Rémeket láttam, naná. A Google-nak köszönhetően azonban viszonylag gyorsan (majd a doktornőtől valamivel később hivatalosan is) kiderült, hogy az alig két hónapos gyerek nem leprás, hanem nagy valószínűséggel ekcémás. Hivatalosan: atópiás dermatitisze van. Amit állítólag hat-hét éves korára teljesen ki is nőhet. Addig még van másfél-két évünk, így aztán igyekszem nyugodt maradni annak ellenére, hogy – ha pikkelyes Brezsnyev-szemöldöke már nincs – száraz vörös foltok bizony megjelennek Lola bőrén időről időre. Persze bő négy évünk volt már arra, hogy a jelenséget megszokjuk, és megtanuljuk kezelni. Kipróbáltuk az összes kapható krémet és oldatot, kísérleteztünk az allergizáló élelmiszerekkel, gondosan átválogattuk a háztartásban használható mosó- és tisztítószereket… de a foltok maradtak. No, nem folyamatosan és mindenhol. Hanem főként a testhajlatokban, a combján, a derekán, és többnyire akkor, amikor egyik évszakból megyünk át a másikba. Nekünk eddig az a praktikus és banális jó tanács vált be eddig leginkább, hogy az ülőfürdőt esténként cseréljük le gyors zuhanyozásra. A hatás elképesztő volt. Egyrészt a gyerek bőre egy-két héten belül meghálálta, másrészt a gyerek maga úgy értékeli a fürdést – akkor, amikor nagy ritkán lehetősége van rá –, mint a Jóisten egyik legnagyobb ajándékát.

Így aztán ki sem jött a medencéből a múlt hétvégén, amikor elutaztunk Magyarország egyik legszebb termálvízben úszó településére pihenni. Reggeli után azonnal vízben volt, ahonnan aztán ebédig kiimádkozni sem lehetett. Akkor is csak a farkaséhség hajtotta ki – amit villámgyorsan csillapított, majd ugrott is be újra. Időről időre megpróbáltuk kicsalogatni, de az egyébként mindig nyerő fagylaltot is inkább a vízben ette meg. Egy idő után belenyugodtunk, és felváltva mentünk vele úszni. Igaz, nem ez volt házaséletünk legeslegromantikusabb mininyaralása, Lola nyilvánvalóan földöntúli boldogsága mindenért kárpótolt minket. Csak én aggodalmaskodtam némiképp – az ekcéma miatt. Elkövettem ugyanis azt az alapos anyukák bibliája szerint végzetes hibát, hogy elutazás előtt nem néztem utána annak, hogy ugyan mit is művel a jó magyar termálvíz az atópiás dermatitisszel. Ezen információ hiányában pedig természetesen a legrosszabbra számítottam. Vörösen égő, összefüggő száraz foltokra és pikkelyes Brezsnyev szemöldökre az én gyönyörű lányomon… Aztán az első este kiderült, hogy teljesen feleslegesen téptem magam. Lola bőre ugyanis soha négy és fél éves életében nem volt még olyan selymes, puha és foltmentes, mint 8 óra intenzív termálvizes igénybevétel után. Még a szúnyogcsípései (amelyek egyébként, szintén a Lola-bőr szuperérzékenységének köszönhetően, hajlamosak tízforintos nagyságúra nőni, és jó kövérre dagadni) is visszahúzódtak. Krémeznünk sem kellett lefekvés előtt.

Hazaérve persze gyorsan ellenőriztem, hogy hihetek-e a szememnek… és az internetes kereső alátámasztotta a látottakat. Bizony, Magyarország termálvizeinek nagy része bizony nagyon is alkalmas az ilyesfajta bőrtünetek enyhítésére. Amióta először írtam Lola ekcémájáról (nagyjából három éve), nagyon sok levelet kaptam sorstársainktól. Ha olvassátok a „Lolával az élet” írásokat, akkor tudjátok, hogy nem szeretek tanácsot adni, mert az Vekerdy Tamás dolga a Nők Lapjában. De a múlt hétvégi tapasztalatok alapján most az egyszer kivételt teszek: kedves anyukák, drága apukák, ha tehetik, fürdessék termálvízben azt a szegény ekcémás dedet! Én magam azóta azon gondolkodom, hogy ha elég mély lyukat ásunk a kertünk végébe, vajon találunk-e mi is hasonló vizet…