Család

Hõguta

A fülledt nyári meleg, az erõs napsütés veszélyeket is tartogat a kisbabák számára. Mivel verejtékmirigyeik még elégtelenül mûködnek, sokkal inkább ki vannak téve a túlmelegedés veszélyének, mint a nagyobbacska gyerekek és felnõttek.

Ha a megfelelő hőleadás akadályozott, és a külső hőmérséklet magas, hőguta lép fel a kisbabánál. A csökkent verejtékezés miatt a bőr forró, kipirult, száraz. A testhőméréséklet akár 41˚C fölé is emelkedhet. A pulzus igen szapora, akár percenként száznyolcvan is lehet.

Mindehhez idegrendszeri tünetek is társulnak. A csecsemő először nyugtalanná válik, majd közönyös lesz, végül idegrendszeri görcsök lépnek fel. Ha nem lépünk közbe, ez az állapot akár halállal is végződhet.

Ha a kis beteg túl is éli ezt a végső állapotot, akkor is maradandó agyi károsodással kell számolni. Egy kis körültekintéssel szerencsére elkerülhetjük ezt a tragédiát, bár sajnos a közelmúltban is volt példa rá, hogy a gyerekülésben alvó kisbabát a parkolóban álló autóban hagyta édesanyja, amíg a közelben ügyeket intézett. A kicsin már nem lehetett segíteni, amikor rátaláltak. A szülő sokszor azt gondolja, hogy pár perc alatt elintézi tennivalóit, és nem veszi észre, hogy már hosszabb ideje felügyelet nélkül hagyta a csecsemőt egy lezárt, levegőtlen autóban, árnyékot adó fák nélküli helyen.

Ugyanilyen hatásnak van kitéve a túlöltöztetett kisbaba is. Ha nem a külső hőmérsékletnek megfelelően öltöztetjük – s erre sajnos sok szülő hajlamos, gyakran látni még kánikulában is több réteg ruhát a sétáltatott csecsemőkön – nyári melegben akkor is károsodás érheti, ha nem hagyjuk a tűző napon.

A hőguta sürgős orvosi, kórházi ellátást igénylő állapot. Amíg a segítség megérkezik, tegyük a kisbabát hűvös környezetbe, távolítsuk el a ruháját, és langyos vízzel hűtsük a testhőmérsékletét. Ha éber, és nincs tudatzavara, itassunk vele bőven folyadékot. Ha a hőcsökkentés következtében vacogni kezd, csökkentsük a hűtés intenzitását, mert a vacogás emeli a belső hőmérsékletet. (Ugyanez a betegség következtében fellépő lázra is igaz: ha a gyerek vacog, keze, lába hideg, ne folytassuk a hűtést!)

A hőguta megelőzésében a józan ész segíthet a legtöbbet. Öltöztessük rétegesen a csecsemőt, hogy bármikor könnyen levehessük róla a felesleget. Meleg időben elégedjünk meg azzal, hogy a pelenkázótáskába tesszük a kiskardigánt, sapkát és a kötött zoknit. Az autóban pedig egyetlen pillanatra se hagyjuk magára sem a kisbabát, sem a nagyobb gyermeket!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top