Hogyan nyújtsunk támaszt a nagyszülőknek?

Kövess minket a facebookon!

f Ajánlom
A régi idők társadalmai az időseket tisztelettel kezelték, élettapasztalatukat megbecsülés övezte, tanácsaikra nagymértékben támaszkodott a közösség. A modern társadalmi struktúrában azonban az időskor sokak számára nehéz változásokat hoz, egyre kijjebb szorulnak a társadalmi aktivitás mezejéből.
2010. 07. 19. |

Kövess minket!

f Ajánlom

Kiürül a fészek

Hogyan nyújtsunk támaszt a nagyszülőknek?Az élet utolsó szakaszában több mérföldkő is szegélyezi utunkat. Gyermekeink felnőtté válva elhagyják a közös otthont, és saját családot alapítanak. Ez az idősödő szülők számára próbatétel lehet, mert sok év után újra több idejük nyílik párkapcsolatukra – ez első pillantásra kedvező fordulat, a valóságban mégis sokszor nehéz tartalommal megtölteni a hirtelen újra felbukkanó kétszemélyes teret.

Volt munka, nincs munka

A nyugdíjas években az aktív munkavégzésből visszavonulva sok idő és energia szabadul fel, ezt ki könnyebben, ki nehezebben tudja másfajta, személyes inspirációt adó tevékenységgel megtölteni. Az aktív munka megszűnése sokakban a feleslegesség érzését kelti, esetleg visszahúzódnak, fokozatosan vagy hirtelen bezárkóznak személyes világukba. Minél inkább képesek vagyunk felfedezni, hogyan tudjuk hasznosítani a felszabadult időnket és energiánkat, annál kiteljesedettebb, boldogabb öregkor várhat ránk.

Társadalmi hozzáállás

Fontos, hogy társadalmi szinten minél inkább átalakítsuk az időskorról alkotott képünket. Az általános megközelítés hajlamos üresjáratként tekinteni az élet utolsó szakaszára, azonban egyre több országban teret hódít az élethosszig tartó tanulás gondolata, és nem ritka, hogy nagymamák, nagypapák zenélni tanulnak, olyan hobbikat fedeznek fel maguknak, amelyekre aktív életszakaszukban nem jutott idejük. Mindennek kifejlődése attól is függ, hogy a társadalom egésze hogyan viszonyul az idősek szerepéhez.

Testünk-lelkünk törődést kér

A harmadik meghatározó tényező a test öregedésével járó egészségügyi problémák felbukkanása, ami szintén a lehetőségek és képességek, a teherbírás beszűkülését hozhatja magával. Sok magányos idős ember gyakran jár orvoshoz, esetleg kórházi ápolásra szorul. A tényleges testi nehézségek mellett ennek ahhoz is köze van, hogy sokan csak így juthatnak törődéshez, megtartó figyelemhez, a váróteremben töltött idő és a beszélgetések pótolják a megritkult társas kapcsolatokat.

Mérleget vonunk

Kulcskérdés, hogy életünk utolsó szakaszához érkezve mennyire integráltuk személyiségünket, mennyire érezzük úgy, hogy teljes, termékeny életet éltünk. Ha visszatekintve azt látjuk, hogy nem igazán sikerült kibontakoztatnunk a bennünk lévő lehetőségeket, megvalósítanunk álmainkat, és életutunkat szemügyre véve nem tölt el bizonyos fokú megelégedettség, akkor kétségbeesés önthet el bennünket az elmulasztott lehetőségek, beteljesítetlen vágyak miatt.

Ha elmegy a másik

Ezt a sok változással, mégis lecsendesedéssel teli időszakot beárnyékolja, ha az idős ember elveszíti házastársát, amire megeshet, hogy depresszióval, a múltba való visszavonulással, elszigetelődéssel válaszol. A veszteség bármely életszakaszban súlyos terhet ró ránk, időskorban ez még inkább igaz, mivel a körülöttünk lévők száma megcsappan, társas kapcsolataink megritkulnak.

Hogyan nyújtsunk támaszt a nagyszülőknek?


Hogyan támasszalak?

Mit tehetnek, hogyan segíthetnek a hozzátartozók, barátok ebben a helyzetben? Közhelynek számít, de nagyon is igaz: az emberek legtöbbje arra vágyik, hogy meghallgassák. Különösen akkor nő meg ennek a jelentősége, amikor a napjait egyedül élő idős szülőnek amúgy sem nagyon van kihez szólnia. Ha valódi megértéssel tudjuk hallgatni mindazt, ami első pillantásra ismétlődő panasznak tűnik, nem türelmetlenséggel, letorkolással reagálunk, mindez megnyugvást, megkönnyebbülést hozhat.

A halál tabu

A halál közelsége, a saját halálfélelem előtérbe kerül az élet alkonyán, ezt még erősebben katalizálhatja a társ elvesztése. Az idős embert óhatatlanul foglalkoztatja az elmúlás gondolata, ám megértő odafigyelés, meghallgatás híján még inkább magára marad nyomasztó gondolataival, szorongásával. A haláleset legtöbbünkben az elmúlással kapcsolatos saját szorongásunkat is megrezegteti, éppen ezért annyira nehéz beszélni róla, így a gyászoló sokszor elszigetelődik – miután nem tudjuk, hogyan viszonyuljunk hozzá, inkább elkerüljük a témát, rosszabb esetben magát az illetőt is. Ne kezeljük tabuként a halált, a gyász az emlékezésen keresztül könnyebb, a családi történetek közös felidézése, a szép és nehéz emlékek megfogalmazása segít a veszteség megemésztésében.

A családban és az aktivitásban rejlő erő

Az unokákkal, a családdal töltött idő energiát adhat az idős ember számára, kimozdítja a mindennapok egyhangúságából. Emellett a legapróbb feladatok, teendők is a hasznosság érzésével tölthetik el, amitől ismét fontosnak érzi magát. A szomszédok fizikai közelsége, a velük ápolt barátias kapcsolat, egy-egy lépcsőházi beszélgetés szintén változatosságot hordozhat. A bezárkózás ellen pedig minden olyan program jó orvosság, amihez ki kell mozdulni otthonunkból.

Hogyan nyújtsunk támaszt a nagyszülőknek?


Hogyan segíthetünk?

  • A legapróbb feladatok, a ruhajavítás, egy tepsi sütemény elkészítése vagy a viráglocsolás elegendő ahhoz, hogy ezt üzenje: szükség van rád.
  • Egy háziállat, cica enyhítheti a mindennapok magányát, bár ezzel bánjunk óvatosan, csak felelősséggel, a leendő gazdával egyeztetve ajándékozzunk állatot.
  • Meglephetjük magányos szülőnket színház- vagy masszázsbérlettel, fürdőbelépővel is.
  • Fordítsunk időt a beszélgetésre, együttlétre. Akár az aktivitással, közös programokkal töltött idő, akár egy ráérős kávézás sokat jelent.
  • A gyerekekkel töltött idő fiatalítóan hat. Bízzuk az unokát a nagyszülőre!

 

Olvass tovább

Hozzászólások

birerzsi 2010-12-05 23:15

Nem kamu. Tényleg szültem egy kisfiút, akit egy gonosz nő jogi csűrcsavarral megkaparintott évekkel ezelőtt. 

birerzsi 2010-12-05 23:07

Bocsi, de csak most olvastam el, amit írtál. Nem az állam fog eltartani öregségemre, mivel -- úgy tudom -- azért, hogy a lakásomon gondozzanak illetve ebédet hozzanak, fizetnem kell majd a nyugdíjamból. 

 

 

Ha állami idősek otthonába kerülök, ott is ez lesz a helyzet.  

abak 2010-07-21 11:23

Egyik hozzászólásodban arról írsz, hogy a kisfiad füle ugyanolyan, mint a nagyapádé. Itt meg arról, hogy nincsenek gyerekeid.

Akkor most mi a helyzet.

Szerintem az egész történeted kamu.

gerbera24 2010-07-21 09:16

Te tulajdonképpen tisztességesen ki tudod akasztani az embereket.

No!!

 

Minden forint, amit az államtól, önkormányzattól kaptál, azt valamennyi adózó - nevezetesen az én pénzemből is kaptad.

 

Ha te öregkorodra az állam segítségnyújtását várod, akkor megint más -adófizetők - pénzéből élsz, a mi pénzünkön.

 

Ahhoz, hogy más kenyerén élsz, túl nagy az önérzeted, és alacsony az öntudatod mértéke.

Amit kapsz, nem jár, tehát hálásnak kellene érte lenned és nem ilyan nagy mellénnyel nyilatkozgatnod.

 

gerbera24 2010-07-21 09:08

Jiscsoráz!!!!

Csak ismétlés céljából.

 

Nem figyeltél. Nem azt írtam, hogy nem létezik szülőtartás, hanem azt, hogy nem ismerek sok olyan szülőt, aki a tartás bírói úton történő  kikényszerítését  igénybe is veszi.

Azt írtam, hogy sok olyan "gyermek" van, akinek lehetősége lenne és mégsem támogatja a szülőt. 

Azt írtam, célszerű lenne ezt a jogi utat gyakrabban igénybe venni.

A gyámhatósághoz lehet fordulni, de a gyámhatóság nem tudja a tartást kikényszeríteni.

Erre a bírói út a lehetséges és jogszerű fórum.-

 

Aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul.

 

 

 

 

birerzsi 2010-07-20 22:55

És vajon miért alakul úgy valakinek a viszonya a saját gyerekével, hogy nem tudja/meri előtte feltárni anyagi helyzetét. Nem ő nevelte? Vagy lehet, ezekhez a szegény szerencsétlen szülőkhöz is állandóan rosszkor mennek látogatóba a gyerekei a Cadillac kocsijukkal?

birerzsi 2010-07-20 22:44

Ez az egész sírhelyesdi meg sírkövesdi egy marhaság! Falun persze státuszszimbólum, hogy kinek mekkora és milyen díszes sírköve van. Ugyanúgy, mint gazdag üzletemberek körében, hogy milyen kocsija, víkendháza van, és hogy melyik tengerparton volt nyaralni. Tőlünk nem messze van egy falu, ahol szegény a nép, de a családi kripta a divat. Kb. minden második családnak van, mert hát, ugye, mit szólnának a népek.....? Sokaknak meg düledezik, rogyadozik a hitvány viskója. Na de, nem baj, majd ha a fejükre szakad, beköltözhetnek a jóval nagyobb, mívesebb kriptába. Én megmondtam a férjemnek, nekem nehogy sírhelyet vagy urnáriumot vegyen! Hamvaimat szórja szét egy számunkra kedves helyen a szélben. Énnekem nem kell piramis! Nem vagyok én Kefren fáraó(né)!