntethető – teszi hozzá a szakember.
Árulkodó jelek
|
| Soma terápiája segítséget nyújthat: páciensei – mint ahogy a fent említett ikerpár egyike is – ericksoni hipnózissal egybekötött regressziós „utazáson” vesznek részt. A foglalkozás neheze a harmadik napon kezdődik, amikor már túl vannak egy komoly meditációs folyamaton, tehát lelkileg készen állnak a feladatra. Egy elsötétített szobában tulajdonképpen kiüvöltik és kimozogják magukból a fájdalmat, miközben a szoba közepén felállított ősanya által megélhetik az igaz, feltétel nélküli szeretetet. „Mindenkinek el kell fogadnia magát ahhoz, hogy reális énképe lehessen a jövőben” – emeli ki Soma. |
Legújabb a címlapról:
Rétesek vasárnapi ebédre
Torolt_felhasznalo_271241 2010-08-02 13:22
Ha az én tudomásomra jutna egy családon belüli szexuális bűntény, nem jelenteném a hatóságoknak.
K.Pötyi 2010-08-01 14:45
„egy nőt nem nagyon sajnálok (ötször megverik, mégis szül egy negyedik gyereket) , hanem a valódi áldozatot, a gyerekeket...”
Honnan tudod, hogy az a nő, aki a verések ellenére szül még egy 4. gyereket, nem valódi áldozat? Nem hiszem, hogy egy ilyen nő jól érzi magát, nem tudom elképzelni, hogy az élete nem egy pokol, melyből úgy érzi nincs kiút. Nem tartom hibásnak azért, hogy egy erőszakos férfinek szül egy 4. gyereket, hiszen nem tenné, ha nem rettegne. Ezeknek az embereknek segítségre van szükségük, nem bántó/hibáztató szavakra. És persze! A gyerek IS valódi áldozat ebben a helyzetben.
K.Pötyi 2010-08-01 14:35
Igen... itt nem csak a családon belüli nemi erőszakról van szó, gondolkodni kéne a családon belüli mindenfajta erőszakról, és az áldozatokról sem kéne megfeledkezni.
S hogy miért nem mernek szólni, mindazok, akik tudnak róla... sokszor azért mert ők is bántalmazott emberek.
Persze ez nem menti fel őket 100%-osan. Igenis tenniük kéne valamit, főleg ha az elsődleges áldozat egy védtelen gyermek.
Torolt_felhasznalo_740864 2010-08-01 14:18
hogyne, azt is büntetik. Mármint kiskorú veszélyeztetése..erkölcsi, testi, lelki szempontból, stb... kiskorú megrontása...vannak, persze.
ez elég szomorú, amiket írsz. egy nőt nem nagyon sajnálok (ötször megverik, mégis szül egy negyedik gyereket) , hanem a valódi áldozatot, a gyerekeket...
Torolt_felhasznalo_740864 2010-08-01 14:12
a bármilyen erőszak nem tudom, hogyan történhet meg...egynél többször...
ahhoz kellene egy intelligens nő is. Vagy elég lenne egy félig civilizált is.
gondolom itt a férfi részéről áll az erőszak kérdése... ha a nő ver egy pasit, azért az sztem vicces...főleg beszélni róla.
Mindig van választási lehetőség. Persze csak ha nem szül öt gyereket, akit aztán egyáltalán nem tud etetni....
rupcsi 2010-08-01 14:02
"Nem(csak) a csaladon belüli nemi eröszakrol, hanem a csaladon belüli BARMIYEN eröszakrol kellene töprengeni..."
Meg azokról, akik tudtak róla és nem tettek semmit.
Vagy gyanús volt nekik, és nem próbáltak utána járni.
semiramis 2010-08-01 13:46
Nem(csak) a csaladon belüli nemi eröszakrol, hanem a csaladon belüli BARMIYEN eröszakrol kellene töprengeni...
Torolt_felhasznalo_821442 2010-08-01 13:39
Nem tudom, láttátok-e a Születésnap c. filmet. Nagyon jó volt. Ott az ikreket (fiú és lány) erőszakolta meg az apjuk.
Most is volt pár napja egy film erről a témáról, sokkal kevésbé mély és meggyőző.