nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Terhes kamaszok vallomása

A szexuális felvilágosítás még mindig nem megfelelő hazánkban. Legalábbis erre utal a nagy számú tinédzserkori terhesség. Egy kamaszlánynak pedig talán még nehezebb dönteni: megtartsa, örökbe adja vagy elvetesse a babát.
f Ajánlom

„Elvette volna az életem”

Rúzsa Annamária tizenöt éves volt, amikor teherbe esett, majd elvetette babáját. A feltűnően szép, csinos tizenhét éves lány zavartan huppan le a kávézó asztalához, rögtön veszi elő a cigarettáját.

– Nem baj, ha rágyújtok? Kicsit ideges vagyok.

– Nyugodtan. Nehezen vállaltad a beszélgetést, gondolom, nem könnyű erről beszélned.

– Neked nem volt abortuszod, ugye? Ha lett volna, tudnád. Kicsit felkavarta a két évvel ezelőtti érzéseket, hogy megkerestél. Azt hittem, már túl vagyok rajta.

– Tizenöt éves voltál. Egyértelmű volt számodra, hogy elveteted a babát?

– Minden ellene szólt. Akkor kezdtem a középsulit, el sem tudtam képzelni, hogy gyerek mellett hogyan tudnám folytatni. Az akkori barátommal pár hónapja voltunk együtt, nem volt komoly kapcsolat. A vicc az egészben, hogy csak egyszer nem védekeztünk… Amikor elmondtam neki, rám vágta az ajtót, azóta sem jelentkezett, szerintem azt sem tudja, megszültem-e a gyerekét. Aztán miből tartottam volna el?! Nem vagyunk gazdag család. Hogy neveltem volna fel?! Nem lennék jó anya, türelmetlen vagyok, nem érdekelnek a gyerekek, van egy unokahúgom, annak a bőgése is idegesít, mi lett volna, ha ezt egész nap hallgatnom kell? Úgy érzem, elvette volna az életem.

– Mielőtt döntöttél, volt kivel beszélned a helyzetedről?

– Á, dehogy! A szüleimnek el sem mondtam, megöltek volna. Az ő kicsi lányuk teherbe esett, mit szólnak majd a szomszédok? Egy barátnőmmel dumáltunk róla, az ő rokona volt az orvos, ő ezzel tudott segíteni. Nagyon elveszettnek, magányosnak éreztem magam, az abortuszt követő egy hónap iszonyat nehéz volt. Otthon ültem, tévét néztem egész nap, a családom nem is értette, hova tűnt az addigi vidám Annamari. De „benyelték”, hogy a szakítás miatt vagyok szomorú. Aztán bulizni kezdtem, lett új barátom. Neki sem mondtam el. Az internet viszont segített, rátaláltam egy fórumra, ahol sorstársak beszélgetnek, jó volt, hogy nem vagyok egyedül a világon, jó volt leírni a gondolataimat. Bár ott olvasgattam mindenfélét, például hogy az abortusz megnehezítheti a teherbe esést, meg a szülésre is hatással lehet, hát, azóta kicsit félek tőle, hogy nem lehet majd gyerekem, ha akarok. Hogy így büntet a sors. De ne érts félre, nem bántam meg, de ettől nem lesz könnyebb.

„Jó családhoz került a fiam”

Anett arra kér, ne írjam le a valódi nevét. A tizenhat éves lány néhány hónapja szülte meg első gyermekét. Megszülte, majd örökbe adta egy alapítvány segítségével. Kérdem, hogy hívják a kicsit.

Gábor. Fiú lett, egészséges, gyönyörű fiú. Legalábbis ezt mondták róla, mert sokáig meg sem akartam nézni, aztán mégis vetettem rá egy pillantást. Furcsa érzés volt, egy darab belőlem, egy darabka Anett, akire nem volt szükségem, s akinek így lesz a legjobb – Miközben beszél, kifürkészhetetlen az arca. Az egyik percben szomorúnak látom, a másikban mosolyog. – A volt pasim nem is tud róla. Amire kiderült, hogy terhes vagyok, már mindenhez késő volt. Mi már nem voltunk együtt, s azt mondták az orvosok, kockázatos lenne az abortusz. Vidéki vagyok, a szüleimre nem számíthattam, apám elhagyott bennünket, anyámat semmi sem érdekli. Segélyből él, azt is nagyrészt piára költi. Én próbálom tartani magam, de ez a terhesség nagyon rosszkor jött. Ha megtartom, nem tudtunk volna megélni. Fiatalkorú anya, alkoholista nagymama, az apja, nagyapja elhagyta… Milyen gyerekkora lett volna? Anyámat az sem érdekli, hogy velem mi van, miért érdekelné az unokája? Az orvos segített, azt mondta, tartsam meg, tud egy alapítványt, aki segíteni fog. Bő ruhákban jártam, amíg lehetett, aztán a szülés előtt anyaotthonba költöztem. Otthon azt mondtam, egy barátnőmhöz megyek néhány hétre. Ott jó volt, törődtek velem, beszélgettek velem, meghallgattak. Bejöttek velem a szülőszobába, kerestek örökbe fogadó szülőket. Egy kedves házaspárt, aki nagyon-nagyon örül, hogy gyerekük lett, én pedig annak, hogy jó családba került, ahol van pénz és szeretet is. Hogy hiányzik-e? Nem kereshetem, pedig tudom, hol találnám. Ha felnő, és akarja, ő megkereshet engem. Mostanában néha ezen gondolkodom, hogy mit mondanék neki. Megértené-e, amit tettem? Az a néhány hét az anyaotthonban arra jó volt, hogy gondolkodtam. Átbeszéltem sok mindent egy kedves hölggyel, ez segített. Most már komolyabban veszem az életem, szeretnék szakmunkás bizonyítványt, munkát, és elköltözni otthonról. Persze segítem majd anyámat, de rendes életet akarok, férjet, és talán majd egy gyereket. – Anett elhallgat. Már egyértelműen szomorú az arca, majdnem kigördül egy könnycsepp a szeméből, amikor azt mondja: – Néha bánom, hogy odaadtam a fiam! De nem fogtam fel, hogy gyerekem lesz, csak azt tudtam, nem akarom ezt a babát, nem nevelhetem fel. Reméltem, mindenkinek így lesz a legjobb. De ha még egyszer lesz gyerekem, neki mindent megadok majd!

„Segítettek a szüleim, ezért lehettem anya”

– Hát nem örültem, hogy fiatal nagymama leszek! -mosolyodik el Edit, aki egy vidéki kisvárosban él, a férjével, a lányával, annak élettársával, és a kilenc hónapos unokájával. – Az első felháborodásomat elsodorta a jó érzés, hogy ismét kisbaba lesz a házban!

– Na azért ez nem ment ilyen simán! – nevet fel a lánya, Judit. – Először botrány volt, veszekedés, de végül mindenki belenyugodott. Szerencsés vagyok, mert jó fejek a szüleim, a páromnak, Lacinak korántsem volt ilyen egyszerű a dolga, az ő szüleivel még mindig feszült a viszonyunk. Szeretem Lacit, de amikor rájöttem, hogy teherbe ejtett tizenhét évesen, megijedtem. Először a barátnőimnek mondtam, el, aztán a szüleimnek, és Laci volt az utolsó, aki megtudta. Ő is, és a „csajszik” is kétségbeestek. Fura, hogy végül a szüleim reagáltak a legjobban.

– Tudtam, hogy szerelmesek a fiatalok – veszi vissza a szót a nagymama. – Nem gondolom, hogy a gyerekkel tönkretennék az életüket. Két dologhoz ragaszkodtam: össze kell költözniük, hogy együtt neveljék a babát, és le kell érettségizniük!

– Nyáron szültem, magántanulóként végzem az utolsó évet a gimnáziumban. Ha meglesz az érettségi, szeretnék egyetemre menni, igaz lehet, hogy azt csak levelezőre járok majd, vagy csak később kezdem, hiszen kismama is vagyok, és ez sok mindent megváltoztatott bennem – magyarázza Judit, miközben átszalad a gyerekszobába, mert Lackó felsírt.

– Azt mondják, a kamasz lányok még nem elég érettek az anyaságra. De ki az? – néz utána elgondolkodva Edit. – Én huszonhárom évesen szültem, és ugyanolyan felkészületlen voltam, mint a tizenhét éves lányom. Nekem is az anyukám segített, és neki is. Egy terhes anyának és egy kisbabának is szeretetre és törődésre van szüksége, és nem arra, hogy a családja ellene legyen, vagy, hogy abortuszra küldjék. Tudtam, hogy szeretetben tudjuk felnevelni a kicsit, és anyagilag is megtehetjük, hogy hozzánk költözzön az apja is. Lehet, hogy előbb kellett felnőnie a lányomnak, megtanulni, hogy milyen az, amikor egy gyerek csak tőle függ, de tudtam, hogy erre képes lesz. A szomszédasszonyom szerint ezzel kettétörte az életét. De miért? Miért lenne az baj, ha az érettségiről majd pelenkázni szalad haza? A lényeg, hogy legyen boldog a lányom, az unokám, és az apja is!

 

A Nők Lapja eheti számában exkluzív interjút olvashattok Ellen Page-dzsel, aki terhes fiatal lányt játszik a Juno című filmben!

Könnyebb az abortusz, mint az örökbe adás

– Az, hogy hogyan dönt a gyerekéről a fiatalkorú anya, legtöbbször a család, a partner és az ő családja támogató vagy elutasító hozzáállásától függ – magyarázza Herczog Mária szociológus. – A terhes tinédzsereknél természetes a pánik és az ambivalens érzések, a „majd én megmutatom” hozzáállás vagy a hárítás. Jellemzően az alacsony iskolázottságú, szegény családokban vállalják a gyereket, a magasabb státuszúaknál az abortusz a „megoldás”, esetleg az örökbe adás, de hazánkban nincs erről részletes felmérés. Nyilván más az abortuszról dönteni és más a megszületett babáról. Az előbbi „egyszerűbb”, a legtöbb családban azt könnyebb feldolgozni, megoldani, mint egy már megszületett babáról lemondani, vagy azt felnevelni, adott esetben a fiatal anya helyett is.

– Sajnos, nálunk nincsen igazán olyan alapítvány vagy szervezet, amely segítené a leányanyákat. Nagy szükség lenne egy tinédzser-ambulanciára, ahol pszichológusok vannak a kamaszlányok segítségére. Sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fordítani a szexuális felvilágosításra is. Ahol ennek van kultúrája, például Hollandiában, ott alig fordul elő, hogy egy lány nagykorúsága előtt szüljön, vagy abortuszon kelljen átesnie. Hollandiában négy százalék a nem tervezett várandósságok aránya, nálunk ötven százalék fölött van – minden korosztályban! 2006-ban 89 tizennégy év alatti és 6039 (!) tizenkilenc évesnél fiatalabb lány szült. 1000 fiatalra 66 abortusz jutott, ez a magas arány elsősorban a tudatlanság, a védekezés nélküli szeretkezések és a felelősségvállalás hiánya miatt alakul ki.

 

Még több az e heti Nők Lapjából:

Egy napig kényeztettük D. Tóth Krisztát »
Lola baba új alakot ölt »
Tanulj tanítani! »
Rendhagyóan rántott zöldségek »
Jill segít! 1. rész »
Gazdálkodj okosan – az idővel! »

 

Olvass tovább

{PostTitle}

Megosztás Facebookon