Lehet, hogy nem szeret a kislányom? - Dr. Ranschburg válaszol

Megosztás
 
Még több megosztás ▾
Lányunk júliusban lesz 4 éves. Bárhol, bárkinél ott lehet hagyni, akkor sír, ha megyünk érte, s ez kiskorától így van. Odarohan idegenekhez, és megöleli őket, de arra nem emlékszem, hogy engem mikor ölelt meg.
2010. 05. 09. Család rovat 

Tisztelt Tanár Úr!

Keresgéltem az interneten, és épp az Önhöz érkezett kérdések között találtam az enyémhez hasonlót: egy édesanya írt, aki attól tartott, hogy nem szereti őt a 15 hónapos lánya.

Ön azt válaszolta (többek között), hogy nyugodjon meg, majd az ovinál, a beszoktatásnál látszani fog, mennyire szereti, ragaszkodik hozzá is. Nálunk pontosan ugyanez a helyzet, csakhogy a lányunk júliusban lesz 4 éves… Sajnos csak pár hétig tudtam szoptatni. Az ovis beszoktatás úgy zajlott, hogy a gyerek besétált az oviajtón, és kész.

Tehát nálunk ott sem lett ragaszkodóbb.

Annyira barátságos, ismerkedős gyerek, hogy már-már, azaz mondjuk ki, nagyon is zavaró: akárki vadidegenhez odamegy, és fogni akarja a kezét, az oviban azért közösítették ki (naponta verte, harapta meg egy gyerek, és a többi is bántotta), mert nem értette meg, hogy nem akarnak vele barátkozni, és csak ment utánuk naphosszat, hogy fogják a kezét, játsszanak vele. Vadidegen játszótér vadidegen gyerekét úgy hívja, amint az a kapun belép, hogy barátom, a nevét meg sem jegyzi, mondogatja, hogy „barátom, barátom”, s fut utána, ha kell, ha nem.

A közelben lakó egyik gyerek nagyon kis utálatos, rosszul nevelt, és még nála sem érti, hogy ne rohanjon oda hozzá, ne vele játsszon: csak megy, mit bánja, ha bántják. Én meg egyre kínosabban érzem magam…

Lehet, hogy nem szeret a kislányom? - Dr. Ranschburg válaszol

Egyébként nagyon okos gyerek, 30-ig számol, leírja a nevét, több szót elolvas, a koránál jóval nagyobb testalkatú is, 5-6 évesnek nézik mindig.

Hiperaktivitásra jellemző dolgokat is csinál, másrészt viszont leül festeni másfél órákat, az nem illik ebbe a dologba.

Köszönöm a válaszát előre is!

Ildikó

Te is kérdezhetsz az ismert gyermekpszichológustól. Dr. Ranschburg Jenőnek
a www.ranschburg.hu oldalon írhatsz levelet!   

 

Kedves Ildikó!

Lehet, hogy nem szeret a kislányom? - Dr. Ranschburg válaszolNem titkolom: nem igazán örülök annak, amikor a személyes kötődés ilyen hiányosságairól hallok. A gyermek a fejlődése során, élete első 15-20 hónapjában megtanulja megkülönböztetni az ismerőst az idegentől, és az anya – a „legfontosabb másik” – különlegesen fontossá válik számára. Ha egy 4 esztendős kicsi lány soha nem adja tanújelét ennek a megkülönböztetésnek – a viszonya mindenkihez (ismerőshöz és idegenhez is) ugyanolyan –, ez valóban jelentheti azt, hogy nem alakult ki benne a „szeretni tudás”, a személyhez kötődés képessége. Olyankor szoktunk ilyesmit tapasztalni, ha a gyermeknek élete első évében nincs igazán meghitt, személyes kapcsolata a szülővel. Mivel ez a hiányosság a későbbiekben sok életvezetési probléma alapja lehet – hiszen a barátság, a szerelem, a házasság, a gyermeknevelés mind-mind erre a képességre épül –, mindenképpen azt javaslom: forduljon szakemberhez (például az illetékes nevelési tanácsadóhoz) a problémával. Könnyen lehet, hogy tévedünk (Ön is, én is), és a felszín mögött mégiscsak ott húzódik a személyes érzelem. Ha így van, megnyugodhatunk, mert mindaz, amit kicsi lánya viselkedésében tapasztal, átmeneti magatartási sajátosság.

Ha mégsem tévedünk: haladéktalanul meg kell kísérelni – a pszichológus, a gyerek és a szülő közös munkájával – a személyes érzelmi kötés kialakítását.

Ajánlott oldalak: Sírkő, Erotika, Karácsony, Szexualitás

Címlapon

Legjobbak

Vekerdy: házi feladat igen vagy nem?

Házi feladat

Mit kell csinálni a "nemszeretem" dolgokkal? Dr....
Facebook lájkok száma
Cuki fotó: óriás wombattal barátkozik György herceg

Cuki fotó: óriás wombattal barátkozik György herceg

Ausztráliai körútjuk során Sydney-ben a hercegi párt a...
Facebook lájkok száma Hozzászólások száma2
Így még sosem láttad Angela Merkelt! - galéria

Így még sosem láttad Angela Merkelt!

Olaszországban nyaral a világ legbefolyásosabb...
Facebook lájkok száma
Életeket mentene meg a bringázás elterjesztése

Életeket mentene meg a bringázás elterjesztése

Sőt új munkahelyeket is létrehozna.
Facebook lájkok száma Hozzászólások száma2
Oláh Gergő hasonmása Az ének iskolájában

Oláh Gergő hasonmása Az ének iskolájában

Radics Jani az egykori X-Faktor-győztes, Oláh Gergő...
Facebook lájkok száma Hozzászólások száma3
Ideális párosok a számmisztika szerint

Ideális párosok a számmisztika szerint

Lehetséges, hogy két ember azonnal egymásba szeret?...
Facebook lájkok száma
Így húsvétolnak a magyar celebek

Így húsvétolnak a magyar celebek

Tatár Csilla vörös rúzzsal, Vajna Tímea egy...
Facebook lájkok száma
Levetkőzött Zámbó Krisztián

Levetkőzött Zámbó Krisztián

Nincs olyan, amit meg nem tesz szerelméért az egykori...
Facebook lájkok száma Hozzászólások száma2
Keresztes Ildikó: „Ez egy lélekölő szakma”

Keresztes Ildikó: „Ez egy lélekölő szakma”

„Lelki beteg lett, megplasztikáztatta az arcát...” –...
Facebook lájkok száma
A cirkuszba és egymásba is szerelmesek

Budapesten az extrém cirkusz!

Az extrém sportokat keveri a cirkusszal a Cirque...
Facebook lájkok száma

Legtöbbet megosztott cikkek

Megtörtént a VV6 eddigi legdurvább balhéja – videó

Megtörtént a VV6 eddigi legdurvább balhéja

Elszabadultak az indulatok a villában.
Facebook lájkok száma128 Hozzászólások száma6
Züllött alak, vagy meg nem értett zseni? – Edgar Allan Poe

Züllött alak, vagy meg nem értett zseni? – Edgar Allan Poe

Szenvedélybetegségek, elfuserált szerelmek, botrányos...
Facebook lájkok száma54
Fotó: elképesztően néz ki Angelina Jolie

Fotó: elképesztően néz ki Angelina Jolie

Vannak, akiknek kimondottan jót tettek az évek...
Facebook lájkok száma52
Rolling Stonest is játszik a margitszigeti szökőkút

Mától újra zenél a margitszigeti szökőkút

Az újjáépített és kibővített formájában tavaly nyáron...
Facebook lájkok száma36
Olvasás a WC-n – ártalmas szokás

Olvasás a WC-n – ártalmas szokás

A WC-n töltött békés perceket sokat szeretik...
Facebook lájkok száma35
Csináld magad: gombaülőke használt cserepekből

Csináld magad: gombaülőke használt cserepekből

A kerti törpék ideje már lejárt, de egy-egy színes...
Facebook lájkok száma27
Palya Bea: „A lányom születése helyrehozta a kapcsolatomat anyámmal”

Palya Bea-interjú

Mezítláb pörög-forog, dobbant, talpa alatt az...
Facebook lájkok száma24 Hozzászólások száma3

Szeles, esős húsvét vár ránk

A húsvéti hosszú hétvégén továbbra is változékony lesz...
Facebook lájkok száma17

© 2014 NLC - Nők lapja café. sanoma média budapest zrt. Minden jog fenntartva | impresszum | médiaajánlat | közönségszolgálat | felhasználási feltételek | adatvédelem