nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Hogyan nyújtsunk támaszt a nagyszülőknek?

A régi idők társadalmai az időseket tisztelettel kezelték, élettapasztalatukat megbecsülés övezte, tanácsaikra nagymértékben támaszkodott a közösség. A modern társadalmi struktúrában azonban az időskor sokak számára nehéz változásokat hoz, egyre kijjebb szorulnak a társadalmi aktivitás mezejéből.
NLCafé
f Ajánlom

Kiürül a fészek

Hogyan nyújtsunk támaszt a nagyszülőknek?Az élet utolsó szakaszában több mérföldkő is szegélyezi utunkat. Gyermekeink felnőtté válva elhagyják a közös otthont, és saját családot alapítanak. Ez az idősödő szülők számára próbatétel lehet, mert sok év után újra több idejük nyílik párkapcsolatukra – ez első pillantásra kedvező fordulat, a valóságban mégis sokszor nehéz tartalommal megtölteni a hirtelen újra felbukkanó kétszemélyes teret.

Volt munka, nincs munka

A nyugdíjas években az aktív munkavégzésből visszavonulva sok idő és energia szabadul fel, ezt ki könnyebben, ki nehezebben tudja másfajta, személyes inspirációt adó tevékenységgel megtölteni. Az aktív munka megszűnése sokakban a feleslegesség érzését kelti, esetleg visszahúzódnak, fokozatosan vagy hirtelen bezárkóznak személyes világukba. Minél inkább képesek vagyunk felfedezni, hogyan tudjuk hasznosítani a felszabadult időnket és energiánkat, annál kiteljesedettebb, boldogabb öregkor várhat ránk.

Társadalmi hozzáállás

Fontos, hogy társadalmi szinten minél inkább átalakítsuk az időskorról alkotott képünket. Az általános megközelítés hajlamos üresjáratként tekinteni az élet utolsó szakaszára, azonban egyre több országban teret hódít az élethosszig tartó tanulás gondolata, és nem ritka, hogy nagymamák, nagypapák zenélni tanulnak, olyan hobbikat fedeznek fel maguknak, amelyekre aktív életszakaszukban nem jutott idejük. Mindennek kifejlődése attól is függ, hogy a társadalom egésze hogyan viszonyul az idősek szerepéhez.

Testünk-lelkünk törődést kér

A harmadik meghatározó tényező a test öregedésével járó egészségügyi problémák felbukkanása, ami szintén a lehetőségek és képességek, a teherbírás beszűkülését hozhatja magával. Sok magányos idős ember gyakran jár orvoshoz, esetleg kórházi ápolásra szorul. A tényleges testi nehézségek mellett ennek ahhoz is köze van, hogy sokan csak így juthatnak törődéshez, megtartó figyelemhez, a váróteremben töltött idő és a beszélgetések pótolják a megritkult társas kapcsolatokat.

Mérleget vonunk

Kulcskérdés, hogy életünk utolsó szakaszához érkezve mennyire integráltuk személyiségünket, mennyire érezzük úgy, hogy teljes, termékeny életet éltünk. Ha visszatekintve azt látjuk, hogy nem igazán sikerült kibontakoztatnunk a bennünk lévő lehetőségeket, megvalósítanunk álmainkat, és életutunkat szemügyre véve nem tölt el bizonyos fokú megelégedettség, akkor kétségbeesés önthet el bennünket az elmulasztott lehetőségek, beteljesítetlen vágyak miatt.

Ha elmegy a másik

Ezt a sok változással, mégis lecsendesedéssel teli időszakot beárnyékolja, ha az idős ember elveszíti házastársát, amire megeshet, hogy depresszióval, a múltba való visszavonulással, elszigetelődéssel válaszol. A veszteség bármely életszakaszban súlyos terhet ró ránk, időskorban ez még inkább igaz, mivel a körülöttünk lévők száma megcsappan, társas kapcsolataink megritkulnak.

Hogyan nyújtsunk támaszt a nagyszülőknek?

Hogyan támasszalak?

Mit tehetnek, hogyan segíthetnek a hozzátartozók, barátok ebben a helyzetben? Közhelynek számít, de nagyon is igaz: az emberek legtöbbje arra vágyik, hogy meghallgassák. Különösen akkor nő meg ennek a jelentősége, amikor a napjait egyedül élő idős szülőnek amúgy sem nagyon van kihez szólnia. Ha valódi megértéssel tudjuk hallgatni mindazt, ami első pillantásra ismétlődő panasznak tűnik, nem türelmetlenséggel, letorkolással reagálunk, mindez megnyugvást, megkönnyebbülést hozhat.

A halál tabu

A halál közelsége, a saját halálfélelem előtérbe kerül az élet alkonyán, ezt még erősebben katalizálhatja a társ elvesztése. Az idős embert óhatatlanul foglalkoztatja az elmúlás gondolata, ám megértő odafigyelés, meghallgatás híján még inkább magára marad nyomasztó gondolataival, szorongásával. A haláleset legtöbbünkben az elmúlással kapcsolatos saját szorongásunkat is megrezegteti, éppen ezért annyira nehéz beszélni róla, így a gyászoló sokszor elszigetelődik – miután nem tudjuk, hogyan viszonyuljunk hozzá, inkább elkerüljük a témát, rosszabb esetben magát az illetőt is. Ne kezeljük tabuként a halált, a gyász az emlékezésen keresztül könnyebb, a családi történetek közös felidézése, a szép és nehéz emlékek megfogalmazása segít a veszteség megemésztésében.

A családban és az aktivitásban rejlő erő

Az unokákkal, a családdal töltött idő energiát adhat az idős ember számára, kimozdítja a mindennapok egyhangúságából. Emellett a legapróbb feladatok, teendők is a hasznosság érzésével tölthetik el, amitől ismét fontosnak érzi magát. A szomszédok fizikai közelsége, a velük ápolt barátias kapcsolat, egy-egy lépcsőházi beszélgetés szintén változatosságot hordozhat. A bezárkózás ellen pedig minden olyan program jó orvosság, amihez ki kell mozdulni otthonunkból.

Hogyan nyújtsunk támaszt a nagyszülőknek?

Hogyan segíthetünk?

  • A legapróbb feladatok, a ruhajavítás, egy tepsi sütemény elkészítése vagy a viráglocsolás elegendő ahhoz, hogy ezt üzenje: szükség van rád.
  • Egy háziállat, cica enyhítheti a mindennapok magányát, bár ezzel bánjunk óvatosan, csak felelősséggel, a leendő gazdával egyeztetve ajándékozzunk állatot.
  • Meglephetjük magányos szülőnket színház- vagy masszázsbérlettel, fürdőbelépővel is.
  • Fordítsunk időt a beszélgetésre, együttlétre. Akár az aktivitással, közös programokkal töltött idő, akár egy ráérős kávézás sokat jelent.
  • A gyerekekkel töltött idő fiatalítóan hat. Bízzuk az unokát a nagyszülőre!

 

Megosztás Facebookon