Bennem sokáig megmaradtak ezeknek a történeteknek a szavai, a képei, és az a hangulat, amely belőlük áradt. Megnyugtató volt, hogy lehet így is: ennyire egyszerűen, ennyire természetesen.

Egy kedves német barátnőm levelét fordítottam le első gyermeke születéséről, amely egy bába házában folyt le türelemben, szeretetben, háborítatlanul. Remélem, másoknak is olyan öröm lesz olvasni, mint amilyen nekem volt.

„A születésnapom volt. Előző este moziban voltunk, és a baba összevissza ugrált a pocakomban. Korán reggel, hajnali hat körül kezdett el csordogálni a magzatvíz. Tudtam, hogy jobb, ha mostantól nem nagyon mozgok. Vártam. Kilenc körül felhívtam a bábámat, Annát. Mivel nem voltak kontrakciók, azt mondta, hogy maradjak otthon, és hívjam fel délután, vagy akkor, ha úgy érzem, hogy elindult a vajúdás. Vártunk-vártunk, de nem történt semmi. Kettő és három között autóba ültünk, és elmentünk hozzá. Még ekkor sem voltak kontrakciók.

A bábától akupunktúrás kezelést kaptam, homeopátiás golyócskákat is adott, és ricinust. A férjem Anna tanácsára a mellemet szopogatta, ami neki nem nagyon volt ínyére, mert már jött belőle a tej, nekem viszont nagyon jóleső érzés volt. Szerelmes érzéseket ébresztett bennem, és ezzel finom, intim hangulat alakult ki kettőnk között már a vajúdás legelején.

De egy idő után úgy éreztem, hogy túl passzív vagyok, ahogy itt fekszem az ágyon, és valahogy aktívabban kellene részt vennem a folyamatban. Kimentünk a bába kertjébe sétálni. Egyik rózsabokortól a másikig bandukoltunk, körbe-körbe a veteményes körül, a fák alatt, hol lehajoltam, hol nyújtózkodtam, hogy néven nevezzem és köszöntsem a zöldségeket, a gyümölcsöket, a virágokat.

Körülbelül két órán át sétálgattam kertben, és közben szépen lassan elindultak a kontrakciók. Később bementem a házba, és az ágyon térdeltem, kipróbáltam a nagy labdát, mindvégig olyan menstruációs görcs erősségű fájdalommal. Este fél nyolckor megvizsgált a bába, és örömmel konstatálta, hogy már szépen tágultam, és hogy a magzatburok nem a méhszájnál, hanem kicsit feljebb repedt meg, így semmi sem sürgetett minket, sőt a kádba is beülhettem. Óriási és gyönyörű kádja volt, körben kék és arany csempék. Egy királynő kádja! Én legalábbis úgy éreztem magam benne. Mozogtam, hangicsáltam, énekeltem mindaddig, míg már olyan erős kontrakcióim voltak, hogy azt sem tudtam, mit csináljak. Akkor a bába azt javasolta, hogy az ajkaimmal képezzek »traktorhangokat«, és ez sokat segített. Egy idő után azt mondta: az az érzése, hogy ebben a helyzetben, itt a kádban most már nem megy lejjebb a baba, mert elég nagy a feje, és talán jobb lenne kijönni, és állva folytatni a vajúdást. Néhány kontrakciót állva fogadtam, és akkor azt javasolta, hogy gondoljam azt, hogy egy tenyeres-talpas parasztasszony vagyok, a »föld asszonya«. Érezzem a lábam alatt a föld támogatását és erejét. Engedjek a gravitációnak. Ekkor mély és öblös hangok kívánkoztak ki belőlem, és jó volt tudni, hogy bármilyen hangot megengedhetek magamnak. Később arra kért, hogy feküdjek az ágyra, az oldalamra, hogy így segítsek a baba fejének beilleszkedni a szülőcsatornába. Néhány kontrakciót a jobb, néhányat a bal oldalamon töltöttem. Aztán végre jöttek a tolófájások is. Elementáris erővel, feltartóztathatatlanul ragadtak magukkal engem és a kisbabámat. A legnehezebb a tolások közötti szünet volt, amikor mindenem feszült odalent, de nem nyomtam, hogy szépen tudjon tágulni a gáttájék.

Teljesen biztosak voltunk abban, hogy kislányunk lesz, de egy fiúcska bújt elő!

A fejkörfogata 38 cm volt, és majdnem 4 kilóval született, így egy kicsit berepedtem.

Boldog vagyok, és büszke a babámra és a szülésre! Úgy érzem, sokat segített, hogy alaposan felkészültem rá testileg-lelkileg és spirituálisan. Végül maga szülés gyors volt, öt és fél óra, szinte nem is volt időm, hogy gondolkozzam, csak hagytam, hogy sodorjon magával a hullám, az áradat, a szeretetfolyam…

És igen, valahogy így képzeltem: szabadon, kint a természetben, és bent, egy szoba védettségében; sétálva, fekve, térdelve, állva; hol csöndben, hol hangokat adva; hol királynőként, hol parasztasszonyként; hol egyedül, hol a férjem és a bábám által támogatva… és végül vele… a kisfiammal… Boldog vagyok…”